Körkép: hátul hajtó kabriók a nyárra

Hátsókerék-hajtású kabriók kétmillió forintig

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valójában már a tavasz is kiváló kabriós idő, ám idén a tél elmúltával egyből forró nyárias idő köszöntött be. Persze így sem késett el senki, aki kabriót szeretne vásárolni a használt autók piacán, hiszen a nyári naplementék is várnak még rá.


Semmi máshoz sem fogható élmény tető nélkül cirkálni akár a városban, akár például a Balaton partján. Ráadásul ehhez nem kell feltétlenül hipergazdagnak lenni, hiszen a használtautó-piacon egészen kedvező áron lehet kabriókra akadni. Most a kétmillió forintos határig keresgéltem, ám alsó határként is beállítottam az 500 ezer forintot a hasznaltauto.hu felületén, ugyanis a kabriózás élményéhez elengedhetetlen feltétel, hogy működjön is az autó. Egy kis csavart azért belevittem a dologba, ugyanis kizárólag hátsókerék-hajtású autókat kerestem. Persze egy megfelelő merevítéssel ellátott kabrió jóval nehezebb, mint egy kupé, és nem a „driftelésre” találták ki őket, de azért a valódi sportossághoz szorosan hozzátartozik a "hátulhajtás". BMW
A keresés során a legsűrűbben felbukkanó típus a BMW 3-as sorozat kabriója volt. A legtöbb példány 318-as az E36 szériából, de a másfél millió forinthoz közelítve már E46-osokra is lehet vadászni. Néhány 320-as és 330-as modell is fellelhető. Az E46-osok viszont hiába fiatalabbak, futásteljesítményben nincsen olyan nagy előnyük az E36-osokhoz képest, amennyiben megfelelnek a valóságnak, vagy ahhoz közel állnak a megadott értékek.

A másik többször is felbukkanó típus a Z3, amelyből viszont csak néhány évvel öregebb, jellemzően 1996 és 1998 között gyártott modellek várnak új gazdára a kitűzött összegért. A Z3 egy klasszikus roadster, orrmotorja hosszában beépítve végzi a dolgát és a hátsó kerekeket hajtja. Tipikus tulajdonsága a roadstereknek, hogy keveset nyomnak a mérlegen, így elég egy kisebbfajta erőforrás is nekik, hogy élvezetes kanyarvadászokká váljanak. A Z3 esetében sincs ez másképp, az eladó példányokban 1,8 literes benzinmotor dolgozik 116 lóerővel.

Mazda
A BMW után a Mazda legendává érett roadstere, az MX-5 képviselteti magát feltűnően nagy számban a használtautó-piacon. Ráadásul többféle generáció közül lehet választani. Ízlések és pofonok ugye különbözőek, ezért egyesek a bukólámpás első generációra (NA) esküsznek, míg másoknak jobban tetszik a már fix fényszórós második generáció (NB). Az biztos, hogy a második generációból könnyebb kifogni egy egészséges példányt, de vigyázat, esetében is érdemes figyelni a korrózióra. Már 700 és 800 ezer forint környékén kínálják őket, igaz nagy futásteljesítménnyel. Többnyire 1,6 literes 110 lóerős motorral, de akad az 1,8 literes 145 lóerős változatokból is. Amennyiben valaki hajlandó kicsit egymillió forint feletti összeget is kifizetni érte, akkor a 100 ezer kilométert nem sokkal átlépett futásteljesítményű modellt is hazavihet. Néhány harmadik generációs példány is horogra akadhat, ám ezeknek az ára a kétmillió forintot ostromolja. A legkedvezőbb árak is csak amolyan csalogatásként kúsznak be a lélektani határ alá ezer, esetleg tízezer forinttal.

MG A hányattatott sorsú brit márka jelenleg kínai kézben ontja magából az új típusokat, ám azokat jelenleg csak jobbkormányos változatban lehet megvásárolni, ezért a piacaik is korlátozottak. Az ezredforduló környékén nálunk is forgalmazták a márka termékeit, köztük az olyan izgalmas autókat is gyártotta, mint például az MG F, amit szintén roadsternek neveznék, bár a motorját középre építették. Viszont szintén csak egy 1,8 literes egységről van szó, amely 120 lóerővel mozgatja az autót. Egymillió forint alatt kicsivel 100 ezer kilométeres futásteljesítmény alatt már rá lehet akadni Igaz a javítása elég macerás,ha középmotorhoz kell nyúlni.

Mercedes-Benz
A csillagos márka kedvelői is örülhetnek, hiszen kétmillió forint alatt rengeteg SLK közül lehet válogatni. Igaz, csak az R170-es generációból, amelyet 1996 és 2004 között gyártottak. A leggyakoribb az SLK 200 Kompressor, amelyben négyhengeres, kétliteres motor dolgozik 161 lóeővel. Emellett a 230-asokra érdemes figyelni, amelyekben már 190 lóerős a kompresszoros erőforrás. Sajnos azonban 200 ezer kilométer alatti futásteljesítményű példányból kevés van. Ilyenekre a kétmilliós határ közelében lehet számítani, viszont ott már akad néhány jó állapotú CLK kabrió is.

Néhány ritkaságra is ráakadhatnak az ínyencek. Például a középmotoros Toyota MR2 harmadik generációja is belefér a kétmilliós keretbe. Igazi kis méregzsák az 1,8 literes, motorjával, amelyből 140 lóerőt csalogattak elő. Továbbá a smart roadster is felfér talán a listára a maga 0,7-es kis „kávédarálójával” és 61 lóerejével, bár a kialakítása inkább targának nevezhető, mint kabriónak. És nem mehetek el a smart fortwo cabrio mellet sem, hiszen megfelel a követelményeknek. Hátul hajt és nyitott tetővel is használható, igaz inkább csak városi cirkálásra, a 600 köbcentis, 61 lóerős motorjával.

Ne feledje el azonban senki alaposan megvizsgálni a kabriók tetejének nyitómechanizmusát. A vászontetős megoldások egyszerűbbek, de az esetükben sem kevés bosszúságot okozhat, ha nem nyílik vagy záródik rendesen, esetleg beázik valamilyen oknál fogva. A keménytetős szerkezetek viszont még kényesebbek, ilyen például az SLK megoldása. Amennyiben komoly javításra szorulnak ezek a szerkezetek, azt biztosan nem ússza meg olcsón a tulajdonos.
Hirdetés

Ha szerintetek valami kimaradt a listából, nyugodtan tüntessétek fel a kommentek között, illetve ugyanott írjátok meg, hogy szeretitek-e a kabriós élményt.
Hátsókerék-hajtású kabriók a nyárra
ModellMotorokÉvjáratKilométeróra-állásVételár
BMW 3-as Cabrio1,8, 2,0 benzin, 116-170 LE1996-2005150 000-
280 000 km
550 000-
1 999 000 Ft
BMW Z31,8 benzin, 116 LE1996-2002135 000-
250 000 km
1 200 000-
1 800 000 Ft
Mazda MX-51,6, 1,8 benzin, 110-145 LE1990-2004105 000-
300 000 km
500 000-
1 999 000 Ft
Mercedes-Benz SLK2,0, 2,3 benzin, 161-190 LE1996-20004200 000-
300 000 km
720 000-
1 990 000 Ft
MG F1,6, 1,8 benzin, 116-140 LE1996-2002160 000-
260 000 km
600 000-
850 000 Ft
smart roadster0,7 benzin, 61 LE2003-20005100 000-
155 000 km
940 000-
1 995 000 Ft
smart fortwo cabrio0,6 benzin, 61 LE2017-2018105 000-
220 000 km
700 000-
2 800 000 Ft
Toyota MR-21,8 benzin, 140 LE1986-2002140 000-
310 000 km
990 000-
1 999 999 Ft
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?