Csúcs kabrió: itt a Mercedes-AMG C 63 Cabriolet
Tető nélküli csúcsgépet mutatott be a Mercedes-AMG
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Genfi Autószalon egyik fénypontja a Mercedes-AMG C 43 Cabriolet volt. Most New York-ban rátettek egy 20-ast, és bemutatták a C 63 kabriót.
Tépheti a hajunkat a szél, ugyanis a C 63 kabrióba egy 4,0 literes, V8-as biturbo benzines került, amelyhez hétfokozatú AMG Speedshift MCT váltó társul. A 476 lóerős változatnak 4,2 másodpercre van szüksége a 0-100 km/órás sprint teljesítéséhez. Akinek ez a teljesítmény kevésnek bizonyulna, választhat egy 510 lóerős kivitelt is, ami 0,1 másodperccel jobb sprintidőt hoz. A végsebességet a jól megszokott 250 km/órában limitálták, ami egy plusz csomaggal 280 km/órára nő.
A megfelelő stabilitásról AMG Ride Control adaptív felfüggesztés és hátul egy önzáró differenciálmű gondoskodik. A komfort, sport, sport plus mellett egyéni vezetési módot is választhatunk, a C 63 S pedig egy versenymódot is tartogat. A komoly menetdinamikát meg is kell tudni fogni, amelyben elöl 360 mm-es fékek lesznek segítségünkre. Az S változat még nagyobb, 390 mm-es tárcsákat kap, opcionálisan pedig kerámiából is készülhetnek 402 mm átmérővel.
A külsőt az AMG Merciknél már jól megszokott szélesítések és AMG feliratok teszik vonzóvá. A krómozott kipufogók mellett a méretes felnik is a csomag részét képezik. A tető vászonból készül, akár 50 km/órás sebességig mindössze 20 másodperc alatt tűnik el a fejünk felől. A külső mellett a belső is fényűző hangulatot teremt, főként ha a Artico bőrkárpitot rendeljük. A prémium csomag részeként ikonikus IWC órát is kapunk a középkonzolon.