Megérkezett a pickupok versenyautója: a Ford Ranger MS-RT

A pickupok versenyautója vagy a versenyautók pickupja? Mindkettő!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal olyan verziót hozott a Ford a Rangerből, ami egy versenypálya mellett is jól mutathat, íme a Ranger MS-RT.

Tavaly a 2020-as Nemzetközi Pick Up Díj győztese volt a Ford Ranger, Raptor verziója eleve olyan egy kicsit, mint egy raliautó, s Thunder néven tavaly is érkezett belőle egy különleges kivitel, de a Ford ma bemutatta az eddigi leginkább különleges, leginkább sportos verziót, melynek kifejlesztésében a sportautókra specializálódott MS-RT is részt vett.

Míg a raptor a sivatagi és terepversenyek hangulatából hivatott hozni egy kicsit az utcai kivitelek számára is, a piacra nyáron érkező és az eleve gazdag felszereltségű Wildtrak modellre épülő Ranger MS-RT a versenypályák miliőjét idézi.

Új a nagy légbeömlős orr, a hűtőmaszk itt természetesen méhsejt-mintás és szénszálas hatású. Az oldalnézetet a szélesített sárvédők határozzák meg, alájuk 20 colos OZ Racing alufelnik kerülnek, a fényezés csakis fehér, szürke vagy fekete lehet, bukócső és néhány MS-RT embléma alapáron jár. A bőrkárpitos belteret narancssárga varrás díszíti, nem hiányzik a hangulatvilágítás és persze az első ülésfűtés sem, MS-RT logóból a padlószőnyegekre és a küszöbborításokra is jutott. A 8 colos, tolatókamerás központi kijelzőn a Ford SYNC 3 rendszere fut. A motor pontosan az, ami a Ranger eddigi csúcsverzióinál: a 2,0 literes EcoBlue Bi-turbo dízelmotor 213 lóerőt és kereken 500 Nm nyomatékot ad, a váltó 10 fokozatú automata. Az engedélyezett platóterhelés 1098 kg, míg vontatni 3,5 tonnát képes a továbbra is kapcsolható összkerékhajtású, felezőváltót is adó Ranger: magyarán egy versenyautó gond nélkül ráköthető. Ha utóbbi kevés lenne a hangulatból, telefonos applikációról vezérelhető Maxhaus hifirendszer is elérhető hozzá.
Hirdetés
Ha esetleg nem cseng elég ismerősen az MS-RT neve, a Ford által minősített járműátalakító cégről van szó, amely régóta együttműködik már a Ford motorsport-partnerével, az M-Sporttal.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?