Csúcs-Corolla, 13 évesen, Ausztriából: megérheti megvenni?

Kár érte, kiváló ügynök volt: Toyota Corolla 2.0 D-4D használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

13 évvel ezelőtt még a szedán Toyota Corollában is dízel volt a csúcsmodell, a hibrideknek pedig hírét sem hallotuk a kínálatban. Vajon megéri-e még ennyi idősen, ráadásul frissen külföldről hozva egy ilyen, régimódi Corollát választani? Kipróbáltuk!

Vannak dolgok, amik nem változnak, bármi is történjék a világon. Hogy csak a legegyértelműbb példákat említsem: az ég kék, a fű zöld, a nap felkel reggelente, és amikor beülsz egy Toyota Corollába, akkor az egyszerre lesz végtelenül unalmas, mégis egy olyan biztonságérzettel tölt majd el, amire szinte semmilyen más autó sem képes. Ez a modell maga az elpusztíthatatlanság, aminek ékes példája, hogy a 2021-ben nálam járt, jelenleg 24 éves kombi is gond nélkül rója az utakat a mai napig. A Toyota Corolla az autó, mint használati tárgy, semmi több. Főleg igaz ez a 10. generációs szedánra, amelynek a csúcsmotorja egy 2,0 literes, 126 lóerős, négyhengeres dízel volt. A mai használttesztünk alanya is egy ilyen, 2.0 D-4D Corolla, méghozzá 2011-ből.
Hirdetés
Méreteit tekintve ez a Corolla az első olyan kompakt modellek közé tartozik, amelyek már valóban elég nagyok az egész családnak. A 2006-ban leleplezett típus és a korabeli konkurensei már korrekt belső szélességgel és tetemes hátsó lábtérrel rendelkeztek, így ezekből az autókból a szedán és kombi változatok elkezdték letaszítani a trónról a nagyobb platformra épülő, eggyel magasabb kategóriába tartozó modelleket. A Corollák utastere - ahogy mindig - ebben a modellben is az egyszerű és átlátható kezelőfelületről és a lehető legegyértelműbb megoldásokról szól. Éppen ezért minden ott található, ahol keresnéd és úgy is működik, ahogy arra számítasz. A végeredmény egyetlen hátulütője, hogy kissé unalmas az összkép, aligha lehetne ennél hagyományosabb kezelőfelülettel ellátni egy autót. Felüdülés ezen a téren az óracsoport, ami első ránézésre egy kimondottan kreatív megoldás a számlapok közepén trónoló, lekerekített képernyőkkel. Rövid tanulmányozás után azonban egyértelművé válik, hogy ez is logikus helykihasználás, nem pedig üres szemfényvesztés.
Hirdetés
Az anyagminőség átlagosnak mondható, tökéletesen hozza azt, amint egy Toyotától elvár az ember. Az ülések jól tartanak, ám nem is túl kemények, a szövetkárpitozás pedig 13 év után is tartósnak, strapabírónak tűnik. A helykínálat - a külső méretekből adódóan - mindkét sorban megfelelő, a hátsó ülés pedig még lehajtható, pohártartós könyöklőt is kapott. Biztonság terén fontos részlet lehet, hogy a légzsákok egész hadserege áll rendelkezésre, illetve a gyerekülések rögzítését segítő ISOFIX csatlakozók sem hiányoznak. A csomagtartó nem a legnagyobb a kategóriában, ám nincs miért szégyenkeznie, ráadásul egy szedánhoz képest meglepően jól variálható a raktér. A karosszériaformától megszokott problémát - miszerint kicsi a rakodónyílás - igyekeztek a lehető legnagyobb csomagtérajtóval orvosolni, ám a szedán attól még szedán marad. A végeredmény egészen jól sikerült, az üléstámlák 60:40 arányban történő döntésével pedig még akár a lapra szerelt szekrényt is hazaviszi.
Hirdetés
A Corolla orrában egy közvetlen befecskendezéses, közös nyomócsöves turbódízel motor kapott helyet, amely a lökettérfogatához képest egyáltalán nincs túlhúzva. A 126 lóerejét 3600-as percenkénti fordulatszámnál adja le, ám a 300 newtonméteres csúcsnyomatéka már 1800 és 2400 között elérhető. Mindez egy nagyon modern, minden helyzetben nyomatékos és jól reagáló erőforrás érzetét adja. A Toyotánál pontosan tudták, hogy nem kell az égig pumpálni a lóerőket, hiszen az ilyen dízelmotorokkal szinte mindenki nyomatékból közlekedik majd, alacsony fordulatszám-tartományokban. Ezt az egészet a valaha volt egyik, ha nem a legjobb kapcsolási érzetű váltó koronázza meg, már persze a köznapi emberek számára készült, ésszerű autók kategóriájában. Az egyetlen problémám ezzel a konkrét autóval részben a japán származásából, részben pedig az osztrák előéletéből következik. Lehet ugyanis ujjal mutogatni az egy-két fehér holló kivételre, ám a nagy számok törvénye alapján szinte biztos voltam benne, hogy ez az autó nem lesz rozsdamentes. Mindez nem csak pletykákon alapul ugyanis: a japán márkák jelentős részének gyártástechnológiája az utak fagymentesítésének osztrák módszertanával kombinálva egyszerű végeredményhez vezet: ezek az autók 13 éves korukra már nem lesznek hibátlanok alulról nézve. A gyanús barna pöttyök beigazolták az elképzelésem, és bár elsőre nem tűnik vészesnek a dolog, aki már látott ilyet szétvágva, az pontosan tudja, hogy ez a küszöb belülről már ennél szinte biztosan jóval csúnyább. Szerencsére ez még nem a világ vége, hólyagosodásnak nyoma sincs, így - ha még a probléma súlyosbodása előtt foglalkoznak vele - akkor jó eséllyel ezeket a barna pöttyöket még észszerű áron ki lehet javíttatni, és megfelelő üregvédelemmel akár hosszú évekig kordában lehet tartani az autó kezdődő korrózióját. Mindezeket végigjárva egy őszinte képet kaphatunk az ehhez hasonló autókról a használtpiacon is. Persze, ilyenkor azt is figyelembe kell venni, hogy ezt a konkrét példányt a kínálat középső ársávjából választotta ki a jelenlegi tulajdonosa. Ettől még csak részben érvényesül az eladók által rendszeresen hangoztatott "nem összekeverendő a lelakott, legolcsóbb roncsokkal" slágermondat. A legolcsóbb eladó példány ugyanis a Használtautó.hu kínálatában jelenleg egy minősített Toyota használtautó, amit egy márkakereskedés árul. Bár csak a kisebbik dízel, 4 évvel idősebb is, illetve be is vallja a 491 ezer kilométert az óracsoportja, ezért egy hajszállal egymillió forint alatt hirdetik. A kínálat dereka 2-2,5 millió forint között mozog, itt már rengeteg a korrekt állapotú autó, a legdrágábbakért pedig akár 3 millió forint felett is elkérnek. Ritkaságszámba megy azonban a 2,0 literes dízel, a cikk készítésének időpontjában mindösszesen 6 eladó példányból válogathatunk. Ezek közül a legdrágábbat jelenleg 2,2 millióért hirdetik, ám ez a képeken látható autó beárazásához aligha segítség, tekintve, hogy 3 évvel idősebb és 100 ezer kilométerrel futott többet a számlálója szerint a jelenlegi kínálat teteje. A 2.0 D-4D ebben a karosszériában szerintem azoknak ajánlható, akik nagyobb részt országúton és autópályán használnák a Corollájukat. Ez azonban egy olyan vevőkör, akiknek a Toyota igazából teljesen elengedte a kezét az utóbbi években. Mert bár városi környezetben valóban kevesebbet fog enni és karbantartás terén sem fog többet várni egy modern hibrid, mint ez a konkrét őse, ám amint elhagyod a településtáblát, netán fel mersz merészkedni az autópályára, akkor azonnal megérzed az összefékezgetett energia hiányát a fogyasztáson. Ezzel szemben a képeken látható szedán éppen a kétszer két sávon érzi igazán jól magát: dinamikus, kellemes autópályázós gép. Nem tagadom, hogy ebben a formában a kedvencem volt az összes Corolla közül, amit valaha kipróbáltam, ám ehhez a nyomatékos karakterisztika, a jó ár-érték arány és a mindösszesen 5-6 liter közötti átlagfogyasztás mellett a kiváló kézi váltó is hozzátett.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?