Fogyasztásrekord Észak-Amerika átszelésével

Rekord alacsony fogyasztás a Hyundai Sonátával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindössze egyetlen út közbeni tankolással szelte keresztül Észak-Amerikát a Hyundai Sonata Hybrid.


Az amerikaiak Gerhard Plattnere, azaz a takarékos vezetésről híres Wayne Gerdes legfrissebb eredménye 3,95 l/100 km-es vegyes fogyasztás egy Hyundai Sonata Hybriddel, miközben mindössze egy út közbeni tankolással szelte keresztül Észak-Amerikát, a Csendes Óceántól az Atlanti Óceánig, a California állambeli San Diegóból a Georgia állambeli Jekyll Island-ig, 2269 mérföld, azaz 3651 kilométer megtételével. A gyári érték szerint 700 mérföldes, azaz eleve tekintélyes, 1126 kilométeres hatótávú Sonata Hybriddel Gerdes 1221,2 mérföld, azaz 1964,9 kilométer megtétele után tankolt. A második tank üzemanyaggal, további 1048,1 mérföld, azaz 1686, 4 km megtételével úgy jutott Jekyll Island-be, hogy 2,5 gallon, azaz 9,5 liter benzin lötyögött még a tankban, mellyel az addig mért átlagfogyasztás alapján még mintegy 240 km-t meg tudott volna tenni.
Bámulatos eredmény, annak ellenére, hogy a hibrid alapjául szolgáló, 2,4 GDI verzióval Gerdes a hibridnél kedvezőbb, 3,55 l/100 km-es vegyes fogyasztást is elért a nyáron. Most azonban télen, hidegben, részint havazásban és hegyen, völgyön keresztül érte el a még mindig igencsak tiszteletre méltó, 3,95 l/100 km-es fogyasztást a 41 lóerős villany és 2,4 literes, 169 lóerős benzines motort társító, 6 fokozatú automata váltón keresztül hajtó, lítium-polimer akkumulátorával, akár 100 km/órás tempóig tisztán elektromos üzemre is képes hibriddel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?