Megígérted, hogy lassan fogsz menni

Autóversenyző, szőke feleség, zöld pokol

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Augusto Farfusról eddig csak azt tudtuk, hogy zseniális pilóta. Azt nem, hogy kamerák kereszttüzében is szívesen szívatja szép szőke szerelmét.

Augusto Farfus autóversenyző, mostanság a DTM-ben, azaz a német túraautó-bajnokságban szerepel, még 30 éves sincs, és a BMW alkalmazottja. Nem véletlen hát, hogy egy M3 Coupé (race taxi) volánja mögött száguldozik a Nürburgringen, miként az sem az, hogy ismét egy olyan videó készült, amelynek témája a hogyan ijesszünk halálra egy szőke nőt az anyósülésben. A pilóta jobbján ezúttal felesége trónol, s a Liri névre hallgató hölgy vagy remek színész (tehát előre megbeszélték, mi fog történni, miket mondjon, milyen fejeket vágjon), vagy spontán reakció részéről a hüledezés, a sikongatás, a mind kevésbé őszinte mosoly, a megígérted, hogy lassan fogsz menni vagy a meg fogunk halni szöveg, a kérlelő ninhózás (ninnyó, mint kicsim), stb. A zöld poklot tökéletesen ismerő Ninho meg röhög, dobálja a haját, s olyan dumákat nyom, hogy jön mögöttünk egy Mini, nem előzhet meg; de hiszen nem is megyünk gyorsan, alig 250-nel...; nézd, ebben a kanyarban volt jó kis baleset a 24 óráson; ez az Adenau, itt voltál shoppingolni; na, ez az audis azt hiszi, hogy ismeri a pályát...
Hirdetés
A (persze, hogy BMW-reklám) videó közel 10 perces, de abszolút érdemes végignézni. Farfusék portugálul beszélnek, ám van angol feliratozás. Temérdek kamera képéből élvezhetjük nem csak a műsort, de a versenyző gépészkedését (ilyen, amikor nem siet, a rázóköveket is csak módjával használja), a sebességet és a pályát is, a V8-as aláfestés sem semmi. A Karussellben zötykölődés szintén sírás-zokogás. A megérkezés pedig megható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?