Két új Honda és egy Audi is jól törik, de a VW Caddy sem rossz

Euro NCAP törésteszt: Audi A4, Honda Jazz, Honda HR-V, Volkswagen Caddy

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Középkategóriás prémiumszedánt, kisautót, kicsi crossovert és áruszállítóra épített családi mindenest tesztelt novemberben az Euro NCAP.


Az Euro NCAP közzétette legfrissebb törésteszteredményeit. Jó hír, hogy a négy alaposan megvizsgált autóból három az elérhető legjobb minősítést érdemelte. Az Audi A4 érte el összességében a legjobb eredményt, felnőtt utasvédelmére 90 százalékot kapott, a gyerekekre 87 százalékosan vigyáz, gyalogosvédelemre és a biztonsági rendszereire egyaránt 75 százalékot érdemelt. A tesztről készült videót lent, a részletes eredményeket meg az Euro NCAP honlapján nézhetik meg.

Hirdetés

A Honda öröme most kétszeres lehet, mert a legrangosabb nemzetközi biztonsági szervezet tesztjén mindkét vizsgált új modellje igen jól szerepelt. Az idén visszatérő HR-V-ről itt írtunk már, az alapját adó új Jazzről, meg ebben a cikkben értekeztünk korábban. A Jazz a második kisautó az évben, ami elérte a legjobbaknak járó ötcsillagos minősítést. Érdekes, hogy a felnőttek védelmében jobb részeredményt kapott, mint az Audi A4: 93 százalékot. Persze a nagyobb tömegű és méretű középkategóriást nem lehet egy felfújt kisautóval összehasonlítani.

A Jazz 85, 75, és 71 százalékos további eredményekkel zárt. A műszakilag rá épülő, de tágasabb és minden irányban nagyobban kicsi crossover, a HR-V is megkapta az öt csillagot. Az Euro NCAP a sokat mondó Small Family Car kategóriába sorolta, de mi tudjuk, hogy bár felfelé feszegeti a kategória határait, ez még nem kompakt. Részeredményei pár százalékkal elmaradnak a Jazzétől; 86, 79, 72 és 71 százalékot ért el a felnőtt utasok, a gyerekek és a gyalogosok védelmében, illetve a biztonsági rendszereivel.

Negyediknek egy az előzőektől igencsak eltérő autót csapott falhoz az Euro NCAP. Az új Volkswagen Caddy ugyanis bár mindenféle jóval rendelhető, amit a mai személyautók kínálnak, de alapjait mégis csak egy furgon adja. A szervezet kiemeli, hogy ritka a kategóriában a benne elérhető koccanásgátló, de az összeredmény végül amiatt is lett csak négycsillagos, mert sávelhagyásra figyelmeztetés nem elérhető hozzá. Ettől még nem nevezhető szerény biztonságot adónak, légzsákjainak és modern felépítésének hála 84, 78, 58 és 68 százalékot ért el. A harmadik érték, a gyalogosvédelem elmarad a többi most tesztelt autóétól. Részletes eredményeit itt lehet megnézni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 11:34
    Permalink

    A minap kiderült, hogy a LaFerrari ütközésbiztonsága is kiváló: az olasz sofőr sértetlenül szállt ki, és kedélyesen aláírogatta a betétlapokat. És az autó még csak ki sem gyulladt:)

Vélemény, hozzászólás?