Már fotókon a Maserati Levante

Genfben mutatkozik be a Maserati első SUV-ja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyakunkon a Genfi Autószalon, a gyárak pedig ontják magukból a titokzatos és előzetes fotóikat. Most a Maserati SUV-ján a sor. Egész jól látható már.


Az első rajzok és grafikák után, most itt van néhány teljes alakos fotó a genfi bemutató előtt. Az már az előzetesen kiadott szellemképen is biztosan látszott, hogy az orr rész megmaradt agresszív, a hatszögletű hűtőrácshoz morcosan kötődnek a vékony LED-es nappali menetfény-csíkok. A kiadott fotókon úgy tűnik, a SUV kupés formája is megmaradt. Még ha a fejtér rovására is megy, egy Maserati crossovert könnyebb így megemészteni.
Hirdetés

Nem az olaszok az egyetlenek, akik bepróbálkoznak a luxus crossoverek piacán. Ott a Jaguar F-Pace, a Bentley Bentayga vagy a Lamborghini Urus is.
A Levante motorválasztéka állítólag 350-425 lóerős V6-os benzinessel indul, lesz egy 560 lóerős V8-as benzinese is, de 250, 275 és 340 lóerős dízelt is várhatunk hozzá. Logikus párosítás lenne a Q4 összkerékhajtása a ZF 8 sebességes automatájával. Márciusban, Svájcban már láthatjuk teljes pompájában, és bizonyára minden részletét is megismerhetjük.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 08:05
    Permalink

    Mi az, hogy nincs? A Ghibli es a Quattroporte is letezo modell, ahogy a Giulia is, ugyan arra a Giorgio padlolemezre epul a Levante, ahogy a felsorolt masik 3 is. A Jeep pedig meg misndig ugyan az a padlolemez, mint a Mercedes ML.

  • 2017.10.28. at 08:05
    Permalink

    Mintha az alja nem lenne váz, de okoska betépődik az idegtől és másoktól is ezt kérdezi.
    A padlólemez is egy váz alapú szerkezeten van ha még valaki nem látott ilyet, de ha az okosoknak nem jó az alváz kifejezés az az ő bajuk nekem megfelel.
    A kocsi is lehet autó és fordítva is.

  • 2017.10.28. at 08:05
    Permalink

    Megnyugodhatsz 30 millió alatt rá se engednek nézni nem , hogy beleülni … Ennek ott fog kezdődni az ára ahol a Macan-nak véget ér . Ebben a kategóriában soha nem az alapárakat kell csak nézni … hanem összekonfigurálni egy olyan kocsit amibe beleülnél és azt az árat összehasonlítani a konkurens áraival …ekkor jön ki igazából ki mennyire drágán adja ugyan azt .

  • 2017.10.28. at 08:05
    Permalink

    Ühümm hát persze , hogy azt a Fiat majd pénzt költ egy olyan dologra ami nincs … ahelyett hogy levenné a polcról ami van és átnevezi . Igazi meglepetés lenne ha ez nem egy Jeep alvázon van …

  • 2017.10.28. at 08:05
    Permalink

    Hátulról semmi VW, onnan inkább Porsche, eleje tipikus Maserati, motorháztető, lökhárító, sunyi lámpa (végig kéne nézni a korábbi Maseratikat), oldalról szintén Cayenne.

  • 2017.10.28. at 08:05
    Permalink

    “Igen, egyértelmű, hogy fő ellenfele a Porsche Macan lesz, jó eséllyel indul ellene ” IGEN EGYÉRTELMŰ HOGY MÁRPEDIG NEM AZ !!!! 😀 😀 😀 Issstenem 😀 😀 Jeep Grand Cherokee alvázon van és méretben is valahol oda várható az Maccan ellenfél ???? 😀 😀 Néha azon csodálkozok , hogy ezt az oldalt még olvassa egyáltalán valaki annyi hülyeséget és téves információt közölnek , hogy az márt szánalom kategória … Bezzeg a BMW az bezzeg fasza luxus márka … 😀 😀

    Macan helyett Cayenne-t kellene mert méretben és árazásban az lesz a konkurens nem a Q5 ős alapokon nyugvó Macan ami bő egy számmal kisebb …

Vélemény, hozzászólás?