Ennyire durva SL-t még sosem csinált a Mercedes

A Mercedes-AMG SL kínálatának csúcsa mostantól egy hibrid kivitel, kolosszális teljesítménnyel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ésszerűtlenül hatalmas erőt, 816 lóerőt vonultat fel a Mercedes-AMG SL 63 S E Performance, ami számos, a többi SL-en extra felszereltséget alapáron kínál.

Hamarabb gyorsul álló helyzetből 100 km/órára a Mercedes-AMG SL 63 S E Performance, mint hogy tulajdonosa ki tudná mondani a nevét. 2,9 másodperc alatt tudja le a mutatványt, és a fenti, abszurd hasonlat nem állná meg a helyét, ha Stuttgartban egyszerűen SL 73-nak nevezték volna el a csúcskabriót. Helyette a hosszabb elnevezést választották, ami viszont egyből el is árulja, hogy itt bizony egy hibridről van szó, abból is a konnektoros fajtáról. A generációváltással 2+2 ülésessé változott sportautó legdurvább kivitelének végsebessége 317 km/h, amit brutális erővel, 816 lóerővel és 1420 Nm-nyi maximális forgatónyomatékkal tud elérni - ilyen számokat egyetlen SL sem produkált korábban.
Hirdetés
A legendás SL nevéhez szerencsére nem egy négyhengeres motort rendeltek (mint a C-osztályban), a sima 63-as négyliteres, biturbó V8-asa dolgozik a túrakabrió orrában. Ezt 204 lóerővel egészíti ki egy villanymotor, amit pont a hátsó tengelyre helyeztek az optimális tömegelosztás és a közvetlen erőátadás miatt. Ezt egy 6,1 kWh-s kapacitású akkumulátor látja el energiával, ami szintén a hátsó részben kapott helyet, és amit nem mellesleg a Mercedes F1-es autóiban használt technológia alapján készítenek. Az energiatároló egység fontos része a hőmérsékletszabályozás, ami a telep élettartamának növelése mellett az energia felvételének és leadásának hatékonyságát is maximalizálja. Az SL 63 S E Performance vizuálisan nem sokban különbözik az eggyel gyengébb testvérétől, a modelljelölés piros kontúrt kap, és a kipufogóvégek megjelenését átdolgozták. Emellett aerodinamikusabb, csúcsverzió-specifikus felnik is járnak az autóhoz, 20 colos méretben. A keréktárcsák alatt alapáras karbon-kerámia féktárcsák vannak, melyek átmérője nagyobb a többi SL-en kérhető fékekhez képest. Erre egyrészt az aksi miatt megnövekedett tömeg, másrészt a nagyobb teljesítmény miatt van szükség, előnye a nagyobb fékerő, a hosszabb élettartam és könnyebb kivitele által a rugózatlan tömeg csökkentése. A legdurvább SL sajátos technikai megoldásai közé tartozik még az aktív karosszériadőlés-csökkentő rendszer, a hátsókerék-kormányzás, a csomagtartó fedelébe épített szárny egyedileg programozott állásai, illetve a motor alatt, a padlóba épített légterelő új beállítása. Odabent tömény luxus várja az utasokat, valamint nem kevesebb, mint 8 vezetési üzemmód. Ezekkel a fékenergia-visszanyerő rendszert (négy fokozatban, akár egypedálos vezetési lehetőséggel), a villanymotor bekapcsolását és az akkumulátor töltési módját lehet változtatni.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?