Forog-e a csillag? Új Mercedes-Benz szalon nyílt itthon

Teljesen új ügyfélélményt nyújt a JP Auto frissen átadott márkakereskedése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Magyarország legnagyobb alapterületű márkakereskedését nyitotta meg Fóton a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. (JP Auto).

Ha megpillantotok egy Mercedes-Benz márkakereskedést, jusson eszetekbe, hogy a mellette tornyosuló oszlop, tetején a márkajellel, fontos üzenetet hordoz. Ez jelzi ugyanis, hogy mennyire rangos az adott márkakereskedés. A JP Autó legújabb telephelyén a 18 méter magas oszlopon forog a 3 méter magas Mercedes embléma. Márpedig ez azt jelenti, hogy a szalon ott van a legrangosabbak között. A közel hatmilliárd forintból (állami támogatás nélkül) felépített új szalonban a német luxusautó-márka valamennyi személyautó modellje elérhető lesz majd, a régebbi épületben pedig az első teljesen haszonjárművekre specializált Mercedes-Benz márkakereskedés nyílik majd. De ne rohanjunk ennyire előre!
Hirdetés
Az új személyautó szalon – ami a legnagyobb jelenleg az országban - szeptember 18. óta nyitva áll, várja az ügyfeleket, akik teljesen új élménnyel gazdagodhatnak, ha odalátogatnak. A teljes komplexum 6400 négyzetméteres, a bemutatóterem mellett magában foglalja a szervizt, az irodákat és a raktárt is. Maga a bemutatótér több mint 1700 négyzetméteres és az érdeklődők akár 45 kiállított autót is megnézhetnek fizikai valójában. A szalon emeleti részén a német cég legfelsőbb kategóriás járműveit, az AMG, a G-osztály és a Maybach modelleket mutatják be, valamint ott alakították ki a VIP-várót és egy tágas – 600 négyzetméteres - élményteraszt is, ahol szintén autókat mutatnak be. A digitalizáció és a fenntarthatóság jegyében az értékesítés szinte teljes egészében papírmentes módon történik. A szalonba betérő érdeklődőknek a vállalat értékesítési tanácsadói kisméretű, elkülönített tárgyalókban, táblagépeikkel és hatalmas kivetítőkkel mutatják be a járműveket. A JP Auto fóti szalonjának tervezése és kialakítása során a Mercedes-Benz új, modern luxus belső dizájn alapelveit alkalmazták, ahol a minőségi anyagok, a színek, a bútorzat kiválasztásának kiemelt célja az ügyfelek számára igazi „Welcome home” érzés biztosítása. Például megfigyelhető, hogy az autók szándékosan sötét felületeken parkolnak, míg azok a helyiségek, ahol az emberek közötti interakció zajlik, világos padlóburkolatot kaptak.
Hirdetés
A fenntarthatóság jegyében a szalonban található több mint ezer lámpa mindegyikében LED-es fényforrás található, emellett a hűtés-fűtést hőszivattyús rendszerrel oldották meg, sőt a későbbi tervekben napelem telepítése is szerepel. „Az volt a célunk, hogy egy olyan szalont hozzunk létre, ami méltó mind a Mercedes-Benz márka hírnevéhez, mind pedig a mi eddigi eredményeinkhez, és rendkívül büszke vagyok arra, hogy ezt sikerült megvalósítanunk. Itthon, de a régióban is különlegesnek számító ügyfélélménnyel, kiszolgálással és járműválasztékkal várjuk ügyfeleinket. Külön öröm számunkra, hogy a szervizkapacitásunkat is sikerült növelni” – mondta el Kovács Róbert, a JP Auto ügyvezető igazgatója.
Hirdetés
A fejlesztéseket a következő időszakban is folytatja a JP Auto, a Mercedes-Benz új, modern luxus belső dizájn alapelveit alkalmazva további létesítményeket újít meg a vállalat. A tervek szerint 2025-ben már a veszprémi és a jászberényi Mercedes-Benz szalonok is az új dizájnnal és digitális megoldásokkal várják majd az érdeklődőket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?