Küszöbön a Model 3 frissítése, Kínában állítólag már rendelhető!

A kínai vásárlók már szeptemberben átvehetik a frissített Tesla Model 3 példányokat?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb álcázott Tesla prototípusokat láthatunk a Twitteren, miközben egyes kereskedésekben állítólag már lehetséges kimondottan az újdonságot rendelni.

A Project Highland néven ismertté vált Tesla Model 3 frissítés leleplezése jóval közelebb lehet a pletykák és a különböző közösségi média platformokra feltöltött videók alapján, mint azt gondoltuk. A napok óta folyamatosan nyilvánosságra kerülő újabb és újabb felvételeken ugyanis egyre több álcázott prototípust láthatunk, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy már csak az utolsó simításokat végzik a mérnökök a leleplezés előtt.
Hirdetés
Mindeközben más, helyi források alapján az autoevolution.com arról számolt be, hogy a Shanghai Gigafactory már át is állt a frissített Model 3 gyártására, illetve hogy egyes kínai kereskedőknél már lehetséges kimondottan az újdonságot rendelni. Az InsideEVs információi szerint akkora az érdeklődés a frissített változatra, hogy közel 600 ezer forintos kedvezménnyel tudják csak eladni a már legyártott, frissítés előtti példányokat. Arról természetesen még nincs hír, hogy a világ más részeire mikor és milyen formában jut majd el a frissítés, ehhez jó eséllyel ki kell várni a hivatalos leleplezést. Addig pedig sajnos be kell érnünk az alábbihoz hasonló, álcázott példányok videóival és fotóival, egy ilyen posztot láthattok lejjebb is, egyenesen a Twitterről.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?