Hazánkban is robotok segíthetnek be az autógyártásba

Fizetett hirdetés

Egyre jelentősebb az autóipar, de a munkaerő véges - jöhetnek a robotok?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassan mindhárom nagy német prémiumgyártó jelen lesz gyártói kapacitással is hazánkban. A korlátozott munkaerőre pedig a GE-CO Kft-nek van válasza.


Bár még csak a beruházás kezdeténél járunk, mérföldkő a nyári bejelentés, mely szerint Debrecenben építi fel első kelet-európai üzemét a BMW. Ezáltal mindhárom nagy német prémiummárka jelen lesz gyártóként hazánkban, ugyanakkor fontos tudni, hogy a beszállítói bázis eddig is jelentős volt. Ehhez jön még, hogy a Suzuki is évről évre növeli nem csak hazai eladásait, hanem gyártási volumenét is, s az Opel szentgotthárdi gyáráról is tudjuk, hogy ott a jelenlegi motorok kifutása után a PSA blokkjai fognak készülni. Összességében elmondható, hogy az autógyártás volumene nem csökken, sőt az elmúlt években egyre nagyobb növekedés észlelhető. Ehhez pedig minden egyes szereplőnek újabbnál újabb gépekre van szüksége.
Utóbbi kapcsán kerül képbe az autóipar hátterét biztosító GE-CO (ejtsd: ge-ko) Hungary Kft., ami immár 20 éve, 1998 óta sikeresen értékesíti és szervizeli a piacvezető gyártók CNC-megmunkáló központjait, esztergáit és lemezmegmunkáló gépeit - többek között autóipari beszállítóknak, illetve akár gyártóknak is. A technológiai fejlődés és a gyorsan növekvő megrendelői igényeknek való megfelelési kényszer miatt az autóiparban állandó megújulás szükséges, ehhez pedig kiváló partner a GE-CO Kft.
A gépeknek nagyjából pont olyan gyorsan kell cserélődni, mint ahogyan az újabbnál újabb autók jönnek ki. Az elektromos autókra való átállás a gyártásban is forradalmat fog hozni, ugyanis utóbbiak már csak ötöd annyi alkatrészből állnak, mint elődjeik. Ezzel együtt elmozdulás látszik a könnyebb anyagok felé – tömegcsökkentés ugyebár. Ha pedig még távolabbra tekintünk, az látható, hogy az önjáró autók terjedésével talán szerényebb darabszámban lesz szükség a jövőben autókra. Ezek a hatások pedig óriási változásokat fognak jelenteni az autóipar számára, amelyek ma még nehezen beláthatóak. De ne rohanjunk ennyire előre, inkább tekintsünk egy kicsit távolabbra az autóipartól. A szerszámgépiparban az egyéb ágazatok részére is segítséget nyújt a GE-CO, mint például: az orvosi és repülőgépipar. A nagy multinacionális cégek mellett az ügyfélkörük zöme a kis- és középvállalkozásokból kerül ki.
Ami pedig a jelent illeti: a hazai gyártó cégeknél egyre csak növekszik a munkaerőhiány ezzel párhuzamosan a bérmunkaigény is csak tovább nő. A munkaerőhiány miatt fokozott az érdeklődés az automatizálható gyártási folyamatok iránt, a jobb ellenőrizhetőség és a hatékonyság növelése érdekében. A robotizált gépek után már az interaktív automata, figyelő és értékelő, beavatkozó rendszerek kapják a főszerepet, melynek része a gépek egymás közötti kommunikációja. A GE-CO Baykal gépekkel kínál megoldást. Ez a nagy múltú török szerszámgépgyár a legmodernebb innovatív technológiákat építi gépeibe. Precizitásban, megbízhatóságban abszolút versenyképes, termékei árfekvésben pedig lekörözik a nyugati, prémium kategóriás versenytársaikat. Alább mutatunk is két példát!
Nincs elég ember? Megoldás lehet a bérgyártás BAYKAL BLS-N 1530 4kW-os fiber lézerrel!
A Baykal gép válasz a nagy szériák gyors legyártására. Lemezadagolóval, cső- és zártszelvény-vágó funkcióval rendelkező lézersugaras gép, ami bátran terhelhető. Lemezadagolójával nagyfokú önállóságot, cső- és szelvényvágó funkciójával sokoldalúságot biztosít, esetében az egyik funkcióról a másikra való átállás rendkívül gyors és egyszerű. A lemezadagoló torony nyolc rekeszben tud tárolni, innen adagolja a maximum 1500x3000x20 mm-es lemezeket. A gép a csövet vagy zárt szelvényt 80 mm-től 300 mm átmérőig tudja befogadni és megmunkálni akár 3000 mm hosszúságban. A távvezérlésű diagnosztikai funkciókkal rendelkező gép kezelése az érintőképernyőnek köszönhetően egyszerű és átlátható. A rendkívül energiatakarékos fiber lézer segítségével főként kisebb anyagvastagságnál jelentősen, akár 30 %-al nagyobb vágási sebesség érhető el, mint a CO₂-gépek használatával. A technológia egyszerűsége miatt a karbantartási költségek is alacsonyabbak, nem beszélve arról, hogy a lézerfényt előállító dióda modul több mint 100 ezer üzemórás élettartammal rendelkezik. Ha viszont nem bérgyártásban, hanem saját megmunkálásban gondolkodnak egy cégnél, arra is van megoldás.
Gyártás házon belül: a BAYKAL BLS1530 2kW-s fiber lézersugaras vágógéppel megoldható
Minden iparban az egyik legjelentősebb probléma, ha a beszállító nem készíti el időben az alkatrészeket. Ha egy cég nem kívánja magát a bérgyártóknak kiszolgáltatottá tenni, akkor kénytelen saját kézbe venni a gyártást, ami egyben a legmagasabb minőség eléréséhez is kulcsfontosságú lehet. Persze nagy kérdés, hogy lehet-e tartani a lépést a gyártási iparággal, de a GE-CO Kft. azt mondja, hogy lehet, s azok számára, akik maguk kívánják gyártani termékeikhez az alkatrészeket, a BLS1530 2kW-s vágógépet ajánlja. Ez olyan változatos anyagok megmunkálására alkalmas, mint a vörös- és sárgaréz, a normál acél, a rozsdamentes acél vagy az alumínium. A 2kW-os lézerforrás teljesítményének köszönhetően akár 15 mm-es acéllemez is vágható a géppel, ami területileg 1500x3000 mm-es lemeztáblák megmunkálására képes.
Hirdetés
A lézersugaras vágógéppel jelentősen nagyobb vágási sebesség érhető el, mint a CO2 gépeknél, illetve alacsonyabb az üzemeltetési költség is. A Baykal BLS lézergép is könnyen kezelhető, távvezérléssel elérhető diagnosztikai funkciókkal rendelkezik. A gép egy érintőképernyős Beckhoff vezérlővel irányítható, amit akár egy vékony kesztyűben, egyszerre 5 ujjal vagy két kézzel is használhatunk. A használhatóságot nem csak ez, de a tükröződésmentes monitor is segíti. Esetében dióda modul több mint 100.000 üzemórás élettartammal rendelkezik.
Az idén 20 éves GE-CO Hungary szaktanácsadással, betanítással és szervizével segíti a gyártó cégeket. Országos szervizhálózatának köszönhetően a nap 24 órájában rendelkezésre áll. A kért javításokat, alkatrészpótlásokat a lehető legrövidebb idő alatt elvégzik, hogy a gépek minél hamarabb folytathassák a munkát! Mint mondják, a cég legfőbb értéke a felhalmozott szaktudás és tapasztalat, ami kétségtelen 20 év után. Naprakész tudásukkal, gyorsaságukkal és zökkenőmentes csapatmunkával látják el feladataikat. További hír, hogy GE-CO Hungary Kft. teljes körű szolgáltatást nyújt, vagyis kiszállít, beszerel és betanít, ezekhez nem kell külön-külön vállalkozókat keresni. Amennyiben valaki szeretne még hallani róluk, érdemes lehet feliratkozni hírlevelükre.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?