Megvalósult, ma Budapesten lesz látható a Nissan Juke-R
Eredetileg kacsának tűnt a Nissan Juke-R, azaz a GT-R motoros városi crossover ötlete is, ám a Nissan végül megvalósította a 3,8 literes dupla turbós V6-os hajtotta Juke-ot, s idén először Dubai-ban mutatta meg, hogy a GT-R teljes hajtásláncát bevető, így összkerékhajtású kompakt valóban létezik. Nemrégiben az is kiderült, hogy a GT-R izmosított, 545 lóerős motorjával készítik majd.
Egyelőre azonban a 485 lóerős létezik, ez bukkan fel a világban itt-ott a Nissan nevének és hírnevének öregbítésére. Ma épp Budapesten szerepel - mely persze nem friss hír, a múlt héten már írtunk róla, ám azt még érdemes tisztázni, hogy a délután 5 órakor kezdődő show bármely - kellő ügyességgel és szerencsével - rendelkező vendége lehet olyan szerencsés, hogy a közönségből egyedüliként vezethesse a 100 km/órára 3,7 másodperc alatt gyorsuló és állítólag 257 km/órás tempóra képes fenevadat, bár ez utóbbi próbájára vélhetően nem lesz lehetőség a pesti alsó rakpart, Margit híd és Dráva utca közötti - a rendezvény miatt ma délután zárt - szakaszán.
Egy szerencsés vezetheti is
[BANNER type="1"]
Nissan Juke-R Street Driving Show - 2012 Budapest
Program:
- 17:00 - Program kezdete
- 17:00 - Folyamatos Sony Playstation autós szimulátor játékok nyereményekkel
- 17:30 - Motoros Stunts bemutató
- 18:00- 19:00 - Élő Class FM Morning Show a helyszínen, A Nagy Párbaj utolsó küzdelme
- 19:30 - Motoros Stunts bemutató
- 20:00 - Koncert
Helyszín: Budapest, pesti alsó rakpart, a Margit híd és a Dráva utca között - Carl Lutz rakpart
-Hirdetés -










