Ennél már nem lehet rosszabb? Kritikusan öreg a magyar autópark

Biztonsági és környezetvédelmi szempontból is veszélyesen korosak a magyar autók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassan a 16 évet is elérheti a magyar rendszámos autók átlagéletkora, a trendek alapján pedig a jövőben biztosan nem fiatalodik jelentősen a hazai autópark.

A KSH friss mérései szerint 15,6 évre emelkedett a magyar személygépjármű-állomány átlagos életkora, amely kritikus érték biztonsági és környezetvédelmi aspektusból is. Viszonyításképpen tavaly decemberben 15,4 éves járműparkkal "büszkélkedhetett" Magyarország. A két mérés között eltelt időszakban több mint 47 ezer járművel emelkedett az autók száma, de ez sem segített túl sokat a korszerűsítésben, hiszen ezek nagy része használt autóként került be külföldről, amelyek többsége 10 évnél idősebb. Határon belül sem jobb a helyzet, ugyanis a vásárlók inkább a használtautó-piac felé kacsingatnak, mintsem az autószalonok felé, ezt bizonyítja az is, hogy idén június végéig közel 417 ezer jármű cserélt gazdát itthon.
Hirdetés
A KSH a márkák rangsorát is közzétette, ebben az összevetésben pedig egy meglepő név került az első helyre. A Zastava 36,9 éves átlagéletkorával messze vezeti a rangsort, a ma is kapható márkák közül pedig a Fiat tudhatja magáénak a leget, 17,3 éves átlaggal - persze ez nagyrészt a népszerű veterán modelleknek köszönhető. Nem meglepő módon a Volkswagen és az Opel is az élmezőnyben szerepel, mindkét gyártó autói 12 év körüli átlagéletkorral futnak az utakon. Tóth Péter, a Das WeltAuto értékesítési igazgatója szerint csak akkor várható csökkenés, ha élénkül az újautó-értékesítés, addig viszont egyre több életveszélyes és elhanyagolt autó közlekedik majd az utakon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?