Eltűntek a fiatal használt autók a piacról

Hiányzik egy szegmens a használt autók piacáról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az újautó-eladások 2009 óta tartó visszaesésével a használtak piacáról is kifogytak a fiatal használt autók.


Míg valaha évi 200 ezer új autó is eladásra került itthon, 2009-ben mélyrepülésbe kezdett a hazai autópiac, s már csak 60 189 új autót adtak el itthon. Az autópiac fekete éve a 2010-es volt 43 464 új autó eladásával. 2011, a maga 45 106 példányával már nem számottevő, de javulást hozott. A tavalyi év 53 059 példánya érezhetőbb erősödésnek számított még akkor is, ha az eladások mintegy 80 százalékát cégek, s jelentős részét - 1750 autót - a rendőrség vitte el.
A javulás az új autók piacán is lassú, s a három évvel ezelőtti lyuk sokáig érezhető lesz a használt autók piacán is. Mára gyakorlatilag eltűnt egy szegmens a hazai használtautó-piacról: az új autók eladásának 2009 óta tartó mélyrepülése miatt a tavalyelőtti csaknem 20 ezer helyett ma alig 9 ezer darab 3 évesnél fiatalabb személyautó közül válogathatnak az érdeklődők. A feleződő kínálat mintegy 30 százalékos átlagos áremelkedést okozott ezen a részpiacon. A hiányt immár importból is egyre nehezebb pótolni, így a vevők egy részének vagy idősebb autóval kell beérnie, vagy a korábbinál jóval kisebb különbséggel elérhető újautó-kínálatot érdemes átnéznie – derül ki a Használtautó.hu internetes szakportál elemzéséből.
Míg 0-3 éves autóból az eladások jelentős, a korábbi évi 160-200 ezer példányról visszaesése okán eleve jelentősen kevesebb van forgalomban, a piacon több egyéb tényező eredményeként is hiánycikk a fiatal használt autó. „A gazdasági körülmények miatt mind a magánszemélyek, mind a flottákat üzemeltető cégek igyekeznek kitolni az autók cseréjét, amelyek így 4-5 éves koruk előtt egyre ritkábban jelennek meg a kínálatban” – magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője.
Hirdetés
Az újszerű autók kínálatának visszaesése súlyosan érinti az autókereskedéseket is, amelyek beszámítási akcióik keretében kénytelenek folyamatosan nyitni az öregebb autók felé. A használtautó-kereskedők közül is sokan ezért kerültek nehéz helyzetbe – vagy éppen szűntek meg az elmúlt időszakban –, mivel éppen a legkedvezőbb árrést biztosító kategória tűnt el szinte teljesen a palettáról.
A hiányzó belföldi kínálatot részben ugyan pótolhatja a használtautó-import, azonban a vásárlók itt is egyre nehezebben tudják kielégíteni igényeiket. Az autóipar teljesítményét fenntartani hivatott sikeres roncsautó-programok ugyanis szinte mindenütt lezárultak 2009-ben, ami Nyugat-Európában az eladások zuhanását eredményezte az elmúlt években.
A fiatal használt autók kínálata tehát szerény, ami pedig mégis elérhető, az drága. A kínálat szűkülése ugyanis ebben a szegmensben igen jelentős áremelkedést eredményezett: miközben az idősebb személykocsik esetében az elmúlt két évben mérsékelt árnövekedés vagy inkább a stagnálás volt a jellemző, a 0-3 éves, eladásra kínált autók átlagára a Használtautó.hu portálon közel 30 százalékkal emelkedett. Ezalatt az új autók ára alig változott.
A fenti drágulás miatt a márkák jelentős részénél csökken az új és használt autók ára közötti különbség, ami a vevők egy részét az újautó-piacra terelheti. Ezt az a tény is megkönnyíti, hogy a szalonok ma már nem csupán szolgáltatásban és extrákban licitálnak egymásra, hanem árban is jelentősen engednek – mint az korábbi cikkünkből kiderül, egyes szalonautók esetében a listaárhoz képest akár 25 százalékos kedvezményt is kínálnak.
„Mind az alacsonyabb indulóár, mind a szűk kínálat miatt magasabban tartott piaci érték azt eredményezi, hogy egy átlagos autó értéke az eddigi négy év helyett öt-hat év alatt csökken eredeti szintjének felére.” – világít rá egy további tendenciára a Használtautó.hu ügyvezetője. Mi pedig hozzátesszük, a vásárlók továbbra is a fiatal, alig használt, esetleg még szalonból elhozott, de már „bejáratott” autókkal járhatnak a legjobban, jó lelőhely a kínálatában kifejezetten ilyen autókat soroló www.szalonauto.hu. Érdemes onnan választani, hiszen egyéb fiatal használt autó – a fentiekben vázoltak alapján – alig van a piacon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 07:57
    Permalink

    Ennyi adó mellett nem is csoda hogy vissza esett az új gépjármű vásárlási statisztika 🙂 Főleg ha így csinálják, hogy növelik a minimálbért de azt már el is veszik tranzakciós adó jeligével 🙂

Vélemény, hozzászólás?