Meglepetés a Peugeot-tól

Genfben érkezik a Peugeot 4008

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mitsubishi Outlander után a kisebbik japán SUV, az ASX is francia köntösbe bújt: a Peugeot 4008 forgalmazása jövőre kezdődik, és elsőként nem a hazai piac igényeinek a kielégítése a cél.


A Peugeot folytatja gyümölcsöző kapcsolatát a Mitsubishivel, és az Outlander-alapokra épített 4007 után újabb szabadidőjárművet vesz át a japán márkától.
Ezúttal a részben szintén az Outlander platformját használó, de annál kisebb ASX bújik francia köntösbe, már a Peugeot új arculatai elemeivel felvértezve. A számozásban 4008-as jelzést kapó, 4,34 méter hosszú, 180 centiméter széles, illetve 1,63 méter magas crossover 2012-ben, a Genfi Autószalonon fog hivatalosan bemutatkozni, és meglepetésre elsőként nem Franciaországban kezdődik majd az értékesítése. A Peugeot szerint leginkább az orosz és a kínai piacon mutatkozik fokozott érdeklődés az ilyen, városi jellegű terepjárók iránt, és a forgalmazások időzítésénél ezt a tényt figyelembe is veszik. Az már most tudható, hogy Európában kizárólag HDi dízelmotorokkal tervezik a bevezetést: az 1,6 literes, 112 lóerős változat ismerős lehet a többi Peugeot modellből, míg a 150 lóerős 1.8 HDi valójában a Mitsubishi zseniális 1.8 DI-D MIVEC konstrukciója - mindkét erőforráshoz hatfokozatú manuális sebességváltó társul.
Piacoktól függően lesznek benzinesek is, a választékot az 1,6-os (116 LE) és a 2,0 literes (150 LE) alkotja, a nagyobb motorhoz fokozatmentes CVT automataváltó is kérhető a sztenderd ötgangos manuális helyett. A vásárlók fronthajtásos 2WD és "összkerekes" 4WD kiviteleket választhatnak, utóbbinál automatikusan kapcsolódnak be a hajtásba a hátsó kerekek, de egy tekerőgombbal fixre is zárható a rendszer, igaz, ekkor sem 50:50 arányban oszlik el a nyomaték, hátra több erő jut.
A PSA konszern "másik fele", a Citorën ugyancsak piacra dobja a saját verzióját, a C4 Aircross műszakilag megegyezik majd a 4008-assal, de értelemszerűen eltérő külsővel érkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 10:17
    Permalink

    Annyit még hozzátennék, hogy a Mitsubishi ASX alapjaira a PSA csoport másik tagja a Citroen is elkészítette saját kis szabadidő autóját, Citroen C4 Aircross néven. Szerintem még tetszetősebb, mint a Peugeot, de ez szubjektív vélemény, lehet, hogy másnak a Peugeot tetszik jobban. Annyi azonban biztos, hogy a franciák – mindkét esetben – szebb formát készítettek, mint a japánok, bár ez nem hiszem, hogy meglepetés.

Vélemény, hozzászólás?