Használt életmód-kabrióval bárki az élet császára lehet
Prémiumkabriók az indiánnyárban - négy álomautót néztünk meg
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Még elcsíphető a napsütés, kabrióból pedig mind szélesebb kínálatból válogathat az életmódját autójával kifejezni vágyó vásárló. Szemügyre vettünk négy ígéretes példányt.
Használtan, 5-7 évesen az újkori ár negyedéért is elérhető egy prémiumkabrió
Miután e héten, ha csupán monitor mögül is, de górcső alá vettük a 2 millió forintért, azaz a legolcsóbb új autó áránál is jelentősen szerényebb összegért elérhető luxusautókat, azt pedig a „Melyik a legjobb csajozós autó?” című cikkünkből tudjuk, hogy a kabrió mindig nyerő, ezúttal vastagnak képzelt, valójában persze vékony bukszával sétáltunk be az Autó Néró Rómaihoz, hogy megnézzük, mit vehet az, aki uszkve 5 millió forinttal a zsebében kabriót választana.
Ígéretes hátsók, a kabriók mindenképp jót tesznek a tulaj ismertségének
Kénytelen használt példánnyal beérni, hiszen új vásznas, pláne prémiumautó ennyi pénzért nincs. Használtan viszont? Ha nem is hegyekben állnak, de a szalon azért tömve van velük. Két BMW, egy Mercedes és egy Porsche. Három közülük szinte azonos áron, 4,4-4,5 millió forintért, a Porsche persze már nem az ötmilliós kategória, de aki meglátja, könnyedén rabja lehet, s ha a föld alól, vagy törlesztőrészleteket magára vállalva is, de előkerítheti rá a fedezetet. Messzire mennie nem kell, már a szalonban készséggel fognak segíteni neki, hogy kiköhöghető legyen a 7,5 milliós ár. Vigye csak a leginkább álombeli autót, mely nem csak nevével, gyönyörű mogyoróbarna, a műszerfalán is hordozott bőrkárpitjával is maga a prémium. [BANNER type="1"]
Egy mai középkategóriás autó áráért kapható meg a hatéves Porsche, a Boxsterben 295 lóerős boxermotor dolgozik
A 2006 augusztusából származó Boxster már a frissebb verzió, 3,4 literes, természetesen nevéhez és a Porschéhoz hűen boxermotorral, 295 lóerővel, 5,4 másodperces 100 km/órára gyorsulással és 272 km/órás végsebességgel. ZF gyártotta Tiptronic S automata váltója 5 fokozatú és kormánykerékről is kapcsolható. Vegyes fogyasztási értéke tűrhető, még úgy is, hogy a 11 l/100 km gyári érték tartásához komoly önmegtartóztatás szükséges. Persze simán elképzelhető, hogy aki megveszi, csak nagyritkán fogja kihasználni a menetdinamikai képességeket, hiszen miközben a gyári navigáció mondja az utat, mélynyomós Bose hifi tolhatja a zenét. Ha mégis odacsapna a sofőr a ménesnek, elektromosan hangolható a futómű, egészen pontosan a lengéscsillapítás, de vele változik a kormány rásegítése és a gázpedál érzékenysége is. Nem véletlenül drágább prémium-vetélytársainál is a Porsche, valójában nem is vetélytársa BMW-nek, Mercedesnek, más liga. A vételár szerencsére nem csak a márka és a felszereltség miatt indokolt, a 6 éves luxuskabrió 90 ezer kilométeres, szervizkönyvvel igazolt futása csekély, költeni pedig nem kell rá, még abroncsai is újak, még azok, az egyébként 19 colos, extrém alacsony oldalfalú abroncsok is lenyűgözően mutatnak rajta.
Gyönyörű, teljesen bőr kárpitozású beltér, kormányról is kapcsolható Tiptronic S automata váltó és középen fordulatszámmérőt, abban digitális sebességkijelzőt hordó műszerfal a Boxsterben. A képen látható hátsó, 150 literes csomagteret 130 literes első egészíti ki
A 7,5 millió forintos Porschét vásárló ügyfél persze még a prémiumkabriók vevőkörében is ritka. Jellemzőbb az 5 millió alatt költő kuncsaft. Nos, nekik sem kell elkeserítő kínálattal szembenézniük. Ha Porschét nem is, BMW-t és Mercedest 6 éves kor alatt is találhatnak. A legolcsóbb kétségkívül a legsportosabb, egy Z4, 4 399 000 forintért. Ha nem is M, de 3,0 literes, soros hathengeres motorral, 5 fokozatú automata váltóval, vadonatúj – defekttűrő – gumiabroncsokkal, teljes bőr kárpitozással és abszolút fényűző ellátmánnyal. Különlegességét persze nem ez adja, hanem 231 lóereje, mely a viszonylag kicsi karosszériát valósággal repítheti. 100 km/óráig 6,2 másodperc alatt, s ha automata váltóval nincs is meg a 250 km/órás limit, a 244 km/órás végsebesség sem rossz érték, míg a 9,0 l/100 km gyári vegyes fogyasztás a BMW-től megszokottan kedvező, miként a 7 éves kabrió 116 758 kilométeres futása, lekérdezhető szervizmúltja is az.
Ritkaság a 3,0 literes Z4-es, a piacon inkább 2,5 literesek találhatók. Az M verziót leszámítva csúcsmotornak számító hathengereshez itt automata váltó jár, a példány szerény futású, szervizelt, defekttűrő abroncsai újak
Sportos autóhoz sportos belső jár, a Z4 bőrkárpitja egyedüliként fekete
Vezethetőség szempontjából kétségkívül szalontársai fölé emelkedik mind a Boxster, mind a Z4, azonban nem minden vevő számára az a legfontosabb. Sokaknak többet érhet az első kettő mögötti további két – akár csak szükség – ülőhely. Ilyet előbbiek nem kínálnak, de van a szalonban két – szintén vászon, szintén elektromosan mozgatható tetejű – kabrió, amelyek ezen igény kielégítésére is képesek. Ők ráadásul teljesen egyező, 4 499 000 forintos árért kínálkoznak, a négyülésességen, árukon és fekete színükön kívül talán csak az előbbi modelleknél is adott hátsókerékhajtásban egyeznek.
Dízelmotoros, de soros hathengeres, ritka példány a ráadásul M sportcsomagos BMW 330 Cd
Talán mindenki egyetért azzal, hogy belülről még inkább magával ragadó az E46-os ezen példánya
Egyikük, az E46-os (két generációval korábbi) BMW 330 Cd szinte teljesen egyedi modellnek számít, 3,0 literes, soros hathengeres turbódízel motorjához eredeti megrendelője kézi váltót és M Sportcsomagot társított, nem fukarkodott az egyéb extrákkal sem, a futómű is sportkivitelű, a légkondi automata, középkonzoljára pedig még gyári TV is került. A műsor talán a legjobb fotelből, szintén mogyoróbarna bőr, elöl állítható laphosszúságú ülésekből nézhető – bármikor, bárhol privát autósmozit adhat a 3-as, aminek előnyeit nem ecsetelnénk tovább… Ha valaki inkább vezetné – mi feltétlen utóbbit javasoljuk, a menetteljesítményekben sem fog csalódni. A tekintélyesen morajló hangú dízellel 7,8 másodperc a 100 km/órás sprint, 234 km/órás csúcssebesség lehetséges, a vegyes fogyasztás értéke pedig 7 l/100 km. Utóbbival viszonylag könnyedén együtt lehet élni, ahogyan a ma már kissé korosnak számító, de eredeti báját ma is őrző E46 formájával és minden egyéb jellemzőjével is.
Sportülések, sportos betétek és M-es jegyek sora a négyüléses utastérben
Már 7 éves a csillagos, formája mégsem öreg, a CLK alapmotorral sem szégyenkezhet
Az Autó Néró Rómainál tovább toporogva azonban könnyű átcsábulni a két BMW és a mesés, de azért hatévesen sem ötmilliós Porsche mellől egy Mercedeshez. Érdekes, de hiába idősebb az előbbi 3-as BMW-nél a CLK, formájával fiatalabbnak hat, motorja szerényebb. Az E-osztály alapú kabrióban az alapmotor dolgozik, ami 1,8 literes, kompresszorral töltött, négyhengeres, 163 lóerős benzinest jelent. Manuális váltóval még meglenne a 10 másodperc alatti gyorsulás, az ebben szereplő ötfokozatú automatával pedig 10,5 s az érték. Zavar valakit? Autópályán – Németországban, korlátozásmentes szakaszon - 223km/órás végsebesség futható, a vegyes fogyasztási érték pedig itt sem horribilis, 8,7 l/100 km a gyári, azaz könnyedén 10 l alatti a valós vegyes érték. Kétségkívül ez a Néró-kínálat legszerényebb motorú kabriója, és egyben a leghasználhatóbb is. Hátul is hangsúlyosan szeparált ülései mögött a tető helyzetétől függetlenül 390 literes az így mindig tele is pakolható csomagtér. Az ellátmány sem szerény, ha a Boxsterénél és a 330 Cd-énél halványabb árnyalatban, de itt is barna bőrkárpit fedi az üléseket és az ajtókat, az ablakok és a tükrök természetesen elektromosan mozgathatók, utóbbiak fűtöttek is, a középső pedig elektrokróm, azaz éjjel a hátulról érkező fényszóróra sötétedő. A sofőrt ESP és tolatóradar is segíti, a futómű sportkivitelű, a hifi pedig Harman Kardon, tehát minőségi.
Négyüléses prémiumutastér, a kabriók között tágas, 390 literes csomagtérrel
Nem mellékes, hogy mindegyik autóhoz jó minőségű, alig használt vagy új abroncsok járnak
Mivel számolhat a fejét használt prémiumkabrióra adó vevő? A hat-hétéves gépek ára már nem fog drasztikusan esni, a látott példányok óriási előnye – presztízsükön, kisugárzásukon túl, hogy nem pénztemetők, egységesen szerény (90-116 ezer km) futásúak, természetesen szervizkönyvvel igazoltan, lekérdezhető szervizmúlttal. Abroncsaik nem „még elmennek” kategóriájúak, hanem szinte vagy teljesen újak (ez bizony a 17-20 colos méretekben akár félmilliós tényező is lehet!), így aki megveszi valamelyiküket, az semmilyen extra kiadással nem kell már számoljon. A négy közül a Z4 nem véletlenül a legolcsóbb, bár a leginkább sportkocsi, a használat leginkább azon látszik meg, vezetőoldali kilincsén és M sportkormányának bőr huzatán is felismerhető, hogy első gazdája gyűrűt hordott. Ha valakit zavar, orvosolható részletek. A 330Cd és a CLK előbbihez mérten 100 ezer forintos „felár”, akinek számít a +2 ülés, nem fogja rá sajnálni a pénzt. Ráadásul ezek a 4,5 millió forintos autók simán elhozhatók egy átlagos használt autó 1,5 millió forintos árának befizetésével és persze további részletek vállalásával is. A Porschéhoz persze már komolyabb összeg, egyben 7,5 millió forint, azaz egy mai középkategóriás új autó ára szükséges, abban azonban biztos lehet a Boxster vásárlója, hogy ő nem fog középkategóriásnak tűnni benne.
Jó reklám az AUTÓNÉRÓNAK.