Hamarosan Óbudán is fizetni kell a parkolásért

Áprilistól Budapest III. kerülete is fizetős övezet lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kerületi képviselő-testület döntésének értelmében 2013. április 1-jétől Óbuda központi területein is fizetni kell majd a parkolásért.

Fizetni kell a parkolásért Óbuda, Budapest III. kerületének központi területein 2013. április 1-jétől - csütörtöki ülésén így döntött a képviselő-testület. Ahogy az önkormányzat weboldalán olvasható, a kerület vezetése hosszú ideig "ellenállt" a fizetőparkolás bevezetésének, de a kialakult körülmények kikényszerítették a lépést.
A döntést két tényezővel indokolták az illetékesek. Az egyik az, hogy a városhatáron nem épültek meg azok a P+R parkolók, amelyek az agglomerációból érkező gépjárműforgalmat csillapíthatták volna, a másik a II., illetve XIII. kerület korábban elfogadott hasonló határozata, amelynek eredményeként a parkolási probléma a III. kerületben hatványozottan jelentkezett.
Hirdetés
Jövő tavasztól munkanapokon reggel 8 órától 18 óráig a kijelölt belső, valamint külső övezetekben óránként 240, illetve 160 forintba fog kerülni a parkolás. Díjköteles lesz egyebek mellett a Flórián tér; a Szépvölgyi út - Montevideó utca - Seregély köz - Seregély utca - Kecske utca - Nagyszombat utca - Végvár utca - Doberdó út - Bécsi út - Nagyszombat utca - budai alsó rakpart által határolt terület; valamint a Nagyszombat utca - Bécsi út - Vörösvári út - Hévízi út - óbudai rakpart - budai alsó rakpart által határolt terület.
A kerületi állandó lakosok három különböző kedvezményt vehetnek majd igénybe:
  1. A lakhelyük zónáján belül, lakásonként két gépjármű után a várakozási díjkedvezmény 100%
  2. Zónán kívüli kedvezmény: hivatali vagy egyéb ügyek intézésének biztosításához napi egy alkalommal, egy adott helyen másfél óra ingyenes parkolási lehetőség, külön regisztráció után
  3. Gyermek-kedvezmény: oktatási-nevelési intézményeknél 8.00-9.00 óra, valamint 13.00-18.00 óra közötti időtartamon belül 20-20 perc ingyenes parkolási lehetőség, külön regisztráció után


Az óbudai önkormányzat szerint a rendelet ezzel budapesti viszonylatban egyedülálló kedvezményrendszert biztosít a helyieknek. A városvezetés elsősorban forgalomtechnikai eszközként, nem pedig forrásteremtő lehetőségként tekint az új rendszerre, melyet az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Óbudai Vagyonkezelő Zrt. 100%-os tulajdonában álló Óbudai Parkolási Kft. működtet majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 13:48
    Permalink

    [i]“A kerületi állandó lakosok három különböző kedvezményt vehetnek majd igénybe:
    A lakhelyük zónáján belül, lakásonként két gépjármű után a várakozási díjkedvezmény 100%”[/i]
    Jól értem, hogy egy kerületi lakos, aki fizeti a különböző adókat, miegyebet nem parkolhat ingyen a saját kerületében, mert annak másik végén lakik, mint dolgozik?
    Remélem a polgármester úr is fizeti majd a parkolási díjat, ugyanis ő is más zónában lakik, mint dolgozik!

  • 2017.10.30. at 13:48
    Permalink

    Most mondja valaki, hogy a narancsosok valamiben is különböznek a vörösöktől! Legföljebb halványabb árnyalat! Már-már az egész város egy parkolási övezet! Itt valóban nem lehet már megmaradni! Ezek is azon ügyködnek folyton, hogy beváltsák a hibbantnéró “javaslatát”, miszerint el lehet innen menni!
    Polgári engedetlenséget!!! Menjenek el ők! Rohadt, pénzszedő banda!

Vélemény, hozzászólás?