Használtautó-index: év közben megbolydult a használtautó-piac

Jelentősen élénkült a használt autók piaca

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak az új autók piacán, a használtakén is jelentős növekedést hozott a harmadik negyedév, a volumenét jelző használtautó-index 105,5%-os.

A harmadik negyedévben jelentősen emelkedett a legjelentősebb hazai autópiaci színtérnek számító Használtautó.hu által kiadott használtautó-index. Az adott időszakban elkelt használt autók összértékének változását jelző mutatószám 105,5%-os értékének alakulását két tényező is befolyásolta. Miközben az idei évben eddig több mint tíz százalékkal több használt hazai személyautó váltott tulajdonost, mint az előző év első három negyedévében, az átlagár hosszú idő óta tartó csökkenése is megállt. Ezzel párhuzamosan a használtautó-import is folyamatosan csúcsokat döntöget: a legutóbbi három hónapban már 38 százalékkal több használt járművet hoztak be, mint 2012 hasonló időszakában. Eközben az új személyautók piacán mindössze 2,4 százalékos plusz látható az idei évben, a szeptember azonban ott is szárnyalást, az előző év azonos időszakához mérten 32,2 százalékos bővülést hozott.
Hirdetés
Egyre több autó, emelkedő árakon cserél gazdát, így a használtautó-index növekedni kezdett (Forrás: Használtautó.hu) Egyre több autó, emelkedő árakon cserél gazdát, így a használtautó-index növekedni kezdett (Forrás: Használtautó.hu)
„A használtautó-piacon az elmúlt negyedévben a forgalom növekedésén túl két további reményt keltő fejleményt is tapasztaltunk” – elemzi a fejleményeket Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – „Egyrészt, már nem csupán a 9 évnél idősebb, hanem a 0-2 éves használtautók körében is emelkedett, igaz, szerény mértékben a tulajdonosváltások száma. Ezzel párhuzamosan hosszú idő óta először megállt az átlagárak csökkenése is, sőt a második negyedévhez képest már 2 százalékkal magasabb átlagárat tapasztaltunk. A képet ugyanakkor árnyalja valamelyest, hogy a forgalom növekedése a legolcsóbb, néhány százezres értékű, illetve az 5 millió forint feletti kategóriában a legszembetűnőbb.”
Mi is Használtautó-index?
Nem a használt autók irányjelzőjéről van szó, a Használtautó.hu által negyedévente bemutatásra kerülő index egy gyorsmutatója a használtautó-piac aktuális állapotának. Célja, hogy a Használtautó.hu, teljes hazai használtautó-forgalom több mint 80 százalékát felölelő adatbázisa segítségével a hivatalos statisztikai adatok megjelenése előtt hetekkel bemutassa, hogy az éppen lezárt negyedév során hogyan változott ez a piaci szegmens. Ezzel a szolgáltatásával hiánypótló szerepet tölt be. Az index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez. 100 százalék felettii állapota azt jelzi, hogy a használtautó-piac lendülete immár kezdi meghaladni a bázisnak tekintett időszak teljesítményét.

Már havi 6-7 ezer használtautó özönlik az országba
Miközben a belföldi használt autók kereskedelme fokozatosan élénkül, a behozott járművek száma szinte robbanásszerűen nő.
Nem állt meg, inkább fokozódott az autóbehozatal növekedése (Forrás: DataHouse Kft.) Nem állt meg, inkább fokozódott az autóbehozatal növekedése (Forrás: DataHouse Kft.)
Míg 2011-ben még csupán havi 2-3 ezer külföldről származó autót helyeztek hazai forgalomba, ez az érték az utolsó negyedévben már minden hónapban meghaladta a 6 ezres értéket. Az utolsó negyedévben mért közel 20 ezer darabos használtautó-import volumene 38 százalékkal nagyobb, mint egy éve (pedig már a tavalyi év is jelentősen emelkedett használtautó-behozatalt mutatott). A legnépszerűbb hat márka (Volkswagen, BMW, Opel, Ford, Audi, Mercedes) a teljes személyautó-behozatal több mint 60 százalékát fedi le.
Kilátások az év végére
„Bár a belföldi használtautó-piacon már érzékelhető számottevő növekedés, stabil élénkítő hatást csak az újautó-eladások volumenének további bővülése tudna gyakorolni erre a területre” – ad kitekintést a Használtautó.hu ügyvezetője. – „Miközben várakozásaink szerint az év végéig kitart majd a most érzékelt lendület, azt csak a következő negyedévek adatai fogják megmutatni, hogy beszélhetünk-e valódi trendfordulóról is.”
A használtautó-piac legfőbb mutatói - 2013. III. negyedév
Használtautó-index: 105,8 Kínálati átlagár (ezer Ft): 1.485
Változás az előző negyedévhez képest (%pont): +7,8 Változás az előző negyedévhez képest (%): -2,1

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 22:02
    Permalink

    Mivel elég sok Kárpátaljai magyar kérte a visszahonosítást, és Ukrajnában 3x annyiba kerül egy használtautó, mint Magyarországon, ez nem csoda. Aki felvette az állampolgárságot, az mind magyar autót vett (jól tette). Már lassan több magyar autót látni, mint ukránt 😀

Vélemény, hozzászólás?