Kisebb motor, több erő a friss kétajtós S-osztályban
Frissült az S-osztály kupé és kabrió, az AMG S63 kisebb, de erősebb motort kap
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Modernizálták az S-osztály kétajtós kiviteleit, a kupé és a kabrió is változik. Nem csak külsőleg, a technikai tartalomra is gondoltak, pláne az AMG modelleknél.
Követve a limuzint, a kétajtós S-osztályok is frissültek, de csak finomhangolták őket két új lökhárítóval, új fényezésekkel és felnikkel
Az S-osztály limuzint követően frissültek a kétajtósok is. Az S-osztály Coupé és Cabriolet azonos változásokon ment keresztül, ami külsőleg leginkább hátulról lesz feltűnő. Valamelyest változtak a lökhárítók, elöl pedig a fényszórók rajzolata is kicsit más, a hátsók viszont teljesen újak, ráadásul OLED technológiával szórják a fényt. A kétajtós S-osztály viszont bent is frissült, új a kormány, nem csak a sportkiviteleknél, hanem a kifinomult verzióknál is, és végre a Mercedes is belátta, hogy néhány egyszerűbb gombbal a kormányon könnyebben kezelhető a tempomat, mintsem valamelyik bajuszkapcsolón a sok közül a kormány mögött.
Változtak a fényszórók, a hátsók már alapáron OLED technológiával világítanak
Új 12,3 colos kijelzők váltották a régieket, frissült a Comand fedélzeti rendszer és a kormányok, a tempomat kapcsolóit már a küllőkön, kéznél, látható helyen találjuk
A dupla kijelzős műszerfalat szintén kicsit gatyába rázták, cserélték a két 12,3 colos kijelzőt újabb darabokra, valamint a középkonzolon lévő tekerővel és érintőpaddal kezelhető Comand infotainment rendszerből is a legfrissebbet húzták rájuk. Van két új modell, az amerikai piacra megérkezett az S560 duplaturbós V8-as motorral, ami 463 lóerőt teljesít, és mind a hátsókerékhajtású kabriót, mind a 4Matic összkerékhajtású kupét is 4,5 másodperc alatt gyorsítja 100 km/h-ra. Európa kap egy V6-os kivitelt, az S450 4Matic 367 lóerőt teljesít, és ezzel 5,5 másodperc elég a 0-100-as sprinthez.
Az AMG S63 most már nem 5,5 literes, hanem 4,0 literes V8-as motorral szaggatja az aszfaltot, amiben 603 lóerő és 900 Nm nyomaték segíti
Frissült a Magic Body Control és a vezetéstámogató rendszerek nagy része is, meg persze a kinézet az új Panamericana hűtőráccsal
Nem maradnak ki a Mercedes-AMG kivitelek sem, kívülről egyaránt megújul az S63 és az S65 is, méghozzá az AMG GT-n megismert Panamericana hűtőráccsal, ám a forma marad, csak a függőleges rácsozás érkezett. Az AMG modelleknél a legfontosabb változás a kisebbiket, az S63-at érintette, mivel repült az 5,5 literes biturbó V8-as, helyére az AMG GT-ben debütált szintén duplaturbós, de csak 4,0 literes V8-as érkezett. Erőből persze így sincs hiány, 603 lóerőt ér, 900 Nm nyomatékot termel a kompakt nyolchengeres, amivel szédítő 3,4 másodperc alatt eléri a 100 km/h-át, és az AMG GT-től eltérően itt 9 fokozatú duplakuplungos automata váltóval párosítják. A csúcs S65 orrában továbbra is megmaradt a 621 lovas V12-es, viszont mindkét AMG modell nagyobb, 15,4, hátul 14,2 colos karbon-kerámia féktárcsákat kap, elöl hatdugattyús féknyergekkel.
Továbbra is a 621 lovas V12-es duplaturbós S65 a csúcsverzió, a 6,0 literes blokkal és hétfokozatú automatával 4,0 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t
Meglepődnék ha a régi V6 os motort kapná meg s450-es néven mikor a vele teljesen azonos S osztály limuzinba most mutatkozott be az S450 [b]sor6[/b] 367 benzines lóerő és + 22 elektromos lóerővel az összeteljesítménye pedig 399 lóerő mivel itt nem a váltóházba hanem a kardántengyely váltóház kivezetésére szerelték az elektromos motort .
Na de nemek tényleg mindegy milyen hülyeséget hordanak itt össze …elvégre tudjuk hogy ezen az oldalon [b]SAJNOS [/b]még a hülyeség is bőven belefér a mindennapok sivár kis életébe . A szomorú az hogy ezt még nem is próbálják meg leplezni azzal , hogy legalább utána járnának annak mi jelenik meg konkrét cikként/hírként az oldalon 😀