Hatévesen is büntet – Mercedes ML 63 AMG használtteszt

Meghatározó élményként él bennem 2007 januárjának vége. Valahogyan úgy jött ki, hogy épp a vizsgaidőszak után hozzám került egy Mercedes-Benz E 63 AMG. Az az E 63 AMG, amiben pontosan az a motor volt, mint az itt szereplő ML-ben, na jó, ahhoz 514 lóerős teljesítményt írtak, ehhez pedig „csak” 510-et. Nem számít, döntőbb különbség azonban, hogy az egy hátsókerékhajtású limuzin volt, ez pedig egy összkerekes SUV. És még mielőtt mindenki nagyon irigyelne, hogy mekkora übernagy mázli, az élet lehetősége vagy ajándéka volt taknyos 25 évesen egy E 63 AMG-hez hozzájutni, elárulom, hogy 20%-os önrész volt az autóra, nem mertem vele hazamenni és az utcán parkolni, a hátsó gumijain pedig átadáskor és visszavételkor profilmélységet mértek a garázsmesterek – amúgy teljesen érthetően. Kétszer meghajtottam picit, 200 kilométerre eltankoltam annyit, mint amennyivel az akkori autóm (847 ccm-es, háromhengeres, 41 lóerős Daihatsu Cuorém) ezer kilométert elment volna, és azért persze örültem a lehetőségnek.
Örültem a lehetőségnek, miközben még a kulcsát is úgy féltettem a listaáron 40 milliós autónak, hogy aludni is alig tudtam. Viszont amikor beleültem (leginkább éjszaka, hogy ne kelljen dugóban rostokolni) kegyetlenül gyorsult, kegyetlenül lassult, mesés motor- és kipufogóhangot adott, és 250-ig lineárisan repített. Első futóműve kicsit kopogott, gumijai leharcoltak voltak, és a 8000 kilométert futott autón állítólag már nem is a gyáriak feszültek. Vajon milyen egy ilyen autó korosan? Érdekes kérdés, s ha nem is egy E, de egy ML most épp adódott egy ismerős ismerősétől, vagy inkább barát üzlettársától. Mindegy is, itt egy 6 éves, 2007. októberi, pontosan 200 ezer kilométert futott ML 63 AMG. Jelen esetben épp amerikai kivitelben, de ez mondjuk nem túlzottan lényeges, mert a példány európai rendszámot visel, az itteni előírásoknak megfelelő, s természetesen a ma már (pontosabban 2005 óta) a Mercedes-Benz kizárólagos tulajdonát képző affalterbachi tuningműhelyben készült.
Tulajdonosa precíz, autószerető ember, ez látszik is az autón: csakis kézzel mosatta, kezdetben még az Egyesült Államokban, ahol vette, sokat Németországban, aztán Kelet-Európa különböző országaiban. Igazi üzletember: sokat autózik, de ez leginkább csak az ML óraállásán látszik. Ha ugyanis szervizelni kell az autót, bemegy egy hivatalos Mercedes-Benz műhelybe, az utóbbi időben leginkább a Kárpát utcába, és megcsináltatja, amit meg kell. A csomagtérben mappányi számla mutatja a szervizmúltat, és azt, hogy az ML-t nem csak megvenni volt drága mulatság (még Amerikában is drága volt, ez a darab itthon 35 millió környékén lett volna), hanem üzemeltetni sem olcsó. Az elmúlt 6 évben bőven nem egyessel kezdődő és hét számjegyű összeg maradt a szervizekben. Ez egy ilyen játék, viszont ahogyan azt a somolygó tulaj mondja, annyit kapunk az autótól, amennyit adunk neki.
Ebben lehet valami, mert nem csak a karosszéria szép, az utastér is az. Persze ne rohanjunk oda, mustráljuk még egy kicsit kívülről. Az állandó összkerékhajtású gép nagyjából csak a fotózáskor látott murvás utat. Akkor persze lassan mentünk vele, lökhárítói, küszöbjei nincsenek lekoccolva, de még 20 colos AMG felnijei sem lejárdázva. Elsőre érthetetlen, de rányitás sincs az ajtókon. Csaknem percekig nézegettem, hogy miként lehet ez egy 6 éves autónál, aztán rájöttem, a fellépő annyira kilóg a küszöb alól, s olyan magasságban, hogy a szabvány autók ajtajai annak ütköznek. Annak pedig ütközhetnek, masszív fényezetlen műanyag és rozsdamentes acélbetét fogja fel a parkolói támadásokat. Ha nagyítóval vizsgálódunk, a sofőr ajtajának élén piciny leverődésekből látszik, hogy azért használták ezt az autót, illetve a gépháztetőn is vannak kavicsnyomok. Igen, 200 ezer kilométer után ez leginkább azt bizonyítja, hogy az elemek valóban gyári fényezésűek, mert amúgy tényleg azok, ez a kocsi nem volt törve.
Kívülről is szép az ML, de az igazi meglepetést a beltér adja. Ilyen egy Mercedes 200 ezer kilométer után? Lehet ilyen: még a sofőr ülésén sincs kopás, inkább csak megtöredezett picit a bőr, láttunk már ilyet 30 ezer kilométert futott autónál is. Ami igazán bravúros az a zörgésmentesség, rossz úton is egyben van az autó. A világos kárpitok természetesen kényesek, pici szürkülés főként a csomagtérben látható, de azért nagyon látszik, hogy kutya- és gyerekmentes példánnyal van dolgunk. Az amúgy eladósorban lévő autó mostanság direkt nem kapott kárpit- és bőrtisztítást, nem szabad túlzottan kiglancoltnak tűnnie – mondja a tulaj, s igazat adok neki. Ebbe így is bele lehet szeretni, a vásárlás utáni takarítással pedig marad még egy „hűha faktor”.
Az mondjuk akkor is bőven van, amikor próbakörre megkapjuk a kulcsot, s ekkor esik le végérvényesen a tantusz, hogy a tulaj nem viccel az autóval való törődés kapcsán. A karcolódó Merci-kulcsot tokban tartja. Lehet is, hiszen zsebben hordható, elővenni nem kell, az ajtók nyílnak, ha a közelben van, a motor gombnyomásra indul. Indulhatna bármire, elegáns, tekintélyes morajlása azonnali libabőrözést indít. Aztán egészen szépen gurgulázik, a váltó Comfort üzemmódjában, szolid gázpedálkezeléssel higgadtan is autózhatunk, ehhez persze tényleg figyelni kell, hogy túlzottan nagyot ne leheljünk a gázpedálon, akkor ugyanis ugrik az ML. Ha pedig sportba kapcsolunk, akkor egy pici rántást rögtön érzünk, s a váltó is keményebben, magasabban kapcsol, padlógázra bőven 7000 1/perc fölé engedi a villámgyorsan felpörgő V8-ast. És közben persze az 510 lóerő, valamint a 630 newtonméter által elemien gyorsul az üresen is több mint 2,2 tonnás monstrum.
A remekül testre állítható, légkamrás multikontúr ülésekben nem is érezni, hogy mennyivel megyünk. Még a kilométeróráról olvasott érték is kevésnek tűnik, ha pedig végre eljut az agyunkig, hogy az itt nem is km/órát, hanem mérföld/órát jelöl, akkor azonnal a fékre kell lépjünk, már rég buknánk ugyanis jogosítványunkat, ha közúton járnánk. Közben pedig a kettős keresztlengőkaros első és oldalanként négylengőkaros, légrugós, változtatható hasmagasságot is adó futómű úgy teszi a dolgát, hogy a kátyúkat sem érezzük, de a kanyarokban is iszonyatosan stabilan fordulunk, ha pedig már fékezésre kerül sor, az a gyorsuláshoz hasonlóan brutális erejű lehet.
Míg a karosszérián csak kicsit, az utastéren még kevésbé, a technikán gyakorlatilag semennyire sem érezni a kort és a nem is szerény futást. Már ez is élmény, a 6,2-es V8-as adta hang és erő, a remek 7 fokozatú, kormányoszlopra tett előválasztós automata pedig még egy jelentős csomagnyi mámor. Ha mindent összerakunk, az ezért az autóért kért 9,99 millió forintos vételár nem is vészes. Ahogyan az lenni szokott, újkori árának kevéssel több mint negyedét éri így, 6 évesen. Viszont gyakorlatilag azt tudja, amit az új. Ha valaki szeretne egy 510 lóerős SUV-t, (tehát 500 lóerő feletti összkerekest szeretne) tudjuk neki ajánlani az ML-t, ezt megvéve még talán fog tudni aludni, miközben az öblös szívómotornak a futás nemigen számíthat, s az e példánynál jól látható megkíméltséggel a többi elemmel sem lehet gond még jó ideig. Amennyiben a potenciális vevőket érdekli: a fogyasztás a gyári értékeknek megfelelő. Ökörködés nélkül simán hozható a 16,5 literes gyári vegyes érték, országúton és autópályán (higgadtan, szabályosan) pedig 11-12 liter kalkulálható, miként azonban óra szerint a 130 km/órás utazótempó, úgy az étvágy is duplázható.