Leonidász ereje – Teszten a SEAT Leon ST Cupra

SEAT Leon ST Cupra teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A spártai keménységet adó legerősebb, 280 lovas ménessel felvértezett Cupra változatban teszteltük a Leon ST-t. Biztos, hogy szükség van ekkora teljesítményre?


100 lóerő plusz. Nem volt nagy újdonság a SEAT Leon ST, hiszen néhány hónapja már próbáltuk az X-Perience kivitelében 1.8 TFSI 180 lóerős benzinesét, tavaly pedig takarékos dízelként teszteltük. Most a csúcsmodellel volt szerencsém randizni egy hetet, amely kereken 100 lóerővel erősebb a korábbi benzines tesztautóhoz képest. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mire lesz képes a Cupra 280 lóval az első keréken, látatlanban azt jósoltam, hogy sok lesz ez a teljesítmény fronthajtással. Nem tévedtem.
Hirdetés

Hagyomány. Ha SEAT Leon, akkor nem maradhatnak el a sportos kivitelek sem. Már az 1999-ben megjelent első generációnak is többféle Cupra változata létezett, volt Cupra, Cupra R és Cupra 4, melyek 177-224 lóerő között mozogtak. A következő generáció 2005-ben lépett piacra, melyből szintén volt Cupra és Cupra R, 241 és 265 lóerővel, valamint két különleges kiadás a Copa és a Cupra 310. A harmadik generáció 2012-ben debütált, idén pedig ráncfelvarrást kapott, mellyel egyidejűleg megérkeztek a csúcsváltozatok is. A Cupra 265 és 280 lóerős motorokkal érhető el, hazánkban utóbbiból rendelhetünk. Sokaknak érthetetlen, hogy miért kell 15 lóerőnyi különbséggel kiadni kétféle modellt. Ennek egyszerű magyarázata abban rejlik, hogy az egyik 200 kW alatti, azaz bizonyos országokban alacsonyabb adókat kell rá fizetni.

Más, mint a többi. Első ránézésre máris szembetűnik, hogy nem egy szokványos Leon ST-vel van dolgunk, ugyanakkor nincs az az eget verő nagy különbség megjelenésileg, mint más márkák alap- és csúcsmodelljei között. Az első és hátsó lökhárítókat sportosabbra rajzolták a tervezők, 19 colos felniken feszülnek a 235 mm széles gumik. Hátul a kipufogók oválisak, a féknyergek piros Cupra felirattal díszítettek, a csomagtartó fedelén pedig Leon helyett Cupra felirat díszeleg. Ezen felül az első hűtőmaszk Cupra jelet kapott, melyhez hátul a 280 felirat társul. Ez egyértelműen felhívja a figyelmet az erejére és arra, hogy a csúcs Leon vár ránk. Pattanjunk is be!
Belül sportosabb. Kinyitva az ajtót azonnal megjelennek a sportosság jelei. A kétszínű bőrrel kombinált alcantara ülések háttámlájába Cupra felirat került, a pedálok taposói fémek, a kormány alsó része egyenesen lecsapott, a műszerfal pedig 300 km/óráig skálázott számlapot kapott. Az ülések kényelmesek, jó oldaltartásúak, a kormány perforált bőr része jó fogású. A hátsó sorban is kellő helyet kapunk, a csomagtartó pedig alapesetben 587 literes. Egy ilyen sportos autót nem sűrűn vesz az ember kombiban. A Leonnak is létezik három-, illetve ötajtós változata, a legtöbben valószínűleg utóbbi Leon Cuprát kívánnak maguknak. Akiknek viszont kombira van szükségük, nekik sem kell lemondaniuk a sportos, dinamikus vezetésről.

Nyávogó tigris. Az ülések beállítását és az öv becsatolását követően sajnos kezembe kell venni az indítókulcsot. Ma már azért elvárható lenne, főleg egy Leon Cuprától, hogy ne kelljen keresgetni és kulcsot dugdosni a gyújtáskapcsolóba. A kulcsnélküli indítás még extraként sem érhető el. A motor beindításakor semmi extra hang, se a motortér, se a kipufogó felől. Mi ez, egy sima 1.4 TSI? Hang alapján akár az is lehetne. Oké, hogy szigorodnak az EU-s előírások és csökkenteni kell a károsanyag-kibocsátást, egy közel 300 lóerős autótól azért elvárható lenne, hogy legyen némi sportos hang, ha már olyan jól mutat az a dupla ovál cső ott hátul.

Minden kemény. Elindulva, illetve a parkolóból kiállva azonnal feltűnik, hogy a kormányzás a szokásosnál nagyobb erőt igényel, ami nem is gond, egy sportos autónál ez legyen is így. Ezután máris jön egy pozitívum: a kormány 360 fokig forog el irányonként. Ezt a rövid és változó áttételezést hívja a SEAT progresszív kormányzásnak. Elindulva a pedáloknak is nagyobb az ellenállása a szokásoshoz képest, főként a gáz igényel nagyobb pedálerőt. Ha finomkodunk vele, akkor olyan, mintha alig akarna menni az autó, holott csak 280 ló van alattunk. A motor hűtővize hipp-hopp bemelegszik, végre itt szám szerint leolvashatjuk az értéket, csakúgy, mint az olajhőmérsékletnél. Ritka már ez manapság, hogy ezt a két értéket, ráadásul ilyen pontosan közöljék a vezetővel, ezért szintén piros pont jár a SEAT-nak, igaz az új Skoda Fabia is tudta már ezt. A DCC adaptív futóműállítás még komfort módban is meglehetősen kemény, az úthibákat jól lehet érezni a gerincen. A 19 colos kerék és a peres gumi is rájátszik erre, na meg a budapesti utak minősége. Sima aszfalton viszont kényelmes, kanyarban pedig, hála az első difizárnak, úgy viselkedik, mintha sínen mennénk. Na de, hogy megy?

Lépjünk oda neki. A DSG váltó nagyon gyorsan pakolja egyik fokozat után a másikat, maga a reakciója viszont nem az igazi. Komfort módban alacsony fordulatszámon üzemel a motor, egy nagyobb gázadás után pedig várni kell, míg visszavált a megfelelő fokozatba. Ezután, mint akit hátba vágtak, úgy indul meg, és már villog is az ESP, a kerék csúszáshatáron elpattog, a karosszéria emiatt hihetetlen módon üt. Közel olyan az érzés, mintha 5-6 egymáshoz közeli, közepes nagyságú keresztbordán hajtanánk át. Nem kellemes és a technikának sem tesz jót. Mit lehet tenni? Kikapcsolni teljesen az elektronikát, inkább visítson és kopjon a gumi, de ne pattogjon. Az ESP egyébként is túl sokszor belenyúl, emiatt a fordulatszám visszaesik és oda-vissza jár, mert újból és újból belenyúl és elveszi a gázt. Emiatt darabos és kevésbé élvezetes a gyorsulás. Első kerékre ekkora erőt vinni egyszerűen sok! Nagyobb tempóról indulva, például egy előzésnél már nincs ilyen gond, gyorsulni viszont alacsony tempóról jó, hiszen ott nagy a vonóerő, aminek reakcióereje az ülésbe présel minket.

Megéri? A Leon Cupra DSG váltóval 9,6 millióról indul, a tesztautó 9,8 milliót kóstál. Egy ilyen teljesítményű, ráadásul kombi autóhoz képest ez nem olyan vészes. Manuális váltóval egyébként is nagyobb élmény lenne, úgy meg csak 9 milla. Városban 10 liter alatt nem eszik, a teszt átlaga 9,5 l/100 km lett, amelyben csak időnként volt némi vadulás. A négy modellt összevető fogyasztásteszten 6,7 l/100 km értéket is sikerült vele elérni. Kellemes autó a Leon, de ez a Cupra nem kéne. Fronthajtása miatt bőven elég a 180 lovas TSI, majd ha összkerékhajtású lesz a Cupra, akkor érdemes lehet elgondolkodni rajta. Addig viszont elégedjünk meg a gyengébb modellel, vagy ha mindenképpen erős autót akarunk, vegyünk hátsósat vagy összkerekest.
Értékelés
Pozitív
Könnyű vezethetőség, jó hatásfokú fékek, rövid áttételezésű kormány
Negatív
Elpattogó első kerekek intenzív gyorsításnál, a váltó reakciója gázadás után lassú, kulcsos nyitás és indítás
Árak
Tesztmodell alapára
9 600 780 Ft (2015.08.10.)
Tesztautó ára
9 837 000 Ft (2015.08.10.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1984 cm3
Teljesítmény:
206 kW (280 LE) 5700-6200 1/min-nél
Nyomaték:
350 Nm 1750-5600 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6.0 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4535 mm
Szélesség:
1816 mm
Magasság:
1454 mm
Saját tömeg:
1440 kg
Össztömeg:
2000 kg
Tengelytáv:
2631 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
587 l
Belső szélesség elöl:
1470 mm
Belső szélesség hátul:
1450 mm
Belmagasság elöl:
910-1000 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
520 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1010 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1010 mm
Csomagtér magassága:
440 mm
Csomagtér hossza:
1020 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1800 mm
Raktérnyílás szélessége:
1010 mm
Raktérnyílás magassága:
810 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
1984 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4
Sebességváltó:
Hétfokozatú DSG
Nyomaték:
350 Nm 1750-5600 1/min-nél
Teljesítmény:
206 kW (280 LE) 5700-6200 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
6.0 s
CO2-kibocsátás:
154 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
66 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
69 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?