Használtan is mérkőznek: Mondeo, Insignia, Passat – 5 évesig

Kedvenc középkategóriások másodkézből. Mondeo, Insignia vagy Passat?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A középkategória dobogósai évek óta változatlanok: Mondeo, Insignia, Passat - évről évre változó sorrendben. Használtan melyik a nyerő?

Az új autók eladásai kapcsán nagyjából mindenki tudja már, hogy a vásárlások négyötödét cégek, s csupán maradék hányadát adják a magánszemélyek. Arról azonban ritkábban esik szó, hogy miként változik a vásárlói arány az egyes kategóriákban. Nem nagy titok, hogy a kisautók esetében felül-, a legtipikusabb cégautók, azaz a felső-középkategóriások esetén pedig alulreprezentáltak a magánvásárlók. Így aztán hiába adnak el - a többi kategóriához mérten - viszonylag nagyobb számú ilyen, méretes, üzleti és egyben családi használatra is tökéletes modellt, az elmúlt évek eladási toplistái szerint leginkább Ford Mondeót, Opel Insigniát és Volkswagen Passatot, ezen autók a hazai magánkuncsaftoknak leginkább használtan alternatívák. Zsebünkben képzeletbeli 3,5 millió forinttal, előítéletektől mentesen néztünk szét a hazai használtpiacon a legnépszerűbb középkategóriások között - legfeljebb 5 éves korig, legfeljebb 150 000 kilométeres futásig és csakis szervizkönyvvel rendelkező autókat kerestünk. Vajon melyikből milyet kapunk, melyiket érdemes választani?

Kínálat bőségesen van, cikkünk írásakor 212 autó felelt meg a Használtautó.hu adatbázisából a fenti feltételeknek. 142 Mondeo, mindössze 14 Insignia és 56 Passat sorakozik. Melyiket érdemes keresni? Nyilván azt, amelyikből a legtöbb kínálkozik, hiszen nagyobb felhozatalból jobb eséllyel kapunk jót. A Mondeo mellett szól legalacsonyabb, 2,89 millió forintos átlagára is. Utóbbival biztosan olcsóbb konkurenseinél, az viszont csalóka, hogy az átlagosan 3,24 millióba kerülő Insignia lenne a legdrágább, ugyanis a 2008 végén érkezett modellből mindössze egyetlen 2008-ast kínálnak, és az sem egész 5 éves még, hiszen év végi. Ezzel szemben Mondeóból és Passatból szép számmal akadnak 5 évesek is, így aztán a magasabb átlagéletkorú Passat 3,082 milliós átlagárával is drágábbnak mondható az Insigniánál.
A keresésünknek megfelelő kínálat
Modell Évjárat Futott km Vételár [Ft]
Ford Mondeo 1.6 Ambiente (110 LE) 2008-
2009
72 865-
115 000
2 199 000-
3 390 000
Ford Mondeo 2.0 Trend,
Ghia Executive (145 LE)
2008 50 410-
56 610
2 360 000-
2 895 000
Ford Mondeo 2.5 T Ghia Executive (220 LE) 2008 125 639 2 360 000-
2 895 000
Ford Mondeo 1.8 TDCi Ambiente,
Trend, Ghia, Titanium (125 LE)
2008-
2010
52 820-
139 000
2 390 000-
3 290 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi Ambiente,
Celebration (115 LE)
2010 69 000-
145 000
2 950 000-
2 990 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi Ambiente,
Trend, Ghia, Titanium (140 LE)
2008-
2010
50 410-
147 800
2 749 000-
3 490 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi Trend Automata (130 LE) 2008 113 463 2 980 000
Ford Mondeo 2.0 TDCi Titanium Automata (140 LE) 2008-
2010
97 000-
136 000
2 990 000-
3 399 000
Ford Mondeo 2.2 TDCi Titanium (175 LE) 2008 139 900 2 899 000
Ford Mondeo Turnier 1.6 Ti-VCT Ambiente (125 LE) 2008 129 000 2 590 000
Ford Mondeo Turnier 2.0 Titanium (145 LE) 2008 129 000 2 590 000
Ford Mondeo Turnier 2.0 FFV Titanium-X (145 LE) 2009 114 660 3 000 000
Ford Mondeo Turnier 1.8 TDCi Ambiente,
Trend, Ghia, Titanium (125 LE)
2008-
2010
84 891-
147 624
2 490 000-
3 390 000
Ford Mondeo Turnier 2.0 TDCi Ambiente,
Celebration (115 LE)
2009-
2010
98 870-
147 430
2 590 000-
3 190 000
Ford Mondeo Turnier 2.0 TDCi Ambiente,
Trend, Ghia, Titanium (140 LE)
2008-
2010
90 600-
132 156
2 490 000-
3 490 000
Opel Insignia 2.0 CDTI (110 LE) 2009 106 000-
149 000
2 790 000-
3 190 000
Opel Insignia 2.0 CDTI Cosmo (130 LE) 2008 106 000 3 399 000
Opel Insignia 2.0 CDTI Cosmo (160 LE) 2009 128 777 3 390 000
Opel Insignia Sports Tourer 2.0 CDTI
Edition, Cosmo (130 LE)
2009-
2011
84 000-
140 000
3 190 000-
3 399 999
Opel Insignia Sports Tourer 2.0 CDTI
Automata (130 LE)
2009 130 212 3 490 000
Opel Insignia Sports Tourer 2.0 CDTI Cosmo (160 LE) 2009 134 167 3 189 000
Volkswagen Passat 1.6 Comfortline (102 LE) 2008 138 800 2 399 000
Volkswagen Passat 1.4 TSI Comfortline (122 LE) 2008 76 000-
77 000
2 850 000-
2 899 999
Volkswagen Passat 1.6 CR TDI
Comfortilne BlutMotion (105 LE)
2010 116 000 3 190 000
Volkswagen Passat 1.9 PD TDI
Trendline, Comfortilne, BlutMotion (105 LE)
2008 78 000-
148 000
2 549 000-
3 399 000
Volkswagen Passat 2.0 PD TDI Highline (140 LE) 2008 103 000-
123 000
2 999 000-
3 299 000
Volkswagen Passat 2.0 PD TDI Highline (170 LE) 2008 123 000-
145 092
2 999 000-
3 090 000
Volkswagen Passat 2.0 PD TDI Highline DSG (170 LE) 2008 145 092 3 190 000
Volkswagen Passat 2.0 PD TDI
Highline 4Motion (140 LE)
2008 92 000 3 189 000
Volkswagen Passat 2.0 CR TDI
Comfortline, Highline (140 LE)
2008-
2009
91 800-
142 000
2 999 000-
3 479 000
Volkswagen Passat 2.0 CR TDI
R-Comfortline DSG (140 LE)
2009 123 215 3 200 000
Volkswagen Passat Variant 1.6
Comfortline (102 LE)
2008 124 300 2 280 000
Volkswagen Passat Variant 1.4 TSI
Comfortline (122 LE)
2008 121 850 2 890 000
Volkswagen Passat Variant 1.6 CR TDI
Comfortilne BlutMotion (105 LE)
2010 126 500-
134 000
2 990 000-
3 090 000
Volkswagen Passat Variant 1.9 PD TDI
Highline, BlueMotion (105 LE)
2008-
2009
93 520-
143 900
2 799 000-
3 249 000
Volkswagen Passat Variant 2.0 PD TDI
Highline (140 LE)
2008 128 820 2 950 000
Volkswagen Passat Variant 2.0 CR TDI
Highline (170 LE)
2008 96 194-
115 800
2 998 900-
2 999 000
Volkswagen Passat Variant 2.0 PD TDI
Highline DSG (170 LE)
2008 142 000 2 999 000
Volkswagen Passat Variant 2.0 CR TDI
Comfortline DSG (140 LE)
2009 97 100 3 399 000

Az átlagárak helyett azonban nézzük az autókat, azt, hogy egyáltalán miből válogathatunk. Régi ismerős a Mondeo. Próbáltuk újonnan turbós benzinesként, csúcsdízelként - mindkettőt automata váltóval. Korrekt, nagyon tágas autó, s használttesztünk szerint is állja a sarat. Legyen is persze korrekt, hiszen abszolút értékben tényleg nem olcsó, akár 10 millió forint felett is járhat az ára, az pedig alap, hogy 3-5 évesen is egyben kell még legyen. Van azonban olyan jellemzője, ami egyértelműen konkurensei fölé emeli, ez pedig tágassága. Táncteremnyi lábtér elöl-hátul, szedánként 550, lejtős hátú ötajtósként 540-1460, kombiként 550-1740 literes csomagtér! Az Insignia formájával és a többiekénél hajszálnyit jobb vezethetőségével vehet le egyeseket a lábáról, helykínálatával - passzentos fej- és lábtér hátul, 500-530 literes alapméretű csomagtér - azonban egyértelműen a legkevesebbet adja, s ahogyan írtuk, jellemzően 3 millió forint feletti áron. Választék sincs az Insignia esetén, az eladásra kínáltak kivétel nélkül a 2,0 literes dízellel szereltek, a 3,5 milliós limitbe egyetlen automata váltós fér csak bele.
Hirdetés

Ehhez mérten Mondeóból és Passatból bőséges a felhozatal. Van benzines és van automata is számos. Mondeóból modern, turbós benzinest nem kapunk még, az eladásra kínáltak egyetlen kivétellel még a 2010 végi frissítés előtti verziók. Az egyetlen kivétel egy lépcsős hátú – egyértelmű, hogy a legkevésbé praktikus karosszériaforma okán adják azt testvéreinél olcsóbban. A frissebb hűtőmaszk helyett szerintünk érdemesebb egy ötajtós, legalább lejtős hátú, de még inkább kombi karosszériát választani, bőven van ugyanis rá lehetőség. A felszereltség a Mondeo esetében szintén nem tétel, bár van néhány szerényebben extrázott, a paletta zöme gazdagon pakolt, még távolságtartós tempomatos is bőven kínálkozik. Aranyszabály persze, hogy az extrák miatt – önmagában – nem szabad elolvadni egy autótól, annál sokkal többet ér a nem csak vezetett, hanem igazolt szervizmúlt és persze az állapot.

Aki dízelt keres, az bőséges kínálatot talál a Mondeóból, s a többiekénél tágasabb utas- és csomagtér, valamint a kedvezőbb ár miatt nem is igen lehet ellene érvelni. Hacsak azzal nem, hogy turbós, downsizing benzines 3-5 évesen, 3,5 millió alatt nincs belőle. Passatból azonban van, az 1,4 literes, 122 lóerős TSI, természetesen 6 fokozatú, de kézi váltóval. A mezőny többi, nagyobb része az ehhez a mérethez már gyenge, 1,6 literes alapbenzinest, illetve az 1,9 literes 8 és a 2,0 literes 16 szelepes dízeleket sorolja. Az 1,9-es még PD, azaz adagolófúvókás, a 2,0 literes már - zömében - CR, azaz közös nyomócsöves befecskendezésű. A kettő közül az 1,9-es járása egyértelműen kulturálatlanabb, amit valamivel jobb, de azért messze nem etalon megbízhatósággal hálál meg.
A Passat mellett leginkább benzines turbómotorja és a használtak között a dízel esetén elérhető DSG, kétkuplungos automataváltó szólhat, ám ha megnézzük a három típusról írt Használói véleményeket, kiderül, hogy a Passat jobb ugyan az Insigniánál, ám a hármasból a legjelentősebb áreséssel sújtott, értsd: legolcsóbban megkapható Mondeóval a leginkább elégedettek a vásárlók. Pedig ígéretes autó lenne a Passat is, a szedán 565 literes, alapból nagy, persze nem kellően nagyra (1050 literig) bővíthető csomagtere és a kombi 605-1730 literes tere puttonya (papíron) a Mondeót is megszégyenítő méretű, teljes utasterével azonban a Ford mondható tágasabbnak. A Mondeo ráadásul még most sem régi, a 3-5 évesek egy frissítéssel maradnak csak el a mostanitól, az Insignia mondjuk még annyival sem, a Passat azonban időközben (bár azonos alapokon, de) generációt váltott, így abból mindenképp egy korábbi fizimiska, míg Mondeóból és Insigniából szinte a most árult kapható meg 3,5 millióért.
Újraeladáskor ez azonban vélhetően kevéssé lesz érvényesíthető, s akkor is a Mondeo lesz majd a legolcsóbban továbbadható. Addig azonban olvasói tapasztalataink szerint az használható a legjobb megbízhatósággal, s adott összegből a legjobb felszereltséggel. Mit érdemes tehát nézni, ha 3-5 éves középkategóriást szeretnénk? Természetesen mindent, de a legnépszerűbbek közül legjobb eséllyel Mondeót lehet kapni, tágasat, jót, megfizethetőt - 3,5 millióból ráadásul úgy tudunk belőle akár automataváltósat is venni, hogy még marad pénz a zsebünkben egy komolyabb szervizelésre is. Ezt is érdemes szem előtt tartani vásárláskor!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 08:07
    Permalink

    Nekem volt 1.6os Bravam. 100e km-mel vettem és még 150e belepakoltam. Olaj,fék + szűrők lettek benne cserélve. A végén kapott 2 hátsó telót is. Ennyi volt a gondja. Utána volt egy Xsara 1.6, na az kész romhalmaz volt. 181e km-rel került hozzám, 300e-rel adtam el, na azon mindend cseréltem. Itt megfogadtam,h többé Citroent sosem. Páromnak volt egy Twingoja, 190000 kmrel, 0 gond. 2x mentette meg az a kis “fostalicska” az életét. A másodiknál totálkár, viszont párom kisebb horzsolásokkal szállt ki az autóból.köszönhetően a bizt. övnek. Most egy 1.2es Bravoja van, az előző tulajnak köszönhetően sajna cserélni kellett a dugattyúgyűrűket, kapott egy komplett vezérlést, azóta is tökéletesen muzsikál. Ja, én most egy Fordot hajtok, 0 hibával. Szóval 3F nem állja a helyét. Ennyiből egyedül a Citroncsnál nyúltam mellé,de ott alaposan…

  • 2017.10.30. at 08:07
    Permalink

    Érdekes…Ez eléggé urban legend lehet. Volt Bravonk 1.4 12szelepes,260ezerrel,0 gond. Volt Brava 1.6os 360ezerrel,semmi gond. 2db 2.0 TDCI Mondeo 270 és 410ezerrel,a motorhoz még nyúlni nem kellett a kötelező cseréken kívül. Francia is volt,azzal is el lehetett menni 280ezret hiba nélkül. Szóval mi a baja az F-betűs kocsiknak? 🙂

  • 2017.10.30. at 08:07
    Permalink

    Tény, hogy bonyolult a megfogalmazás, de így van, literszámra mind a szedán Mondeo, mind a lépcsős farú Passat nagyobb csomagteret ad, ám azok a szűkebb nyílás miatt kevésbé jól használhatóak.

  • 2017.10.30. at 08:07
    Permalink

    “Az ötajtós Mondeo csomagterénél a lépcsős Passat és Mondeo is nagyobb, de korlátozottabb pakolhatósága miatt sokkal kevésbé kihasználható üreget ad”
    itt lehet,hogy elírtatok valamit…

  • 2017.10.30. at 08:07
    Permalink

    “Az Insignia formájával és a többiekénél hajszálnyit jobb vezethetőségével vehet le egyeseket a lábáról”
    Ezzel nem értek egyet,mivel a kategória eltalonja vezethetőség szempontjából itt is a Ford.Másrészt volt szerencsém a főnököm V6 4X4 Insigniáját megkergetni.A kormányozhatósága nagyon fura volt,egyáltalán nem tetszett.A Focusomhoz képest az úttartása meg kicsit gagyinak hat.Olyannak éreztem,mint egy gondola,mikor megbillenik.Az automata váltó rémes lassúságáról nem is beszélve…
    Persze az ülések nagyon jók benne,és guszta a belseje is,de nem ezt választanám az biztos…

Vélemény, hozzászólás?