Egymilliárd euróból épít még egy gyárat Kecskeméten a Mercedes

Hazánk legmodernebb autógyára lesz a Mercedes-Benz új kecskeméti üzeme

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mercedes-Benz Cars full-flex gyárat épít Kecskeméten. A vállalat a Factory 56 üzem rugalmas és zöld termelési megoldásait egy komplett gyárra kiterjesztve valósítja meg: ez az okosgyártás felé vezető út következő lépése.


A Mercedes-Benz nem csak bejelentette ma új kecskeméti gyárának építését, annak alapkövét is letették. A vállalat az új személygépkocsi-gyárba összesen egymilliárd eurót invesztál, és több mint 2 500 új munkahelyet teremt - 37,5 millió eurós vissza nem térítendő kormányzati támogatással. A full-flex gyár a következő lépés az okosgyártás felé vezető úton: a februárban bemutatott Factory 56 elvén épül fel, azaz teljes mértékben digitalizált, fenntartható termelést valósít meg, és az embert állítja a középpontba. Az új kecskeméti személygépjármű-gyár présüzemből, karosszériaüzemből, felületkezelő és összeszerelő üzemből áll majd. A gyár az ígéretek szerint csúcshatékonysággal fog működni, és széndioxid-semleges energiaellátással rendelkezik majd. A full-flex gyárral a Mercedes-Benz Cars a jövő járműveinek rugalmas gyártásához szükséges kapacitást és technikai feltételeket teremti meg. Ez a legkülönbözőbb felépítésű és meghajtású személygépkocsikat foglalja magában. Gyárthatók lesznek Kecskeméten a hagyományos meghajtású autók, de a legújabb technológiának megfelelő, önvezetésre is alkalmas elektromos autók is – persze az érvényes biztonsági előírások és törvényi rendelkezések figyelembevételével.
Mi is az a Factory 56?
A Mercedes-Benz Cars februárban Factory 56 néven mutatta be Sindelfingenben a világ egyik legmodernebb autógyártási koncepcióját. Ez az új gyártási mód az embert helyezi a középpontba, mindemellett minden elemében rugalmas, digitális és zöld. Alapvető eleme valamennyi berendezés és folyamat teljes összekapcsolása, egy papírmentes gyár komplex megvalósítása, valamint az anyagáramlás digitális vezérlése. A munkatársak mindennapi munkáját tabletek, elektronikus kézi eszközök (PDA-k), okostelefonok és okosórák segítik. A Factory 56 alapelvei mentén megvalósuló új kecskeméti gyár – az ipar 4.0 értelmében – teljesen digitalizált, és összeköttetésben áll a globális termelési hálózat többi egységével.
Hirdetés
A Factory 56 alapeszméjét a vállalat most egy komplett gyárra kiterjesztve valósítja meg. Mivel mindegyik gyáregység – a présüzemtől az összeszerelő üzemig – újonnan épül fel, a teljes folyamatlánc optimálisan összehangolható. Az első- és hátsókerék-meghajtású járművek rugalmas termelése mellett ugyanazon a gyártósoron állíthatók elő más-más meghajtási változatok, például elektromos meghajtású autók is. A termelés a következő évtized elején indul majd el Kecskeméten.
Néhány adat a beruházás volumenéről
Az új full-flex gyár létrehozásához 972.700 m3 földet kell megmozgatni. A beépített terület nagysága 382 033 m2 lesz. Ez körülbelül 54 futballpálya méretének felel meg. A kecskeméti telephely második gyárának építéséhez több mint 17 000 tonna acélt használnak fel. Ebből az acélmennyiségből körülbelül 1,7-szer lehetne felépíteni a párizsi Eiffel-tornyot.
„A Mercedes-Benz már működő kecskeméti gyára a termelés 2012-es indulása óta igazi sikertörténet. Elsőkerék-meghajtású kompakt autókat gyártunk itt a világ minden részére. Ma tovább írjuk a történelmet, hiszen a második kecskeméti gyár nemcsak hozzájárul Magyarország járműipari szárnyalásához, de a jövő generációi számára is biztosítja a nemzetközi tudáshoz való közvetlen hozzáférést, s hosszú távon teremt vonzó munkahelyeket” – hangsúlyozta Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?