Csupán néhány nappal a világpremiert követően, hazánkban is közzétette a Mercedes az új S-osztály árait. Íme a pontos összeg, ennyiért lehet ma új S-osztályt venni!
Egészen széles skálán mozog a frissített Mercedes-Benz S-osztály ára, hiszen már kvázi a "nulladik" döntés több százezer forintos különbséget jelenthet. A frissített limuzin ugyanis elérhető 3,106 méteres, illetve 3,216 méteres tengelytávval is. Előbbi tényleges hossza 5,194 méter, míg utóbbié 5,304 méter.
Értelemszerűen a rövidebb az olcsóbb, de már az alapnak számító S 350 d 4MATIC hajtáslánc is 43 379 000 forintról indul. Az erősebb, S 450 d 4MATIC nem sokkal erősebb (54 lóerővel) mégis milliókkal drágább, mivel a konfigurálás 46 628 000 forintról kezdődhet. Természetesen benzines S-osztály is rendelhető, ebből pedig rögtön háromféle is elérhető. A legolcsóbb a 381 lóerős S 450 4MATIC legkevesebb 47 051 000 forintért, míg a 449 lóerős S 500 4MATIC indulóára 51 792 000 forint. A csúcsváltozat a benzinesek között az S 580 4MATIC a maga 537 lóerejével, amelyért minimum 54 826 000 forintot kell letenni az asztalra. A három benzines S-osztályban közös, hogy a fent említett motorokat minden esetben egy 23 lovas villanyos erőforrás egészíti ki. A kínálatot a PHEV alternatívák teszik teljessé, amelyben egy 326 lóerős benzinmotor, valamint egy 163 lovas villanyos erőforrás dolgozik össze. Ezért legkevesebb 47 541 000 forintot kell fizetni. Az abszolút csúcsmodell az S 580 e 4MATIC PHEV, amely 449 lóerős benzinmotort párosít 163 lóerős villanyos erőforrással. Ennek listaára 56 321 000 forint.
A hosszított tengelytávú kivitel esetében hasonló árakkal találkozni, viszont értelemszerűen minden hajtásláncnál egy kicsit magasabb az indulóösszeg. Viszonyításképpen a belépőszintű S 350 d 4MATIC verzió 44 704 000 forintról indul, míg az abszolút csúcsmodell S 580 e 4MATIC PHEV legkevesebb 57 646 000 forintért vihető haza.
Akár egészen feltűnő fényezéssel is konfigurálható az új S-osztály
Mivel a Mercedesnél rengeteg extra kérhetó az autókba, ezért megnéztük, jelenleg mennyiből hozható ki egy teljesen felextrázott S-osztály a hosszított tengelytávval. Így értelemszerűen az S 580 e 4MATIC hajtásláncra esett a választás. A zászlótartókon kívül gyakorlatilag mindent bepipálva 97,6 millió forint jött ki végül, de az egyéni preferenciák mentén ez az összeg mindkét irányba jelentősen módosulhat.