Macsóbb arcot kap a Renault Twingo

Frissül a Renault Twingo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem titok, hogy vadonatúj, a smarttal közösen fejlesztendő miniautón dolgozik a Renault, ám az csak 2014-ben várható, addig pedig a Twingo hamarosan megújuló változata mérkőzik majd.


Kétségtelenül nehéz feladat várt a 2007 végén bemutatott második generációs Reanult Twingóra, hiszen az első népszerűsége igen magasra helyezte a lécet. A jelek szerint a csakis háromajtósként elérhető széria ma már önmagában kevés, s egyéniségével sem közelíti az új Twingo a régit. Ezért nem titok, hogy a Renault 2014 után vadonatúj, a smarttal közösen fejlesztendő miniautóval lép majd színre és a holland Auto Internationaal értesülései szerint hamarosan a most futó verzió is frissül, hogy lépést tudjon tartani a szegmens új versenyzőivel, például a Kia Picantóval, vagy a Volkswagen Lupóval.
Leginkább az orr-rész frissül, az viszont nagyon, a Citroën Cactus tanulmányautón, vagy a márkához közeli Nissan Juke-on is látott különálló fényszórókat kap, s ezzel nem titkoltan a macsósabb megjelenésre vágyó férfiakat célozza a hölgyek számára már idén speciális szériával jelentkezett kisautó.
A frissített Twingo várhatóan már idén színre lép a Frankfurti Autószalonon, s utána nem sokkal, vélhetően még ez évben, az itthoni márkakereskedésekbe is begördül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?