Érdekes eredményt mutatott a Skoda Enyaq a jávorszarvas-teszten

Rosszabb eredményt ért el az Enyaq, mint a platformtestvér VW ID.4

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem teljesített olyan jól az Enyaq a jávorszarvas-teszten, mint a VW ID.4. Vajon a nagyobb tömeg okozta ezt?

A Skoda első (már általunk is tesztelt) villanyautója ugyanarra a platformra épül, amire a Volkswagen ID.4 is, ám az igaz, hogy a Skoda többet nyom a mérlegen. Ahogy az ID.4, úgy az Enyaq sem kerülhette el a km77.com jávorszarvas-tesztjét, tehát a vészhelyzeti kikerülés manőverét. A Volkswagen sikeresen hajtotta végre a 73 km/h sebességgel kivitelezett manővert, bár a teszt után hozzátették, hogy a menetstabilizáló rendszer nem mindig működött megfelelően. Az Enyaq viszont nem tudott ilyen sebességgel a bóják között maradni. A legmagasabb érték, amivel ez sikerült, az a 67 km/h volt, ezzel pedig az egyik legrosszabb eredményt nyújtotta a villanyautók között. A miértekre keresve a választ a legvalószínűbbnek a nagyobb tömege okolható a kevésbé szép eredményért. Az ID.4, amelyet a spanyolok teszteltek 1891 kilogrammot nyomott a mérlegen, míg az Enyaq 1950 kilogrammot. A különbség csupán egyetlen személynyi - vajon az utasok számát növelve is így romlana a magas tempós manőverezhetőség?
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?