Ha olcsón akarsz lemenni a térképről – Passat B5 1.9 TDI teszt

Nem fontos a küllem, de fillérekből kell nagyon sokat menned? Ehhez a Passathoz mit szólsz?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezekben az öreg dízel Passatokban biztos a félelmetes futásteljesítmény. Érdemes hát megnézni, hogy mit veszel: nem feltétlenül a legszebb lesz a legjobb, de nem is amelyik a legbarátibb óraállást hazudja. Ha mégis kifogsz egy jót, világgá mehetsz vele.

Félmillió forint alatt autót venni merész vállalás, ez tény. Mégis ez a nagy magyar valóság, sokaknak ennyiből kell boldogulni. Az olcsó autót keresők ráadásul egyre többen vannak, ez kiderült a Használtautó.hu adatainak elemzéséből (erről itt olvashatsz), illetve beszéltünk már a témáról podcastunkban is (amit ezen a linken érhetsz el.) Így tehát akárhányszor olcsó autót mutatunk, azt nem azért tesszük, mert tovább szeretnénk növelni a hazai autópark átlagéletkorát, hanem azért, mert gondolnunk kell azokra is, akik legfeljebb kedvtelésből, kíváncsiságból olvassák az új autók tesztjeit az oldalon.
Hirdetés
Ismét hozzájuk szólunk, ám most nem a távol-keletről, hanem nyugatról érkezik a húszéves családi szedán: mai tesztünk alanya egy Passat 1.9 PD TDI, 116 lóerővel és a világ összes kilométerével. Ez a Volkswagen egy a sok közül. Van ennél szebb, van ennél jobb állapotú, de akad ennél sokkal lelakottabb is bőséggel. Tökéletes arra, hogy ne legyenek irreális elvárásai azoknak, akik félmillióból szeretnének ilyet - vagy bármi más, hasonló méretű autót - venni. Senki sem tagadja például, hogy ez egy munkaeszköz, ami szinte minden nap bejárja az országot, ráadásul legtöbbször nem az autópályák és egyszámjegyű főutak kiváló aszfaltján, hanem az eldugott kistelepülések kátyúin átugrálva. Éppen ezért jelenleg is van több élő hibája, de olyan sose maradhat benne, amitől ne lenne minden reggel hadra fogható. Ez egy ilyen játék, főleg a félmillió kilométer közelében. Az árkategóriájában legfontosabb tényezőknek tehát hiánytalanul megfelel: elindul, megy, megáll, kanyarodik, világít, valamint rendelkezik a közúti közlekedésre alkalmas - ráadásul az évszaknak is megfelelő - gumiabroncsokkal és érvényes műszaki vizsgával is. Mindemellett kényelmes, tágas, digitklímás, xenonfényszórós, négy elektromos ablakos, sőt, még bőrkormányt, elektromosan állítható, fűthető tükröket és ülésfűtést is találunk benne. Ebben a korban ez már nem olyan természetes, úgyhogy kiemelem:

minden felsorolt extra működik a fehér Passatban.

Az anyagok tapintása komoly ugrás egy korabeli japán autóéhoz képest, az ülései nagyon kényelmesek, ennyi év után is árad belőle a minőségérzet. Hátul is van elég lábtér, a csomagtartó is korrekt méretű. Esztétika terén egy nagyon érdekes összkép tárul elénk, a kocsi jó kiállású, messziről igen kellemesen mutat, egy kis törődéssel még akár a legszebbek közé is visszatérhetne egyszer. Tipikus problémája a típusnak, így az emelési pontok műanyag takarója erről a példányról is mindkét oldalon hiányzik, ennél kevésbé tipikus, hogy a küszöbborítás jobb hátsó sarokeleme sincs meg, ráadásul egy igen érdekes karosszériajavítás nyomait is felfedezhetjük a helyén. Komoly tragédia itt sincs, leginkább ez is csak csúnya. Az autó alatt egyébként alufelniket találunk, nem a legszebb állapotúak, de nem ráznak, mondjuk nekem a dizájnjuk nincs összhangban a Passat visszafogott stílusával, de ez már ízlés dolga. A hátsó lökhárító látott már szebb napokat - illetve a nyomokból ítélve néhány tereptárgyat is - és az autó fényezésének körülbelül 95 százaléka teljesen be van mattulva. A maradék 5% a motorháztető körülbelül egyharmada, ahol valaki már megmutatott a kocsinak egy polírgépet, csak sajnos valamiért félbemaradt a projekt. Ez főként azért szomorú, mert a fehér festék egyenesen új életre kel azon az egy folton, ahol megpróbálták "visszacsinálni az éveket", illetve mert messziről virít a különbség.
Hirdetés
Műszakilag sem most jött a szalonból, elég volt például a legelső métert megtennem vele, hogy tudjam: érik a lengőkarszett cseréje. Nem katasztrofális a helyzet, magam is jártam ilyen állapotú első futóművel a saját B5-ös Audi A4-emmel, még biztosan van ebben egy-két hónap, de aztán zsebbenyúlós tétel lesz a csere. Ez ugyanis nem csak két gömbfej meg négy szilent, itt bizony Audi minőség van, Audi árban: az ötödik generációs Passat visszatért a régi hagyományokhoz, és újból prémium alapokra épült. Nem csak a motor van emiatt ismét hosszában elhelyezve, de az első futómű is a gömbfejjel együtt cserélhető alumínium lengőkarokkal éri el a megfelelő úttartást. Ez a futómű nagyon jó, amikor jó, de nagyon drága, amikor tönkremegy. Egy minőségi szett akár 200 000 forintba is kerülhet, ami nem volt egy nagy összeg az autó újkori vételárát megnézve, ma viszont ez már az autó értékének majdnem a felét jelenti. Eleinte - amíg próbáltam kiismerni és nagyon óvatosan hajtani a Passatot - motorikus hibát nem tapasztaltam. Aztán amikor eljött a komolyabb terhelés ideje, a padlógázas gyorsítások során észrevettem, hogy változó az autó teljesítménye. Gyenge sohasem volt, csak gyengébb. Ezzel a tünettel korrelált, hogy amikor az autó jól ment, akkor egyáltalán nem füstölt; amikor kicsit kevesebb volt az erő, akkor láttam némi kormot a tükörben, amikor viszont egyértelműen hiányzott vagy 20-25 ló, akkor nem lehetett látni mögötte. Mindez az autó normál használatát nem befolyásolja, ésszerű mértékű gázadásoknál ugyanis meg sem közelítjük azt a pedálállást és fordulattartományt, ahol előjön a hiba. A tulaj elmondása szerint hosszabb országúti vagy autópályás üzem után ez a probléma megszűnik, majd a városi araszolásban hamarosan visszatér. Itt fontos megjegyezni, hogy ez már nem a legendás ősi adagolós dízel, így nem is igazán éri meg komoly műszeres vizsgálat nélkül jóslatokba bonyolódni. A PD elemektől a vákuumrendszeren át a turbófeltöltő változó geometriájának állítómechanizmusáig bármi lehet a hibaforrás, a problémát először meg kell találni, ahhoz pedig idő, tudás és eszköz kell.
Hirdetés
Ezzel el is érkeztünk ahhoz, ami ennek a kocsinak nincs: szabadnap. Ha ugyanis egy jármű a pénzkereséshez minden egyes hétköznap elengedhetetlen - hogy aztán ki lehessen fizetni a lakáshitelt, az ételt, a ruhát és minden mást - akkor ezek a folyamatosan fennálló, idegesítő, de az alapvető működést nem befolyásoló, ráadásul stagnáló hibák könnyen kerülhetnek a "majd a következő olajcserével" kategóriába. Nyilván, ha valami súlyos probléma előjön, azt azonnal javítják a kocsin, mennie kell. És megy is, a Passat órája a teszt időpontjában ugyanis 468 379 kilométert mutatott, ám közel sem biztos, hogy nincs az autóban akár ennek a duplája, előélete ugyanis szinte teljesen ismeretlen. Ennek ellenére megbízhatóan üzemel és keresi a pénzt tovább. Magamnak biztosan adagolós, 110 lóerős, AFN kódos motorral vettem volna, a tulaj is olyat keresett, de a megfelelő áron, korrekt állapotban csak ez volt, és nem dísznek kellett az autó. Ha valaki csak benzinesben gondolkozik, akkor a legjobb budget-alternatíva az alapmotor. A 101 lóerős 1.6 szívó nem fog beletolni az ülésbe, és kimondottan takarékosnak sem mondható, cserébe kulturáltan jár, nagyon szép a hangja, 8 szelepes, nincs benne semmi komoly technológia, és jó termosztáttal nagyjából 2 perc alatt éri el az üzemi hőfokot. A Használtautó.hu rendszerében 1,9 literes dízel, érvényes műszakis, facelift előtti Passatot (adagolós és PD együttesen) 34 darabot találtam. A legolcsóbb 350 ezer forintba kerül, a legdrágábbért pedig 2 milliót kérnek, ebbe mindössze 100 000 kilométer került a 22 év alatt, ráadásul adagolós, ős-TDI, motorterének fényképe pedig konkrétan katalógusfotó is lehetne. Álmaink autója ez a sokat futott munkás Passat? Talán senkinek sem az. Tudom, hogy még a tulaja sem ezzel járna, ha megtehetné. De ez legalább itt van; elérhető áron, kis fogyasztással, ráadásul minimális törődéssel örökké menni fog, és még kényelmes is. Teljes mértékben meg tudom érteni azokat, akik ilyennel járnak, és nem akarják lecserélni, ez az autó a hibáival együtt is jó. Szerintem megérdemelné a polírozás befejezését és a három hiányzó műanyagelemet is, de - érthető módon - a két élő műszaki hiba előrébb szerepel a prioritási listán. Talán majd egyszer odáig is eljut a projekt, hogy az esztétika is számítson, de ez ma még biztosan csak a távoli jövő zenéje.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.05.09. at 07:50
    Permalink

    Üdv Autónavigator csapata.

    1999 b5 ajm kombi passatunk van. 3 ève van a tulajdonomba. 272e km van benne. Semmi pènzèrt nem válnèk meg tőle. 550e magyar forintèrt vásároltuk. 8ekm olaj ès szűrők cserèje 4 db gyertya,vezèrlès,4 fèk betèt tárcsával, ès egy új akkumulátort vásároltunk. Gond nèlkül teszi a dolgát. Tipikus igásló. Ajánlani tudom mindenkinek. Tisztelettel Kristó Roland

  • 2021.05.09. at 20:03
    Permalink

    11 évig használtam. Papiron 190000 km volt benne. Az első ülés szerintem erről többet tudott. Vásárlás után két hátsó lengéscsillapító, pár év mulva izzitók cseréje. A többi vezérmű szij, szűrők, olaj, kopó gumialkatrészek. 350-nel adtam el. Minden nap indult. Fél év mulva márcsak 280 volt benne, újabb fél év (nyilván tolatás után) 260.Eddig a legjobb autóm volt. Ja, és a hátsó lábtér. A gyerekek nem tudták rugdosni a hátam. Nem érték el.

  • 2021.05.14. at 08:45
    Permalink

    Ezzel a motorral szerelt autóm van, egy hányadék már 1,2 mill forintot ráköltöttem. Nem fogyaszt sokat de amit megspórol az rá is megy. Soha többé ezt.

  • 2021.05.15. at 12:57
    Permalink

    Megmondom, hogy mi a problémám ezzel és a hasonló autókkal. Ha az utcánkba betéved, akkor percekig meg lehet fulladni a bűztől. Ha autózol és előtted megy, akkor az ablakot fel kell húzni, a szellőzőket be kell csukni. Nem való emberek közé.

Vélemény, hozzászólás?