Lenyomja az előző M5-öst is
Megérkezett a hetedik generációs 5-ös BMW
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Bivalyerős motorokkal és hibridhajtással is érkezik a legújabb, hetedik generációs 5-ös BMW. Sokat örökölt a nagy-testvértől, például a mutogatós központi fejegységet és az önparkoló rendszert.
Szinte minden arcát megmutatták egyszerre, csak az M5-re kell várnunk, de az alap és az M csomagos 5-ös BMW-t már láthatjuk
Sziluettje szinte semmit nem változott, a részletek viszont jócskán, főleg elöl, de oldalt is találunk rajta rengeteg új részletet
A megszokott dizájn, és jól is van ez így, egy BMW nem kell, hogy formabontó legyen, mindig csak apró változtatások érkeznek, így haladnak előre. Csak az 520d-t szerelik 6 fokozatú kézi váltóval, ahhoz opció lesz a 8 fokozatú automata, a többi motorhoz csakis azt csatolják
Technikai újdonságokat bőven tartogat az új 5-ös, motorválasztéka az 520d-vel kezdődik 190 lóerővel, és csak ehhez a motorhoz lesz elérhető hatfokozatú kézi váltó, a többihez csakis 8 fokozatú automata. 252 lóerővel a benzines 530i a következő lépcső, majd az 540i, már hathengeres benzines 340 lóerővel és akár xDrive összkerékhajtással, amivel 4,8 másodperc alatt ugrik százra. Amíg nem érkezik a 600 lóerő fölötti teljesítményt ígérő M5-ös, addig az 550i a csúcs 5-ös BMW. A 4,4 literes duplaturbós V8-as 455 lóerőre képes és kereken 4 másodperc elég, hogy százra gyorsítsa az xDrive összkerékhajtással, így pedig a jelenlegi M5-öst is lenyomja. Ezek után kíváncsian várjuk az új M5 adatait.
Egyelőre az M550i a csúcs, 455 lóerős V8-asa 4 másodperc alatt gyorsítja százra az 5-öst, ezzel lenyomja a jelenlegi M5-öst is. Persze takarékos dízelek és erős benzinmotorok egyaránt maradnak a választékban
Érkezik az 530e konnektoros hibrid 5-ös BMW is, kétliteres benzinessel és villanymotorral szerelve beéri akár 2 liter üzemanyaggal 100 kilométerenként
Fotókon már mutatják, de csak később érkezik az 530e, azaz a konnektorról is tölthető hibrid 5-ös BMW. 2,0 literes turbós benzines motorral és villanymotorral szerelve 249 lóerőre és 420 Nm nyomatékra lesz képes, közben akár 2 liter üzemanyaggal is beéri 100 kilométerenként. Az új 5-ös vázszerkezete - köszönhetően a nagyszilárdságú acél, acél és alumínium elemeknek - 70 kilogrammal könnyebb elődjénél, a komplett 5-ös akár 100 kilóval is kevesebbet nyomhat.
Távirányítóról parkolás és rengeteg vezetéstámogató rendszer is elérhető lesz hozzá sávtartóval, adaptív tempomattal és kikerülő asszisztenssel
Az utastér lényegében már ismerős a 7-esből és nagyjából ugyanazokat a rendszereket is kapta, így a 10,25 colos érintőkijelzős fejegységet mutogatással is kezelhetjük. Persze ez csak akkor ajánlott, ha bekapcsoltuk az autó közel önvezető rendszerét, ami akár 200 km/h fölötti tempóról is képes lassítani. Frissített sávtartó, adaptív tempomat és kikerülő asszisztens is rendelhető lesz hozzá, meg persze a kijelzős távirányítóról irányítható parkolássegéd is.
Súlya nagyjából 100 kilóval könnyebb az elődnél, többek között sok helyen nagyszilárdságú acél és alumínium felhasználásával érték el
Azelozo M5 az E60/61 volt, amire gondol, az a „Lenyomja a jelenlegi M5-ot is”.