Márciusban jön a Mercedes C kabrió és a C 43 AMG

Új modellekkel bővül a Mercedes C-osztály

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Március elején, a Genfi Autószalonon mutatkozik be a Mercedes-Benz C-osztály kabriója és C 43 AMG csúcsmodellje.


A GT Spirit beszámolója alapján a Mercedes-Benz régóta várt C-osztály kabrió változata a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be. Nagy meglepetésre nem kell számítani, hiszen az újdonságot már minimális álcával láthattuk korábban. A márka kínálatán belül belépő szintű kabrió vászontetővel érkezik, amelyhez elektromos működtetésű hátsó szélterelő is tartozik. Külső szempontjából csupán a hátsó lámpák térnek majd el némileg a kupé változathoz képest.
Hirdetés

A meghajtásról - minő meglepetés - benzines és gázolajos egységek gondoskodnak, amelyek 241 és 469 lóerő közötti teljesítményt produkálnak. Utóbbi a kínálat csúcsát jelentő Mercedes-AMG C 63 lesz. Ha már AMG modelleknél járunk, érdemes megemlíteni, hogy szintén Genfben láthatjuk először a C 43 AMG változatot, amelynek 3,0 literes V6-os biturbós motorja 362 lóerőt éé 520 Nm forgatónyomatékot teljesít. A százas sprinthez kevesebb mint 5 másodperc szükséges, végsebességét pedig 250 km/órában korlátozták.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?