Csodadízel a Nissan Qashqaiban is

Renault Energy dízelmotor a Nissan Qashqaiban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Renault Scénic után a Nissan hasonló közönséget célzó modelljében, azaz a Qashqaiban is megjelenik a Renault új Energy-dízelmotorja.

Ha egyterűként kategorizáljuk a Nissan Qashqait, mezőnye legnépszerűbbjeként említhetnénk, ám a crossoverként, azaz kategóriák közötti „előnyegyesítőként” aposztrofált modellt legtöbbször variálhatósága és szabadidőautós megjelenése, valamint terepjáró-képessége ellenére a hagyományos alsó-középkategóriába sorolják. Voltaképp mindegy, a 2007 őszén debütált, 2008 tavaszán piacra lépett, majd a tavalyi év azonos időszakában frissített Qashqai mindenképp sikerszéria, s annak érdekében, hogy eladásai a továbbiakban se lankadjanak, mostantól a Renault Scénicből ismert újgenerációs, 1,6 literes, Energy-dízelmotorral is kapható.
Míg a Scénic esetében ez a korábbi 1,9 literes, azonosan 130 lóerős dCi-t váltotta fel, a Qashqai palettáján az 1,6 dCi kiegészítés az eddigi 1,5 literes, 110 és 2,0 literes, 150 lóerős öngyújtósok közé. Mivel a Qashqai összkerékhajtást is kínál, az újdonsághoz utóbbi is társítható, ám ahogyan a Renault-nál, úgy a Nissannál is csakis 6 fokozatú, manuális váltóval párosítható az 1,6 dCi.
A Nissan Qashqai dízelkínálata
1.5 dCi1.6 dCi2.0 dCi Aut. 4WD
Teljesítmény110 LE130 LE150 LE
Nyomaték240 Nm320 Nm320 Nm
Gyorsulás (0-100 km/h)12,4 s10,3 (4WD: 10,9) s11,0 s
Végsebesség177 km/h190 km/h188 km/h
Fogyasztás (város/városon kívül/vegyes)6,3/4,6/5,2 l/100 km6,3/4,1/5,5 (4WD: 7,1/4,6/5,5) l/100 km9,1/5,8/7,0 l/100 km
CO2 emisszió137 g/km129 (4WD: 145) g/km184 g/km
Alapár5 900 000 Ft (Visia)6 310 000 Ft (Visia)8 320 000 Ft (Acenta)

Érdekesség, hogy noha az 1,6-os nyomatéka a 2,0 literesével egyezően 320 Newtonméter, fogyasztása a 20 lóerővel és 80 Newtonméterrel gyengébb 1,5 dCi-énél, sőt annak Eco-verziójánál is kedvezőbb, városban 6,3, országúton 4,1, vegyes üzemben 4,9 l/100 km, s szén-dioxid emissziója is a legalacsonyabb: 129 gramm/kilométer. Miként az táblázatunkból látható, az 1,6 dCi összkerékhajtással is remekel – míg fogyasztásával a belépő dízelnél, menetdinamikájával a csúcsnál is jobb, így a 2,0 literes öngyújtós egyetlen okból maradt csak a palettán: automata váltó a gázolajosok közül egyelőre csakis ahhoz társítható – a 2.0 dCi mostantól érthető okokból csakis így, azaz kuplung nélkül kapható. Az új 1,6 dCi már most rendelhető, ára az alap, 1,5 literes 110 lóerős gázolajosnál 410 000 forinttal magasabb, a csak nevében alap (sok egyéb mellett 6 légzsákot, ESP-t, légkondicionálót, MP3-olvasós, kormányról vezérelhető hifit, Bluetooth kihangosítót is adó) Visia ellátmánnyal 6 310 000 forint, azaz a korábbi, manuális váltós 2,0 literesnél 200 ezer forinttal kedvezőbb.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 12:44
    Permalink

    Nem más ez az autó, mint a Nissan terepjárósra szabott egyterűje! Mellesleg aki ült már ilyen vagy a hagyományosabb egyterűben (Renault Scenic) az tudja, hogy ennél a karosszériánál nincs felhasználóbarátabb kasztni. Magasabban ülsz, jobban belátod az utat, könnyebb a ki és a beszállás is. Ja és nem csak nőknek szól! Az én 2 méteres magasságommal hidd el, sokféle autóban ültem már, de az egyterűek mindet verik a kényelemben! A következő kocsim, nekem is vmi hasonló lesz!
    A motor kapcsán csak jókat tudok mondani, bár én benzinmotor párti vagyok, nem rajongok a traktor motorért. Nálunk a cégnél több Dci motor is van (1,5 és 1,9), és az a tapasztalat, hogy minimális a szervizigényük, megbízható tartós darabok.

  • 2017.10.31. at 12:44
    Permalink

    Jó kis olcsó autó nőknek. Sok értelme nincs, egyedül a picit magasabb üléspozíció játszik, már aki szereti, de az ASX jobban néz ki, de drágább is.

  • 2017.10.31. at 12:44
    Permalink

    Ez nagyon jó hír, annak idején mi azért vettünk 1.6 benzines QQ-t mert féltünk a sokat szidott, többszörösen foltozgatott-fejlesztgetett 1.5dCI-től. Ez az új motor egyelőre papíron verhetetlennek tűnik, bár azért lehet,hogy érdemes megvárni,hogy kiderüljenek ennek is a gyerekbetegségei.

Vélemény, hozzászólás?