Középkategóriás prémiumkombi 490 literes csomagtérrel
Ímhol az új Mercedes-Benz C-osztály T-Modell
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Mercedes leleplezte 2015-ös modellévű C-osztályos kombiját, aminek a fara legalábbis igen megosztóra sikeredett.
Hát íme, megjött. Biztos sokaknak tetszik már a képek alapján és még jobban tetszik majd "élőben", de szerintünk ez a hátsó finoman szólva is megosztóra sikeredett. Ami persze nem feltétlen probléma, de kissé azért akkor is meglepő a konzervatív Mercedestől, ha egyre inkább nem is konzervatív. És ez itt egy AMG-csomagos verzió
A Mercedes-Benz hivatalosan is bemutatta az új C-osztály T-Modellt, vagyis középkategóriás kombijának 2015-ös modellévű legfrissebb változatát. A forgalmazás ősszel veszi kezdetét.
[BANNER type="1"]
De hiszen ez egy 3-as BMW! Mármint nem, csak innen kísérteties a hasonlóság
Ezek itt az első képek a modellről, a T-modellről, az általunk is próbált és szódával kis S-osztálynak is nézhető limuzin puttonyosáról. Viszont míg a négyajtós nyugodtan lehet kicsinyített S, addig az S-ből nincs kombi, ergo annak a farát nem adhatták a C-nek. "Cserébe" mintha a tavaly év végén debütált GLA hátsó lámpáit hegesztették volna rá, na mindegy. A kémfotókból okoskodó grafikusok tévedtek, sajnos.
Balra a C kombi, jobbra a GLA szabadidő-autó feneke
A negyedik generációs C (sport)kombi elődjénél 96 mm-rel lett hosszabb, s kettővel már a 4700 mm-en is túlnyúlik. Szélessége 1770-ről 1810 mm-re nőtt. A tengelytáv 80 mm-t gyarapodva 2840 mm. A gyáriak szerint a B-oszloptól abszolút más a kombi, mint a limuzin. A csomagtér minimális plusszal 490 literes (mondjuk motoros üléshajtással 1510 literre bővíthetően), nem apró, de semmi extra. Hiába, no, sportkombi a drága. Az ötödik ajtót láblendítéssel is lehet majd nyitni. Belső szélességben, fej-, láb- és válltérben is javult a helyzet.
Nem rekorder, de pakolható. Ha nagyobb kell, ott az E, annak óriási a puttonya
Tuti, hogy még több luxust ad, mint eddig, a minőség meg nem kérdés
A modellváltással 65 kilós tömegcsökkenésnek is tapsolhatunk, ami meg a kategóriában úttörés, az az Airmatic légrugó. Motorok 115-től 333 lóerőig, hajtás hátul vagy 4Maticosan mind a négy sarokban, jön két hibrid is (benzines C300 Bluetec Hybrid 204+27, C350 Bluetec Hybrid 211+68 lóerővel), videók alant, további részletek hamarosan.









































Azért ne felejtsük el , hogy a 65 kilós hatalmas nagy fogyás eredménye első sorban a 66 literről 40 literre csökkentet üzemanyag tank ” már itt spóroltak 26 kilót ” és a gyakorlatilag szinte fapad extra nélküli alap autó „kormány , pedálok ,ülések , kapcsolókon kívül szinte nincs benne semmi alapból ” szánalmasnak érzem mikor felsorolják az extra listán pl az ablaktörlő lapátokat , vagy a belső visszapillantó tükröt , lemez felni gumikkal és még sorolhatnám csak azért hogy ne tűnjön 5 sornak az autó valódi felszereltsége és legyen legalább 1 A4 es oldalnyi felsorolva jól lássa a paraszt mekkora átverésen esik át . Kérdezem én , hogy lehetne le műszakiztatni pl egy kocsit felni vagy ablaktörlő esetleg visszapillantó tükrök nélkül ??? Ezek olyan tételek amiket ciki felsorolni mert kell a kocsiba így is úgy is …