Megmutatjuk, milyen az új Opel Corsa

Látványosan átalakul az Opel Corsa

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az átalakított megjelenés nem az egyetlen újdonság: friss motorok jönnek, és fejlesztettek az elektronikán is.

A 2019 óta kapható Opel Corsa most jutott el a félidős nagy felújításig, amit a tervezők igyekeztek is látványossá tenni. A Corsa is megkapja az Opelek egy jelentős részére jellemző, Vizor fantázianevű orrkialakítást, ahol a fényszórók lényegében összeolvadnak a hűtőmaszkkal, egyetlen sötét sávot alkotva az autó orrán. Így szemből könnyen felismerhető lesz a frissített Corsa. Hátulról viszont minimális az eltérés: csupán a lámpatestek belső mintázatán igazítottak egy keveset, minden más maradt a régiben. Bár a korábbi motorválaszték csaknem változatlan formában marad elérhető: az 1,2 literes, háromhengeres benzinmotor turbó nélkül 75, turbóval 100 vagy 130 lóerővel továbbra is készül majd, bár egyes piacokon már csak az új, enyhe hibrid változatok kerülnek forgalomba. Ezekbe szintén a fenti szabvány háromhengeres turbós változatai kerülnek, de 48 voltos elektromos segédhajtással, 100 vagy 136 lóerővel, és egy új fejlesztésű dupla kuplungos automata váltóval. A korábbi 1,5 literes turbódízel motornak viszont nincs nyoma az Opel sajtóanyagaiban – ezt valószínűleg törölték a programból. Az elektromos e-Corsa is tartogat egy újdonságot: az erősebb, 156 lóerős villanymotor és a hozzá tartozó 54 kWh-s akkucsomag a Citroën C4 és a Peugeot 2008 után az Opel Corsában is megjelenik. Itt a továbbfejlesztett villamos hajtás 402 km-es WLTP hatótávot biztosít. Emellett a korábbi, 136 lóerős, 357 km hatótávú elektromos hajtásrendszer is elérhető marad az e-Corsa alapváltozatában.
Hirdetés
Természetesen a Corsa fedélzeti rendszerein is fejlesztettek, bár ezt leginkább azok észlelhetik, akik megrendelik az autóba az új, opcionális, 10 hüvelykes központi érintőképernyőt. Ebben a változatban nagy teljesítményű Snapdragon processzor dolgozik, és a gyáriak szerint egyszerre képes tükrözni a mobiltelefonokat az Android Auto és Apple Carplay rendszeren keresztül, illetve tölteni azokat. A frissített Corsa első példányait 2023 negyedik negyedére ígéri az Opel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?