Itt a Honda-rajongók álma: végleges számokkal a Mugen RZ

Honda CR-Z Mugen RZ

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Honda végre megadja rajongóinak, amire már régen vártak, a pörgős, könnyű, dögös sportkocsit. Kár, hogy Japánban kell hozzá élni.


Az elmúlt év során többször is hallhattunk a Honda CR-Z hibrid sportváltozatának fejlesztéséről, most pedig a Mugen előállt az autó végleges verziójával, mely november 26-án kerül piacra, igaz, mindössze 300 példányban, s kizárólag Japánban. A CR-Z Mugen RZ típusjelzésű modellben kompresszorral nyomták fel 156 lóerőre és 185 Nm-re az IMA Hybrid hajtásláncban található 1,5 literes motor teljesítményét, a kiegészítő villanymotor pedig további 20 lóerőt és 78 Nm-t szolgáltat a szükséges pillanatokban. Az azonos számokkal tesztelt prototípus 6,1 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100 km/h-ra, feltehetően a szériamodell is hozza majd ezt az értéket.
Hirdetés
Az új kipufogórendszer mellett a Mugen az autó futóművét is átdolgozta, a 17 colos alufelnikre 205/45 méretű Dunlop Direzza ZII gumikat húztak. A gyári tuningcég látványos aerodinamikai kiegészítőkkel látta el a kis hibridet, a hűtőmaszkot karbonosra cserélték, kis légterelővel és nagyobb beömlőnyílásokkal bővítették az első lökhárítót, megnyújtották a küszöbtoldatokat, hátulról pedig magáért beszél a hatalmas hátsó szárny és a diffúzorbetétes lökhárító.

Az autó utasterében kék-fekete sportülések, karbonhatású betétek, egyedi váltókar, sorszámozott plakett, valamint a műszerfal tetejére helyezett - a képről teljes bizonyossággal megállapíthatatlan funkciójú - valószínűleg töltőnyomást jelző műszer csábítanak száguldásra. A Honda CR-Z Mugen RZ-nek mifelénk nem sokan fognak örülni. Ugyanis csak Japánban dobják piacra, mindössze 300 példányban, darabjáért pedig 13 millió forinttal egyenértékű jent kérnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?