Dízelhibrid luxusbatár a láthatáron

Ilyen Range Rover se volt még soha

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak tömegcsökkentéssel, de egy dízelhibrid verzió bevetésével is igyekszik takarékoskodni az új Range Rover.

Amint arról hírt adtunk, a Párizsi Autószalonon - kiviteltől függően - akár 420 kg-os tömegcsökkentéssel mutatja be a Land Rover a Range Rover benga szabadidő-autó legújabb generációját, s a komoly sikernek számító Evoque stílusjegyeit magára öltő, alumínium karosszériás és futóműves luxusbatár szériában adja majd a légrugózást és a 8 fokozatú ZF automata váltót is.
Új hír, hogy a több mint 170 országban várhatóan már idén forgalmazásba kerülő negyedik nemzedék nem csak hagyományos benzin- és dízelmotorral, hanem jövő év közepétől bizonyos európai és ázsiai piacokra hibrid hajtáslánccal is készül, mégpedig a Jaguar és a Land Rover által közösen fejlesztett dízelhibrid technológiával. Ez 3,0 literes gázolajost plusz egy, a váltóba épített villanymotort jelent lítium-ion akkumulátoros energiaforrással. A rendszer összteljesítménye 337 LE, a 100-as sprintidő 7,4 mp, CO2-kibocsátása állítólag csak 169 g/km, ami mesés 6,4 l/100 km-es vegyes fogyasztásnak felel meg.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?