Magyar vállalkozást választott a Peugeot raliautóinak gyártására

A világon mindössze két helyen készülnek a hivatalos Peugeot 208 Rally4 kocsik, az egyik Budakeszi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tagai Tamás és budakeszi műhelye igazi sikersztorit könyvelhet el, kitartásának és szakértelmének köszönhetően őt választotta a Peugeot Sport raliautóinak összeszerelésére.

Szűk, ám annál inkább fontos piac a nagy autógyártóknak a versenyautó-gyártás. Az eladások messze elmaradnak az utcai autókétól, de mégis ezek azok a kocsik, amiket a tv-ben a versenypályákon, vagy személyesen az utcai ralibajnokságokban, szerencsés esetben pedig akár a dobogón láthat sok rajongó. A szép eredmények pedig igazolni hivatottak a közutakra szánt verziók képességeit, ezáltal pedig sok néző rajongását vásárlásba fordítja - legalábbis ez lenne a terv. Éppen ezért nagyon fontos a Peugeot-nak is, milyen raliautókkal áll ügyfelei rendelkezésére, elvégre az üzleti modell akkor működik jól, ha ezek a kocsik dobogóra kerülnek szerte a világon. Itt került képbe Tagai Tamás és csapata, akik már másfél évtizede foglalkoznak a Peugeot raliautóival.
Hirdetés
Kezdetben saját maga is versenyzett, mely során nagyon fontos tapasztalatokat szerzett, ezt kamatoztatta saját vállalkozásában, ahol az általuk felépített versenyautókat adta bérbe ügyfeleknek. 2007-ben a Peugeot Hungária megkereste őket, és megállapodtak, hogy a Peugeot 207 Super 2000 kategóriájú változatait készítik fel és adják bérbe a régióban. Nagy előrelépési lehetőség volt ez Tagaiéknak: „A Super 2000 géposztály amolyan arany középutat jelentett a csúcstechnológiát képviselő, de megfizethetetlen WRC versenyautók és az akkoriban könnyebben elérhető, kevesebb beruházást igénylő utcai autókon alapuló N-csoportos kocsik között. A Super 2000 komoly versenytechnika volt, sokkal több fejlesztési lehetőséggel, mint a jelenlegi – az S2000 helyébe lépő - R5 (2021-től Rally2) kategóriás autóknál. Ezért az ára, fenntartási költsége és a bérlete is drágább volt.” Ekkor még a budakeszi műhely egy volt a sok közül, akik ilyennel foglalkoztak a világon, az összeszerelés pedig nem volt egységes: az ügyfeleknek, akik nem bérelték, hanem megvették a kocsikat, vagy maguknak kellett azt összeépíteni a hozzájuk elküldött alkatrészekből, vagy el kellett utazniuk Párizsba, ahol a Peugeot szakembereivel együtt dolgoztak ezen. Ezután jöttek az R2-es és R5-ös raliautók, melyeket már disztribútori partnerek is összerakhattak és helyben értékesíthettek, az ügyfelek így már kész autókat kaphattak regionális kereskedésükben. Természetesen Tagai Tamásék ezt a lehetőséget is megkapták jó referenciáiknak köszönhetően 2014-ben, de az igazi áttörés 2019-ben érkezett. A Peugeot megelégelte, hogy a világon számos disztribútor szereli össze a kocsikat eltérő minőségben, egységesíteni szerették volna a kínálatot. Így tehát

kijelöltek összesen kettő műhelyt, akik a világ összes rendelését teljesítik: egyet Portugáliában, egyet pedig Budakeszin, Tagai Tamásék vállalkozását.

Azaz ha bárhol a világon valaki hivatalos Peugeot 208 R4-es raliautót szeretne készen vásárolni, jó esély van rá, hogy az Budakeszin készül, a Tagai Racing Technology-nál. "2020 márciusában, a lezárásokkal egy időben érkeztek meg az első készletek, amiken nem csak mi, de maga a gyár is megtanulta az építés folyamatát. Olyan apróságokat is meg kellett határoznunk, mint hogy hol vezessünk el egy kábelköteget, mit hogyan ragasszunk, rögzítsünk és fényezzünk le. Ehhez a folyamathoz mi is hozzátettük a magunk know-how-ját, bár azt talán túlzás volna állítani, hogy hozzájárultunk a fejlesztéshez. Az első három autó építése rendkívül sok időt és energiát emésztett fel, ám miután azokkal - a Peugeot Sport vezető szakembereivel szoros együttműködésben - elkészültünk, gyorsan és külföldi felügyelet nélkül készültek nálunk a Franciaországból érkező, becsövezett karosszériákból a versenyautók. Mintegy 25 darab Rally4-est építettünk az elmúlt másfél év alatt; nagyjából ugyanannyit, mint ahány Peugeot-t az előző öt évben.” A szerződés szerint havi 3 kocsi építését vállalják, de a Peugeot igényei szerint 6-ot is tudniuk kell készíteni, ha a szükség úgy hozza. Most pedig éppen úgy hozza, jelenleg teljes kapacitáson fut a budakeszi műhely.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?