Medencébe repült a McLaren MP4-12C

55 millió forintos Mp4 szülinapra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem lehet rossz dolog McLaren MP4-12C-t kapni szülinapra még akkor sem, ha az ünnepelt évi tizenmilliókat keres - amerikai dollárban.


Az amerikai profi kosárlabdát figyelemmel követőknek nem kell bemutatni Dwyane Wade-et, mindenki más tán elég, ha annyit tud róla, hogy a Miami Heat, illetve az egész liga (NBA) egyik legjobbja, volt már nagydöntőben MVP, azaz legértékesebb játékos, hétszer kapott meghívót az All Star-gálára, és hát igen gazdag, ahogy az már csak lenni szokott. Csak a 2010-2011-es szezonban 14 millió dollár ütötte a markát csupán a szerződésének megfelelően, s akkor az egyéb szponzorpénzekről még szó sem volt.
Csóri Wade barátunk autóparkjáról nincs információnk, de nyilván nem egy használt Swiftet parkoltat a panellakása előtt. Ha eddig mégis így lett volna, amit azért erősen kétlünk, biztos nagyon örül új verdájának, amit egy helyi, floridai támogatójától kapott ajándékba az ő 30. szülinapjára, szeretettel. A kocsi egy - nyomokban F1-technikát is alkalmazó - kétüléses, középmotoros, hátsókerekes McLaren MP4-12C szerény 230 ezer dolláros (55 millió forintos) árcédulával. 3,8 literes, biturbó V8-as blokkja 600 lóerős teljesítményű és 600 Nm nyomatékú, váltója 7 fokozatú, duplakuplungos automata, végsebessége 330 km/h, 100-ra 3,3, 200-ra 9,1 s alatt gyorsul.
Hirdetés
Az MP4-et egyébiránt daruval emelték be a szülinapi parti helyszínéül szolgáló szálloda medencéjébe, legalábbis a medencére kanyarított pódiumra, s még jó, hogy Wade nem center, hanem "csak" védő, így 193 centijével még el is fér a mindössze 1200 mm "magas" McLarenben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?