Kémfotón a két év múlva érkező Volkswagen Passat

Golfos vonásokkal, 2015-ben érkezik a most elcsípett Volkswagen Passat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jól láthatóan terheléses teszt közben kapták lencsevégre a 2015-ben érkező friss Volkswagen Passatot. Az új orr mögött vadonatúj és csupán frissített autó is lehet.

Még nem tudni, hogy a 2015-ben várható, most az SB-Medien kémfotósai által elcsípett, a maszkolás szerint leginkább csak orrával frissülő Passatot nyolcadik vagy csupán hét és feledik nemzedékként fogja-e majd bevezetni a Volkswagen. Előbbi mellett szólna, hogy a 2010-ben érkezett hetedik generáció is erőteljesen a hatodik alapjaira épül, utóbbi mellett, hogy a képek alapján most még szerényebbnek tűnik a ráncfelvarrás. Egy biztos, a két év múlva várható Passat minden bizonnyal a mostaninál is erősebben fog hasonlítani az aktuális Év Autójára, azaz az etalonnak számító Golf hetedik generációjára. Már csak azért is, mert a hírek szerint annak módosított, növelt padlólemezén, azaz az MQB platformon jön. Tömegcsökkentéssel és friss motorokkal, például jó eséllyel a Golfban is megtalálható hengerlekapcsolós 1.4 TSI-vel.
Hirdetés

Ha pedig újak az alapok, akkor a mostanihoz és az előzőhöz is erőteljesen hasonlító formájával is nyolcadik generációjába lép a Passat. A hírek szerint publikusan és teljesen kész modellként a két év múlva esedékes, 2015 őszén nyíló Frankfurti Autószalonon. Addig pedig természetesen akár vadonatúj köntöst is kaphat majd a mostani képek szerint az Egyesült Államok forró sivatagaiban már most - teljes terheléssel, ráadásul utánfutóval - tesztelt újdonság.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?