Ezt hoztuk be külföldről 2022-ben: íme a legnépszerűbb modellek!

Még mindig a nyugat autótemetője vagyunk? Elemeztük a tavalyi használtautó-import számait!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Részletesen átnéztük, hogy milyen márkák és modellek, illetve milyen korú autók érkeztek hazánkba, főként nyugatról a 2022-es évben. Mutatjuk a listákat és az észrevételeket!

A tavalyi év újautópiacának adatai után szokás szerint a használt modellekkel kapcsolatos információk is befutnak. Elsőként ismét a 2022-es import, azaz a külföldről használtan behozott, majd itthon regisztrált autók számáról érkeztek meg az adatok. A számsorokat látva kiderül, hogy összesen 126 094 használt autótól szabadítottuk meg a környező országokat 2022-ben. A 2021-es év 132 205 behozott használt autójával összevetve látható, hogy hasonló arányban csökkent ez a piac is, mint az új autóké, amelyből egyébként valamivel kevesebbet, szám szerint 111 524 darabot helyeztek forgalomba itthon 2022-ben.
Hirdetés
Általánosságban elmondható, hogy az év első felében sokkal több autót hoztunk be, januártól júliusig havi szinten több, mint 10 ezer példányt. Ez az első négy hónapban a 2021-es év ugyanezen időszakának adatait is meghaladta: januárban 7,2, februárban 12,4, márciusban 22,1, áprilisban 9,3, májusban pedig 19,7 százalékkal. Az év második felében azonban - valószínűsíthetően a romló euró-árfolyam okozta drágulás, illetve az infláció miatt - látványosan fordult a kocka: a nyári hónapokban nagyjából 10 százalékkal, az őszi hónapokban már 20 százalékot közelítő mértékben, decemberben pedig 26,6 százalékkal érkezett kevesebb autó külföldről, mint az előző év azonos időszakában.

Így alakul ki az egész éves átlag, amely szerint a behozatal 4,6 százalékkal esett vissza a 2021-es adathoz képest.


A legnépszerűbb import márkák, 2022 (Forrás: Datahouse Kft.)
Helyezés 2022 Helyezés 2021 Márka Import 2022 Import 2021 Változás
1. 1. Volkswagen 15159 14326 +5,81%
2. 2. Opel 12509 13399 -6,64%
3. 3. Ford 10865 11824 -8,11%
4. 6. Audi 7370 7074 +4,18%
5. 4. Toyota 7298 9119 -19,97%
6. 7. BMW 6844 6853 -0,13%
7. 5. Hyundai 6535 7179 -8,97%
8. 8. Mercedes 6422 6317 +1,66%
9. 9. Kia 5196 5819 -10,71%
10. 10. Honda 4539 5462 -16,90%
11. 11. Renault 4410 4178 +5,55%
12. 12. Mazda 3556 4034 -11,85%
13. 16. Skoda 3485 3463 +0,64%
14. 15. Peugeot 3450 3504 -1,54%
15. 14. Fiat 3312 3629 -8,74%
16. 13. Nissan 3221 3658 -11,95%
17. 17. Citroen 2889 3036 -4,84%
18. 19. Suzuki 2343 2435 -3,78%
19. 20. SEAT 2279 2285 -0,26%
20. 18. Mitsubishi 2136 2458 -13,10%
Hirdetés

Márkák terén egyértelműen kiderül, hogy nem sokat változott a hazai ízlés év eleje óta, a 20 legnépszerűbb gyártó listáján ugyanaz a 20 név szerepel 2022-ben, mint előtte, ráadásul a sorrend is csak helyenként változott. A dobogó legfelső fokán továbbra is a Volkswagen áll, tavaly ráadásul 5,81 százalékkal többet, 15 159 darab érkezett az ezt megelőző év 14 326 autójához képest. 6,64 százalékot visszaesett azonban a második helyen álló Opel, ebből a márkából 12 509 darabot importáltak a 2021-es év 13 399-es adatához képest. 8,11% százalékkal visszaesett a behozott Fordok száma is, a korábbi 11 824 autó helyett csak 10 865 költözött ide 2022-ben. Visszaszerezte viszont a 2019-ben elveszített 4. helyét az Audi, visszaelőzve a Toyotát és a Hyundait, de előbbre került egy hellyel a BMW is. Míg 2021-ben összességében is csökkenés volt látható a három német prémiummárkát illetően, addig idén Audiból és Mercedesből is többet hoztak be, míg a BMW lényegében stagnált az előző évhez képest.
Hirdetés

A legnépszerűbb import modellek, 2022 (Forrás: Datahouse Kft.)
Helyezés 2022 Helyezés 2021 Modell Import 2022 Import 2021 Változás
1. 3. VW Golf 4371 4088 +6,92%
2. 1. Opel Astra 4122 4561 -9,63%
3. 2. Ford Focus 3874 4139 -6,40%
4. 4. VW Passat 3499 3518 -0,54%
5. 9. Audi A4 2739 2558 +7,08%
6. 6. Opel Corsa 2580 2793 -7,63%
7. 8. Opel Meriva 2347 2564 -8,46%
8. 5. Kia Ceed 2290 2796 -18,10%
9. 7. Hyundai I30 2051 2790 -26,49%
10. 12. Ford Fiesta 1951 2112 -7,62%
11. 13. BMW 3-as sorozat 1831 2002 -8,54%
12. 10. Honda Jazz 1718 2228 -22,89%
13. 19. BMW I3 1708 1396 +22,35%
14. 15. Audi A3 1645 1647 -0,12%
15. 11. Toyota Yaris 1603 2140 -25,09%
16. 16. VW Polo 1574 1618 -2,72%
17. 18. Skoda Octavia 1479 1513 -2,25%
18. 14. Honda Civic 1446 1695 -14,69%
19. n.a. Mercedes E-osztály 1313 1192 +10,15%
20. n.a. Audi A6 1285 1316 -2,36%

Modellek terén - bár a dobogó szereplői évek óta ugyanazok - a sorrend ismét változott. Visszakerült a Golf az első helyre 4371 behozott autóval, amelyet 4122 Opel Astra, avagy a 2021-es bajnok követ, a bronzérmet pedig a Ford Focus kapja 3874 importált példánnyal. Kevés típus tudott növekedni a csökkenő piacon, ilyen volt a Golfon (6,92%) kívül az 5. helyezett Audi A4 (7,08%), a 19. helyre beesett Mercedes-Benz E-osztály (10,15%), illetve a 19. helyről a 13. helyre felugró BMW i3 (22,35%). Stagnált viszont az Audi A3 és a Volkswagen Passat, hiszen esetükben még az 1 százalékpontot sem érte el a változás a 2021-es számokhoz képest, a többi modellből pedig láthatóan kevesebb érkezett a top 20-as listán. Szintén új résztvevő az Audi A6, amely a 20. helyet csípte el, ezzel az ingolstadti gyártó három modellje is felkerült a listára. Ilyen sikert csak az első és második helyezett, a Volkswagen és az Opel tudott elérni idén: előbbi a már említett Golfon és Passaton kívül a 16. helyét stabilan tartó Polóval, utóbbi pedig a jelenlegi ezüstérmes Astra mellett a 6. és 7. helyet megszerző Corsa és Meriva modellekkel. Érdemes még kitérni a "zöld" típusokra is: bár a sokak által évek óta várt Toyota Prius a 2021-ben megkaparintott 20. helyezése után tavaly ismét kiszorult a listáról, a mindössze egy helyezéssel előle induló BMW i3 villanyautó a 13. helyre szárnyalt. Ez egy olyan változás, amit szabad szemmel is jól látni a magyar utakon, meglepően sok járkál belőle mostanában.
Hirdetés
A 2022-ben importált autók gyártási éve (Forrás: Datahouse Kft.)
Gyártási év Importált autók száma
2022 567
2021 2505
2020 2404
2019 4431
2018 5796
2017 5712
2016 4843
2015 4434
2014 5015
2013 6322
2013-as, vagy annál újabb összesen 42029
2012-es, vagy anál régebbi összesen 84065

És ha már a környezetvédelem rajongói számára egy ilyen pozitív hírrel zártuk az előző bekezdést, akkor itt az ideje visszatérni a szomorú valóságba, és megnézni a behozott autók gyártási évét. Ez ugyanis szerintem sokkal többet árul el az importról és úgy összességében a hazai használtautó-piacról, mint maguk a márkák és típusok:

Szinte pontosan dupla annyi 2013 előtt gyártott, tehát 10 évesnél idősebb autó érkezett 2022-ben, mint amennyi 10 évesnél fiatalabb.

Ez azt jelenti, hogy a behozott autók nagyjából fele valószínűleg még az Euro 5 normát sem teljesíti, ám erről pontos arányt nem tudunk mondani, mert nem áll rendelkezésre évjárat szerinti megoszlás a 10 évesnél öregebb autókról. Enélkül is egyértelmű viszont, hogy tovább folytatódik a trend, miszerint azokat a korosodó típusokat hozzák be, amelyekre Nyugat-Európában már nincs szükség. Pozitívum viszont, hogy a 10 évesnél fiatalabb behozott autók listája nagyjából egységes, 2014 és 2019 között minden évjáratból 4-6 ezer autót importáltunk, szignifikáns csökkenés pedig csak a 2020-as és 2021-es modellek esetén látható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.01.07. at 22:52
    Permalink

    A sorrend nem meglepő, a Volkswagen a legjobb ár, érték arányú autó, amely egyben biztonságos is, és a magyarok körében kedvelt. Az is fontos, hogy minden szegmensben van a kínálatban típusa.
    A Golf, Astra, Focus, A4 is jó sorrend, megmutatja, hogy ki az, amit érdemes vásárolni. A kompakt kategória megfizethető típusai vannak az élen, talán nem véletlenül.

    • 2023.01.08. at 10:03
      Permalink

      Örülök, hogy megtudhattam tőled, hogy Toyotát, Hondát, Mitsut és társaikat nem érdemes vásárolni és azok nem megfizethetők. Hová is lennénk nélküled és határtalan tudástárad nélkül?

  • 2023.01.08. at 19:58
    Permalink

    Igaz eddig még nem vettem használt kocsit, de most a drágulás miatt elképzelhetőnek tartom, hogy beszerzek egy nem túl időset. De nem a slágertermékekből. Szerintem a Volkswagen erősen túlárazott, a három hengeres Opel és Ford pedig nekem nem kellene.

Vélemény, hozzászólás?