Ma is mókás a felfrissült Nissan Juke

Próbán a megújult Nissan Juke

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vaddisznósabb, mint valaha, és új motorokat is kapott a Nissan Juke. Félmilliót már eladtak belőle, most még trendibb lett.


Szinte napra pontosan négy éve lehet már kapni a Nissan kisméretű crossoverét, a Juke-ot. Az autó eddig is igen erős karakter volt, vagy szeretni, vagy gyűlölni lehet csak, semleges választás nincsen. Még ma is megosztó ez a forma, ám a kötelező félidős rácfelvarrás alkalmával a Nissan tett rá még egy lapáttal. A kis kretén Juke-ot még jobban lehet szeretni és gyűlölni is. Külseje több ponton változott: áthelyezték a ködlámpákat, megváltozott a lökhárítóba épített kerek kiegészítő fényforrás optikája és a fő lámpatest formája is. Utóbbi kapott egy konkáv kiszögelést, a hűtőmaszkon meg hangsúlyosabb lett a lapított aljú, nissanos V-betű. Hátul is megváltozott a lámpa világítófelületének a formája, átrajzolták a lökhárítót, benne a fényvisszaverő és a fényezetlenen fekete rész is hangsúlyosabb, kamudiffúzorosabb már.
Hirdetés


Mitől lesz a Juke érdekes? Formáján túl azzal, hogy 4 év alatt már 500 ezret eladtak belőle, amiben az a szép, hogy a vásárlók 85 százaléka más márkától csábult el. A Nissan megint dörzsölheti a tenyerét. A japánok prémiumnak nevezik a kicsi crossoverjüket, ami részben akár igaz is lehetne, de a prémiumosság igazából fejben dől el. A Nissan ma nem prémium, ezért két okból is furcsállottam, hogy az autó termékprezentációjában az Audi A1, az Alfa Romeo MiTo, a Citroën DS3 és a Mini ellenfeleként határozták meg. Rendben, a DS3 sem igazi prémium, de ezen nem is akadtam fel annyira, mint azon, hogy miért nem crossoverekhez hasonlítják? Pedig ott a Renault Captur, a Peugeot 2008, az Opel Mokka és igen, a Mini is, de neki a Countryman változata passzolna ide inkább.
Nissan Juke, 2014 - műszaki adatok
Motor 1.6 1.6 Xtronic 1.2 DIG-T 1.6 DIG-T 1.6 DIG-T Xtronic 4WD 1.5 dCi
Hengerűrtartalom [cm3] 1598 1598 1197 1618 1618 1461
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/16 4/16 4/16 4/8
Váltófajta/-fokozat kézi/5 CVT kézi/6 kézi/6 CVT kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 94 (5400) 117 (6000) 115 (4500) 190 (5600) 190 (5600) 110
Nyomaték [Nm (1/min)] 140 (3200-5400) 158(4000) 190 (2000) 240 (1600-5200) 240 (1600-5200) 260 (1750-2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 12 11,5 10,8 7,8 8,1 11,2
Végsebesség [km/h] 168 170 178 215 200 175
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 6,0 6,3 5,6 6,0 6,5 4,0
CO2-kibocsátás [g/km] 138 145 129 139 153 104
Menetkész tömeg [kg] 1163 1205 1236 1300 1431 1305


Van három új szín, ez a sárga, ami az autó bevezető színe és még egy új kék, valamint egy piros árnyalat. Újdonság, hogy négyféle színsémával is rendelhető, ami a tükrön, a lámpakereten, a felniken és a lökhárítóbetéten köszön vissza, meg a beltéri díszítőelemeken. Tartozékként ráadásul még többféle van ilyenből, így szépen testre lehet szabni a kocsit. Új a nyitható és kibillenthető üvegtető, amit az Acenta és a Tekna szinten lehet kérni 240 ezer forintért, és a kipróbált sárga autó hangulatához is nagyon jól passzolt. Nagyon komoly ütőkártya, hogy lett csomagtartó: 251 literről 354-ig sikerült bővíteni a puttonyt, ez majdnem 40 százalék plusz.

Kapott több új motort is, de a régiekkel is mintha jobban menne. Utasként a 190 lóerős, a Nismót leszámítva csúcsváltozatot is próbáltam. Vezetni a 110 lóerős dízelt tudtam - a Renault konfekciójából. Persze, hogy jobban megy, mint ahogy emlékeztem rá, hiszen még tavaly 260 newtonméterre növelték a régi és jó kis dízel nyomtékát. A korábbi 1.6-os benzines két teljesítménnyel maradt a kínálatban, alapmodellként és automataváltóval, de a legtutibb a most behozott új 1.2 DIG-T. A 115 lóerős turbós a Qashqaiban is épp elég, a Juke-ban meg nyilván még inkább. Új a Tekna szinthez járó 360 fokos parkolókamera, ami a holttérfigyelő, a sávelhagyás-figyelmeztető és a mozgó tárgyakat észlelő biztonsági rendszerekkel lesz korszerű kerek egész.

Nissan Juke, 2014 - árak
Visia Visia Plus Acenta Tekna
1.6 3 745 000 Ft 4 025 000 Ft - -
1.2 DIG-T - - 4 475 000 Ft 4 990 000 Ft
1.6 Xtronic - - 4 750 000 Ft 5 265 000 Ft
1.6 DIG-T - - 5 49 0000 Ft 6 005 000 Ft
1.6 DIG-T Xtronic 4WD - - 6 270 000 Ft 6 675 000 Ft
1.5 dCi - 4 625 000 Ft 5 010 000 Ft 5 525 000 Ft

A Juke a modellfrissítés után, karrierje féltávján is jó ajánlat. Konkurensei közül csak a Renault Captur olcsóbb nála, de az csakis 90 lóerős 1.5-ös dízellel kapható, ami az ötfokozatú váltójával dinamikában jócskán lemarad. Ha nem a dízel Juke, akkor a 115 lóerős benzines tűnik az autó megjelenéséhez is legjobban passzoló karakterű motornak. Mert a Juke nem sportkocsi, sokkal inkább dizájnautó, mégis élvezetes vezetni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?