Melyik autóba tehetünk három gyerekülést?

Körkép: autók három gyerekhez. Buszt kell venni?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három szoba, három gyerek, négy kerék - elvileg ez a családmodell. Ám jellemzően még egy középkategóriás modellben sincs hely három gyerekülésnek. Megnéztük, melyik autóba fér ennyi.

Ma már gyakorlatilag minden autó ötüléses, nagyon ritka az olyan, amit négyülésesre vizsgáztatnak. Ennek ellenére a legtöbb hagyományos modell hátsó üléssorában kínszenvedés hárman utazni, ha pedig gyerekülést, pláne a biztonságosabbnak számító isofixes gyerekülést kívánunk elhelyezni, a legtöbb modell elvérzik. Így jártunk mi is. Próbáltuk BMW 5-ösbe, próbáltuk olcsó Renault Fluence-be is betenni a három gyerekülést, mindkettő szép, méretes szedán, ám a két isofixes, tehát fix helyre, biztonságosan rögzített ülés közé esélytelen volt a harmadikat betenni, s ott felnőtt sem fért volna el.
A független hátsó üléses autókkal jobb esélyekkel indulunk, ahol pedig van hátul három isofix, ott már csaknem biztosak lehetünk az ülések elhelyezhetőségében. Ebből indultunk ki, s ilyen egyterűeket néztünk meg személyesen, három azonos gyerekülést az autókba próbálva, azt vizsgálva, hogy melyik lehet a legjobb családszállító.
Hirdetés
Egyedi három isofixes modell a Honda CR-V, amelynek hátsó sora ugyan nem független üléses, de három isofixes. Ez azonban mostani összeállításunkban két okból sem szerepel. Családszállítóként ugyanis olyan modelleket kerestünk, amelyek kaphatóak hétülésesként is, s második üléssorukban három Isofix-csatlakozósak. A másik ok pedig még komolyabb: bár a csatlakozók száma megvan, próbánk szerint ott sem fér el három isofixes ülés egymás mellett.
A fenti kritérium, azaz a 3 Isofix elvárása miatt még az egyterűek szegmensében sem tágas a kínálat, de azért van. Tesztünk nem titkoltan szubjektív volt. Egy adott vevővel és az ő nem titkoltan komoly igényeivel jártuk végig a szalonokat. Kiesett így a megnézett modellek sorából a Dacia Lodgy, ami bár 3 isofixes, sőt, a legolcsóbb ilyen autó, nem kapható automata váltóval, és gyakorlatilag semmilyen sofőrsegéd sem kérhető hozzá. Akinek ez nem probléma, annak talán nem is érdemes továbbolvasnia cikkünket. Megvan a számára ideális, hétülésesként is kapható családi autó, vigye a Lodgyt, 2 790 000 forinttól megkaphatja. A legolcsóbb 3 isofixesre vágyik, s nem kell a hatodik, hetedik hely? A Dacia Dokker az Ön választása!
De nem aktuális konkrét vevőnké, aki harmadik gyerekét várva egy minden szempontból korrekt családi autót keres. Három gyereknek is elegendő második üléssorral, opciós harmadikkal, automata váltóval, sofőrsegédekkel, továbbá bőrkárpitozással és minőségi hifivel. Kezeinkben 3 gyereküléssel, és az ő elvárásaival kerestünk fel 5 márkát és néztünk meg 6 modellt, ami ad 3 Isofixet. Mindegyikbe azonos sorrendben tettük bele az üléseket, s vizsgáltuk, hogy azok mennyire kényelmesen férnek be, milyen extrákat kaphatunk meg az adott autókhoz, mivel tudják levenni lábáról az egyterűbe most először kényszerülő családapát, aki térre és extrákra éhes, a motorizáció pedig jelen esetben (a viszonylag erős dízel + automata váltó elvárásán túl) nem elsődleges szempont számára. Természetesen fontos az ár is, táblázatunkban a hétüléses automata váltós dízel verziók, és az általunk konfigurált, gyakorlatilag minden létező extrát megadó csúcsverziók árait is szerepeltetjük, valamint természetesen azt is, hogy az egyes modellektől milyen tételeket kaphatunk meg.
Családi autók 3 Isofix csatlakozóval, opcióként 7 üléssel - méretek
Citroën Grand C4 Picasso Ford S-MAX Renault Grand Scénic Renault Grand Espace Peugeot 5008 Volkswagen Sharan
Hosszúság [mm] 4597 4801 4573 4661 4529 4854
Szélesség [mm] 1826 1884 1845 1860 1837 1904
Magasság [mm] 1638 1660 1645 1819 1623 1720
Tengelytáv [mm] 2840 2850 2770 2868 2728 2919
Isofix csatlakozók maximális száma 3 3 3 5 3 5
Csomagtér 7 üléssel 170 285 208 291 nincs adat 300
Csomagtér 5 üléssel 645-725 755 702 650 680 885
Csomagtér 2 üléssel 1843 2000 2063 2860 1755 2297

Bár összeállításunk nem szalontesztnek indult, a profi kereskedőket el kell ismerjük. Jól indított a Volkswagen Sharan a Porsche Pestnél. Tudta a dolgát, ismerte az autót az értékesítő, de remekelt a Sharan is. Opcióként elektromosan mozgó csomagtérajtajával és kétoldali tolóajtajával olyat tud, amit csak testvére, a SEAT Alhambra. A megnézettek közül ez a legnagyobb, s ez belterén is nagyon látszik, az ugyanis a létező legtágasabb. Független hátsó ülésein szellősen fértek el a gyerekülések, opciós harmadik üléssora is ad Isofix-csatlakozókat. Viszont ma már egy 4 éves modell is korosnak tűnhet, márpedig a Sharan épp ilyen. Modern sofőrsegédek, távolságtartós tempomat, sávtartó, vagy holttérfigyelő elektronika nincs hozzá. Táblafelismerőt Németországban ugyan kínál, nálunk viszont nem. A gyári érvelés szerint itthon nem elég egységesek a táblák, magas lenne a hibaszázalék, ezért a magyar piacra gyártott verziókba nem kerül bele az elektronika. Komfortfunkciókkal viszont bőven felvértezhető a Sharan. Nyitható panorámatető, kanyarkövető Bi-Xenon fényszóró, adaptív lengéscsillapító, elektromos, a sofőrnél memóriás első ülés, parklóasszisztens és sok egyéb is kérhető. A csúcskivitelt (2.0 CR TDI DSG, 177 LE Highline, alapár: 11 943 460 Ft), és ahhoz is igencsak dús ellátmányt választva 15 625 190 forintos modellt konfiguráltunk. Drága, viszont el kell ismerni, a megnézettek közül a legjobb családszállítót kapnánk.
A Sharan vitathatatlan előnyeit persze csakis azután láttuk, hogy végignéztük a többi szóba jöhető modellt. Másodikként a Ford egyterűit vizsgáltuk. A Szentendre határában nyílt Hovány kereskedés toronymagasan a legmagasabb színvonalú volt a látogatottak közül. Modern, van kínálata, s az értékesítő is nagyon profi volt, a zamatos Lavazza kávé pedig igazi hab volt, az is járt hozzá amúgy. Ráadásul a Ford két nagyméretű egyterűt is kínál, a kompakt C-MAX, illetve Grand C-MAX azonban nem ad 3 Isofixet. A nagyok közül a Galaxy nekünk túlzottan buszos volt, annál sokkalta jobbnak tűnik tolóajtajai miatt a Sharan. Az S-MAX viszont vitathatatlanul a legsportosabb egyterű, s így kellően csábító. Azt konfiguráltuk, abba próbáltuk a gyereküléseket. Ha nem is olyan szellősen, mint a Sharanba, de oda is gond nélkül fértek be. Leghátsó (opciós) sorában nincs Isofix, s az a felnőttek számára sem olyan kényelmes, mint a Sharan harmadik sora. Bár az S-MAX korosabb modell, mint a Sharan, a 2006-ban megjelent széria nem véletlenül volt a 2007-es Év Autója. Második sora nagyon tágas, az első pedig vezethetőségéhez hasonlóan nagyon személyautós. Elektromos csomagtérajtó-mozgatás ugyan nincs hozzá, távolságtartós tempomat, holttérfigyelő, sportfutómű és adaptív lengéscsillapítás viszont elérhető. Listaáron 14 058 000 forintos autót konfiguráltunk össze, persze a 200 lóerős 2.2 TDCi Titanium S csúcsverzióból. Alapból is olcsóbb a Volkswagennél, s kedvezményt is rögtön kaptunk, uszkve 3 millió forintot. Ennyit máshol nem remélhetünk.
Két modellt néztünk a Renault-nál is, náluk ugyanis a kompakt Grand Scénic és a nagyobb Espace is kínál három Isofixet. A Scénic esetén fiaskó, hogy a 2.0 dCi motor épp nem szerepel a palettán, az 1.6 dCi a legerősebb dízel. Jó gép, ha viszont automata váltót szeretnénk, jelenleg az 1.5 dCi választható EDC, azaz dupla kuplungos automatával. És bizony a Scénic sem mai gép, az aktuális harmadik generáció 2009-ben jelent meg, modern sofőrsegédből egyedül sávelhagyásra figyelmeztetés, illetve a reflektor automatikus lekapcsolása szerepelhet. De igazából nem is ez a fájó, hanem a méret. Na nem a Sharanhoz, vagy az S-MAX-hoz viszonyítva, azok nem lehetnek mércék, hiszen nagy egyterűek, de a Scénic ma a kompaktok körében sem nagy. A méretesebb, korrektebb verziók között van, de léteznek tágasabbak. És ez felnőttként beülve is érezhető. Keskenyek a hátsó ülések. A három gyerekülés berakása itt volt – szó szerint – a leginkább izzasztó feladat, az ülések egymáshoz feszültek, a középső – Isofix helyett övvel rögzített – pedig kissé csálén is állt. Mivel egyedül itt kényszerültünk 1.5-ös motort választani, nem meglepő, hogy itt konfiguráltuk a legolcsóbb autót, 8,15 millióért már tolatókamerás, navigációs, bőrkárpitos, nyitható panorámatetős verzióban vihetnénk haza az 1.5 dCi EDC-t, ami azért nem rossz.
Egyterűként természetesen nem elfelejthető az egyterűek atyjának számító Renault Espace, akkor sem, ha a kereken 30 évvel ezelőtt debütált sorozat aktuális negyedik generációja már 11 éves modell. A kor sajnos látszik rajta, de az is, hogy megjelenésekor az ősmodell és a mostani is űrhajó, luxusűrhajó volt. Opcióként hét független ülés az utastérben, az összes hátsó isofixes, ülésbe épített biztonsági öves, akár egymással szembe is forgatható. Ha kivesszük a középső sor középső ülését, a szélsők beljebb is helyezhetők, s hátul főúri kényelemben, ott is oldalanként szabályozható klímával utazhatunk. Nem meglepő, hogy a gyereküléseket játszi könnyedséggel tudtuk betenni. Viszont nincs semmilyen sofőrsegéd. De talán már idén jön az új! A hátsó ülések csak kivehetők, nem a padlóba hajtogathatók. Majd az újban biztosan azok lesznek! És már gyakorlatilag csak egy motorral, két erőszinttel, kézi váltóval és egy visszafogottabb felszereltséggel, valamint fullos automataként kapható. Az újnál bizonyára komolyabb személyre szabhatóság lesz. Most csak néhány extra (például hatodik, hetedik ülés) kérhető, a 11 290 000 forintos alapárat így mi is „csak” 11 955 000 forintig tornáznánk fel, de valós vásárlónk ezt az Espace-t biztosan nem venné meg, majd talán az újat, amit hozzánk hasonlóan ő is vár.
Végezetül a PSA kompakt egyterűit tekintettük meg. Azért csak azokat, mert míg a Fordnál vagy a Volkswagennél a kompaktokban nincs 3 Isofix, a PSA-nál a koros nagyokban nincs, a frissebb kompaktokban viszont van. Az új Citroën C4 Picassóban és annak hosszított, hétülésesként is elérhető Grand verziójában is. A kompaktok közül próbánk szerint a C4 kínálja a legnagyobb helyet három gyerekülés számára. De a Citroën nem csak térből, extrákból is sokat kínál. A C4 Picasso még a nagyobb méretű egyterűeket is lepipálja opciós kínálatával. Elektromos csomagtérajtó, távolságtartós tempomat, holttérfigyelő, sávelhagyásra figyelmeztetés, automatikusan lekapcsolódó reflektor, 360 fokos parkolókamera és parkolóasszisztens egyaránt szerepelhet nála, de még olyan egyedi extrák is, mint ülésmasszázs, az utasnál felhajtható lábtámasz. Az extrák sorát jelzi az is, hogy az akciósan 8 680 000 forintos csúcsverzióból (még csak nem is az összes extra megrendelésével) itt is gond nélkül tudtunk 10 920 000 forintos álomgépet varázsolni, igaz, a szintén nem kezdő kereskedő a Citroën esetén is elhúzta a mézesmadzagot a céges vásárlás esetén realizálható, az alapból is járó bő félmilliós mellé társuló több mint egymilliós árkedvezménnyel.
Bár a PSA új, moduláris padlólemezére épülő Grand C4 Picasso után nehéz labdába rúgni, megnéztünk egy Peugeot 5008-ast is. Egy kevéssel rövidebb, egy kevéssel keskenyebb, a Citroënnél, s ez látszik belterében is, a Grand C4 Picassóba könnyebben fértek be a gyerekülések, ám a Grand Scénicbe érezhetően nehezebben, a Peugeot tehát középutás a próbált kompakt egyterűek között. Kulcs nélküli nyitást és indítást egyedül itt nem kaphatunk, s egyéb modern extrák sincsenek. Távolságtartós tempomat helyett csak követési távolságra figyelmeztetés szerepelhet, parkolni csak hagyományos radar segíthet, a rögzítőfék viszont itt is elektromos, visszagurulás-gátlós – ahogyan a többieknél is. Hátul külön vezérelhető klíma nincs, ám miként a Citroënnél, itt is van oldalanként kapcsolható ventilátor a második sorban. És árban bizony a Peugeot is nagyon jó, 2,0 literes dízelmotorral, bőrkárpittal, az elérhető okos extrákkal is 9,5 millió forint környékén marad a vételár, természetesen már metálfényezéssel, gusztusos autóként.
Családi autók 3 Isofix csatlakozóval, opcióként 7 üléssel - elérhető extrák
Citroën Grand C4 Picasso Ford S-MAX Renault Grand Scénic Renault Grand Espace Peugeot 5008 Volkswagen Sharan
Bőrkárpit
Xenon fényszóró
Stop-start rendszer - - - - -
Elektromos csomagtérajtó - - - -
Külön nyitható csomagtérablak - - - - -
Elektromos tolóajtó - - - - -
Távolságtartós tempomat - - - -
Követési távolságra figyelmeztetés - - -
Adaptív lengéscsillapítás - - - -
Holttérfigyelő - - - -
Sávelhagyásra figyelmeztetés - - - -
Automatikusan lekapcsolódó reflektor - - - -
Head-up display - - - - -
Első és hátsó parkolóradar
360 fokos kamera - - - - -
Park Assist - - - -
Kulcs nélküli nyitás, indítás -
Memóriás vezetőülés Lounge csomaggal - - -
Masszázsfunkció az első üléseken - - - - -
Elektromos lábtámasz az utasülésen - - - - -
Forgatható hátsó ülések - - - - -
Hátsó ülésekbe integrált biztonsági övek - - - - -
Raktérpadlóba hajtható harmadik üléssor -
Elektromos kézifék
Panorámatető nyitható nyitható nyitható
Hátsó oldallégzsák - - - -
Keréknyomás figyelő rendszer - -
Navigáció
Klimatizált (hűthető) első ülések - - - - -
Hátsó klímavezérlés csak ventilátor - - csak ventilátor
230 V-os csatlakozó - - - -
Konfigurált autónk listaára [Ft] 10 920 000 14 058 000 8 156 000 11 955 000 9 527 500 15 625 190
A legolcsóbb dízel-automata verzió listaára [Ft] 6 480 000 9 290 000 6 490 000 11 290 000 6 115 500 10 350 880
Táblázatunkban látható, hogy az egyes egyterűkhöz milyen extrák érhetők el, egyértelmű a C4 Grand Picasso fölényes előnye. Méretek kapcsán gyakorló scénicesként is ki kell, hogy mondjam: a megtekintett három isofixesek közül épp a Renault Grand Scénic volt a legszűkösebb utasterű, érezhetően jobb a Peugeot 5008, még egy kevéssel a Citroën Grand C4 Picasso, a Ford S-MAX már nagy autó, de alig jobb a kompakt király Grand C4 Picassónál. A Sharan pedig már busznyi belteret ad, pedig egy visszafogott megjelenésű prémium minőségű egyterű. Ára is olyan. Logikusan az 1.5 dCi motoros Renault Grand Scénic a legolcsóbb a tömeggyártók csúcsfelszerelt családszállítóit mérkőztető összeállításban, második 2,0 literes motorja miatt a Peugeot 5008, ám 1.6 e-HDi-vel és 2Tronic robotváltóval az lenne a legolcsóbb - már csak azért is, mert úgy nem kapható fullextrásan. Harmadik viszont a legjobb ellátmányt kínáló Citroën Grand C4 Picasso, ami bizony nagy szó. Utóbbi egyben a legtakarékosabb is, az egyedüli AdBlue adalékos, a legtisztább és a legtakarékosabb üzemű is, stop-start rendszert is egyedüliként kínáló. Van még kérdés?
Garanciából a Volkswagen 4 év/200 000 kilométeres ajánlattal csábít, talán sokaknak jobb a Ford 5 év/150 000 km ajánlata, a Renault alapból járó 5 év/100 000 kilométerese szerény összegért nyújtható akár 5 év/200 000 kilométerig is. A Citroën és a Peugeot esetén azonban felárért is csak 5 év/100 000 km a maximum az alapból és kötelezően járó korlát nélküli 2 év mellé.
Automata váltós csúcsdízelek műszaki adatai
Citroen Grand C4 Picasso 2.0 e-HDi 150 Aut. Ford S-MAX 2.2 TDCi Renault Grand Scénic 1.5 dCi EDC* Renault Grand Espace 2.0 dCi Peugeot 5008 2.0 HDi VW Sharan 2.0 CR TDI
Hengerűrtartalom [cm3] 1997 2179 1461 1995 1997 1968
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/8 4/16 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat 6/aut. 6/aut. 6/EDC** 6/aut. 6/aut. 6/DSG**
Teljesítmény [LE (1/min)] 150 (4000) 200 (3500) 110 (4000) 175 (3750) 163 (3750) 177 (4200)
Nyomaték [Nm (1/min)] 370 (2000) 420 (1750) 240 (1750) 360 (1750) 340 (2000) 380 (1750-
2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 9,7 8,9 13,6 11,1 10,5 9,6
Végsebesség [km/h] 210 212 180 198 190 206
Fogyasztás - város/városon kívül/vegyes [l/100 km] 5,2/4,1/4,5 9,4/5,8/7,1 5,9/4,5/5,0 8,2/5,4 /6,4 7,8/5,5/6,3 6,7/5,4/5,9
CO2-kibocsátás [g/km] 117 189 130 169 164 154
Saját tömeg [kg] 1551 1793 1619 1963 1619 1715
Alapár [Ft] 7 980 000 10 475 000 6 490 000 11 290 000 6 865 000 11 384 660
*: cikkünk készítésekor a 2.0 dCi frissítése miatt nem elérhető
**: dupla kuplungos automata

Melyik lesz próbavásárlónk választása? Még nem tudja, befutóként azonban egyelőre a Citroën Grand C4 Picasso és a Volkswagen Sharan említhető, esélye pedig a Ford S-MAX-nak van még. Hátra van még a tesztvezetés, de hamarosan döntenie kell, augusztustól családjával már nem fog elférni jelenlegi autójában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Szeretném kiemelni, hogy a CR-V _nem_ rendelkezik 3 isofix kiképzéssel, sajnos tapasztalatból tudom, mert majdnem 1 napom ráment, hogy utánajárjak… 5 darab LATCH nevezetű rögzítőpont van, amibe egyszerre max. két ülés rögzíthető.

    Nálunk nem jöhet szóba a dízel, sem a turbós motorral rendelkező autó, így normális motorral csak a Verso maradt fent a rostán (még egy adalék, hogy 3-4 évesnél régebbi autót nem szeretnénk venni), annak ellenére, hogy csak 2 isofix-szel rendelkezik, és ugye a cikk nem ezt nézi 🙂

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Üdv mindenkinek!

    Engem is nagyon foglalkoztatott ez a kérdés a cikk megjelenésének időpontjában, mert három gyereküléshez alkalmas autót kerestem. Bár ez nem most volt hátha olvassa valaki akinek segítség lehet.

    Grand Scenic-em volt, el kellett adnom. Két gyerek mellé terveztük a harmadikat, tehát olyan kocsi kellett amiben elfér három gyermekülés. (Az első két gyerek között 16 hónap van és a harmadik is kb. így érkezik, tehát a legnagyobbnak ülésmagasító még nem jöhet egy darabig szóba.)

    III-as Grand Scenic-et szerettem volna, viszont 2-4 éves egyterűre nem volt pénzünk. Kombikat néztem (pl. astra, focus, mondeo,), de hiába… Végül megtaláltuk a Peugeot 308 sw-t (az év autója előtti generációról van szó). Ebben, mint az egyterűekben is, tologatható, különálló második üléssor van. Szóval ha egy ülést előbbre állítok, akkor kényelmesen elfér a három gyermekülés (2 römer 9-25, 1 touragoo 9-36). Ráadásul mivel különállóak az ülések stabilan fekszik mind a három gyermekülés is. Az “egybepados” személyautókban ez is problémát okozhat.

    Az autó (1.6 e-HDi) egyébként szuper, “termeli” a gázolajat, kényelmes, jól gyorsul, egyedül a rengeteg praktikus pakolóhely hiányzik az egyterűből.

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Üdv Mindenkinek!

    Nemrég kellett szembesülnöm ezzel a problémával, mikor is novemberben megszületett a
    3. gyermekünk. 14 éves, 4 éves és egy 4 hónapos családról van szó,+ 2 felnőtt.
    G Astra kombit cseréltük le, 1szerűen nem fért el benne a 3 gyerek (főleg szélességgel volt baj).
    Feleségem félt a “nagy” egyterűektől, mint a Sharan, Alhambra, S-max, stb..
    S valóban muszáj kompromisszumokat kötni. (Eleve a garázs 5 méter hosszú, így a fenti nagyok kiestek).
    A 7 ülés csak előny volt, de nem kötelező. Nagy esélyes volt a Citroen Picassoja, v az újabb Grand C4 Pic, továbbá a Grand Scenic. Grand, hogy a puttony is méretes legyen. Ezek viszont már nem oly kicsik. Viszont amiket megnéztünk, elkeserítőek voltak. Bizonytalan előélett, igazolatlan szervízháttér, mimmelő eladók ,stb.
    S akkor került a képbe egy Corolla Verso. Dízel is, nem is oly nagy, a puttony sem óriási. Első nekifutásra nem ez volt a miénk. Aztán igazolható futás és szerviztörténet, egy tulaj, magyarországi (helyi) autó, leinformálható. Asszony nem is látta csak a mikor a foglalást követően 1 hét múlva hozta az eladó . Kérem szépen ebben elfér az 1 hordozó, 1 gyermekülés (Giraffe Club, 9-25kg)+ a nagylány. A puttony ca 400 liter. Átlagos, a kombi után nem nagy. Motor 2.2 D-Cat, no ez nem alul motorizált 🙂 Ennek mindegy hogy 7-en, felfelé hegynek, Ez megy. Ja, igen a fogyasztás az biza 8,5 körül alakul gázolajból 🙁
    De befér a garázsba,eddig még a parkolóházakba is befértem vele, beférnek akár heten ha muszáj, de hátra 3-an kényelmesen. S remélhetőleg rászolgál a hírnévre, hogy Toyota.
    Ergo kompromisszum: fizikai méretek, valóban mégiscsak nagycsalád vagyunk sajna kell egy kicsit erősebb motor alánk, mert nyáron felpakolva közelebb leszünk a 2 tonnához a kocsival, mint a 1,5-hez. Ez pedig egy dízel, a maga kockázataival. Ja és hogy a cikkhez kapcsolódjon: hátul 2 isofix van. Még egy apróság! Sok családi autónak kikiáltott egyterű (pl S-MAx) anyósülésnél nem rendelkezik kikapcsolható légzsákkal. Pedig majd mikor anyuka egyedül viszi a kis csemetét, bizony aranyat ér, ha maga mellé teheti! Ez nálam szempont volt.

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Kicsit hiányoltam a cikkből a töréstesztek összehasonlítását, talán 3 gyermek szállításánál fontos szempont lehet még a biztonság. Egyébként köszönöm a cikket én is! 😉

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Ha lemondunk az isofixről, akkor a Honda Jazzben tudomásom szerint elfér 3 gyerekülés. Nekünk jelenleg 2 hordozónk van (talppal), azok beférnek a szélső és a középső helyre, és elfér mellettük még valaki, szvsz még egy ülés is elférne. Ezt nem is a cikkben emlegetett vevőnek írom (mit csinálna szegény a megmaradt 6-8 millióval), volt aki kérdezte, hogy egyterűnél/busznál kisebb autóba beférhet-e.

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Szép Napot Mindenkinek!
    A munkatársam annak idején ugyan ezzel a problémával szembesült, és hogy 2 legyet üssön egyszerre, mert munkára és család szolgálatába is kellett egy “jószág” így a VW Caddy lett a nyerő!:)
    Nem olyan horror az ára, akár 7személyesben is van hasznátan is elfogadható árban, igaz a teherautós rugózás megmaradt. Bírja a strapát, megy nem is fogyaszt sokat kb 6liter dízel, és van CNG-s is, és baráti a szervízár is ha odafigyelünk rá.
    Jelenleg és is ezt használom és meg vagyok elégedve vele!

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Nekem az a véleményem, hogy fölösleges a nagy cécó a hatalmas egyterűek, 7 ülés, csomagtér hiány miatt. Nekünk 3 10 év alatti unokánk van és a két felnőtt elöl, a 3 gyerek a hátsó ülésen szabályos gyerekülésben bekötve elfér a SAAB 9.3-ban és akkor még marad a kb 450 literes csomagtér a csomagjainknak. Vagy nem ez a cikk alap problémája?

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Az előfelvetésben nem értem, minek 3 isofix pont. A csak övvel beköthető ülések olcsóbbak, SZVSZ nem rosszabbak, és rugalmasabban beköthetők, bármely autóba.

    A vizsgált autók nagyon nem egy kategória. Már az elején jó eldönteni mire kell az autó, mert egy Sharan-al parkolni a belvárosban (vagy csak a reggel zsúfolt ovi/suli mellett) nem leányálom. Ahhoz képest egy nem grand C4-ben is elfér 3 ülés, és sokkal jobb a “school run” teljesítésére. (Nyaraláshoz meg fel lehet tenni a legnagyobb bőröndöt a tetejére és akkor bőven elég az 530 liter…)

    A 3 üléshez persze elsősorban szélesség kell, a lábtérrel kevésbé szokott gond lenni egyterűeknél. Nem baj, ha rövid a hátsó üléslap, ami jobban illeszkedik a gyerekek és a gyerekülések igényeihez. (Az autós újságírók ilyenkor panaszkodnak a hátsó sorra) Továbbá hasznos ha dönthető a hátsó támla, főleg amíg gyakran alszanak az autóban utazás közben, és fontos az is, hogy jól kilássanak, akkor kevesebb a hiszti és a hányás.

    Nálunk csak két gyerek van, de szempont, hogy beférjen közéjük egy felnőtt, és könnyen mozogjon az autó a városban. Szépen megnézegettük az egyterűeket, végül c4 pic (nem grand) mellett döntöttünk.

    Scenic, ár/érték arányban lehetett volna befutó, főleg ha nem csúcs felszereltségű autót keresünk, mert a csúcs verziót minőség érzetben kicsit kevésnek találtuk.

    Pug 5008, hátul jóval szűkebb lábtere van mint a Scenic-nek, C4-nek. Főleg az első ülés kialakítása miatt. Mögöttem nem volt kényelmes lábtér a group2 gyerekülés használata mellett, így elvetettük.

    C4 Pic. Végül ezt választottuk, elsősorban a jól manővereshetősége és tágas (széles) beltere miatt. Grand c4 erre is ráverne, de nekünk több szempontból is túl nagy.

    C-max, szűk volt belül, Grand C-max tolóajtós, ami egyedi igények miatt nem jöhetett szóba.

    Zafira tourer túl sötét volt belül

    S-Max volt a másik nagy esélyes. Nagyon kellemes autó, tágas második, csak gyerekeknek szóló 3-dik sorral. Ha nem második autónak vesszük és ragaszkodunk a rövidebb hosszhoz mint priorításhoz, akkor nagyon komoly vetélytársa a c4 grand picassonak.

    Sharan/Alhambra: Főles Seat, mert az még szép is. Nagyon jól kigondolt autók, de nekünk órirásiak. Ebben a méretben (c8, espace) viszont minden más elavult mellettük.

    Talán egyetlen kivétel a Galaxy. Ha Sharan oké volt, nem is értem a Galaxy-t miért vetettétek el.

    Honda CRV-be kevésnek éreztem az 1.6 diesel-t. Egyébként egyterűekhez hasonlóan tágas. Ja, és túl alacsonyra nyílik a csomagtér ajtó, beverem a fejem.

    Még egy megjegyzés: a tolóajtó nagyon praktikus, de kisebb gyerekek nem tudják önállóan kinyitni. Így minden beszálláskor körbe kell járni az autót, hogy kinyitogassam nekik. Ellenben még könnyebben rácsukják lendületből egymásra, mint a hagyományost. Így én nem szeretem.

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Chrysler Voyager van 2 is a családban.A nejemé 2002-es CRD az enyém 1994-es(kocka).Mind a kettő hétszemélyes,de elfér a 3 gyerekülés a hármas padon is.Való igaz nem isofixes, de van 3 biztonsági öv mind a két autóba amivel biztonságosan lehet rögzíteni a gyereküléseket.Mivel hétköznapi szinten van a 3 gyerek oviba és iskolába oda és vissza szállítva így csak az autó takarításakor vannak kivéve az ülések.Szerintem méretben verhetetlenek ezek a modellek, árban pedig jóval 2 milla alatt vannak.

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Szia Kevlár!
    Pont a Mazda 6 az egyik kiszemelt ami asszonynak is tetszik, mindenképpen megvizsgáljuk!
    Egy bajom van vele, ha benzinesre szűrök, nagyon kevés a kínálat(egy gyakoribb márkához képest).
    A mi használatunkra, sok városi inga kevés hosszútáv, arra meg dízel nem ideális.
    Ráadásul a Mazda 6 dízelről nem sok jót olvasok, mármint már ebben korban. A tudása maga ok, de kettőstömegű is elég alulméretezett, meg jön a többi dízeles móka mint ahogy mondtad.
    Ha tálálok elfogadható állapot/érték arányú benzinest, akkor ok, vagy hozatni kell mert itthon túlvan árazva a kinti árakat nézve. ŰVagy venni egy 2.3gt-t, azt itthon a kutya se veszi mert félnek a nagy motortól, pedig ha tudnák hogy a fogyasztás az nem a nagyobb tétel egy autó fentartásában…

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Szia Lui!
    Én 3 gyerek+Mazda6 kombi (2003, 2008) felállásban tolom, eddig minden befért, nem is volt alulmotorizált.
    Ja, és szerencsétlenkedésnek sem éreztem soha!
    Ismerősnek Mondeo kombi van, na annak a puttonyába be tudnék parkolni a Mazdámmal (benzines változatban pedig nincs “turbo-lendkerék-porlasztócsúcs” mizéria)!.
    ÓCSÓ is!

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Nekem is Scénicem van (szintén II-es). Imádom, tetszik a Scénic III is, de a Peugeot 5008 és pláne a Citroen Grand C4 Picasso valóban sokkal tágasabb. A Scénic III-ba alig tudtuk betenni a három gyerekülést, a C4 Picassóba könnyedén.

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    A koncepció az volt, hogy 3 isofixes autókat vetünk össze. Ezek közül a Peugeot 5008 egészen jól vizsgázott, helykínálatban a Citroen Grand C4 Picasso és a valóban egyel nagyobb kategóriás Ford S-MAX között nem volt komoly különbség.

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Miért is kell egymás mellé 3 ülést tenni? Négy gyerekes apaként kérdezem. Két nagyobbik gyerekem csak ritkán van velünk (második házasság okán), de meghatározott időnként jönnek és a kicsikkel nagyon jó testvérek. Ekkor is elférünk tök jól. Egy Dacia Logan MCV 7 személyes kocsink van. Úgy oldottuk meg, hogy az egyik oldalon (vezetőülés mögött) van a kislány ülése bekötve, a harmadik sorban pedig a kislány mögött az 5 éves fiamé. Ebben az esetben pakolni is könnyű az autóba, meg ha a nagyon itt vannak, ők is elférnek. Hét közben pedig a beteg apámat is kényelmesen el tudjuk vinni dokihoz. Én sosem értettem, miért kell 3 gyerekülést egy sorba tenni, főleg akkor, amikor már nem csecsemőkről van szó!

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Hasznos cikk, de azért egy apró észrevétel: a jobb szélső, támlás ülést bekötni az autó saját övével így szinte lehetetlen… Nekünk így volt 3 ülés régi scenic-ben (akkor a legszélesebbnek tűnt a piacon), hát mindig ledaráltuk a kézfejünket!! (pléne ha nem “leng” a csatlakozó, hanem az üléshez rögzített! komoly kihívás, nemhogy naponta 3-4x)

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Sajnos a cikk teljesen tévúton jár, ezt saját tapasztalat alapján állítom, mivel 3 kicsi gyerekünk van.

    A cikk különböző kategóriájú modelleket hasonlít össze, ami önmagában nem baj. Azonban ha valakinek 3 kicsi gyereke van, és nem akar kompromisszumot kötni, úgy kizárólag a Sharan, Seat Alhambra, Citroen C8, Peugeot 807, Espace, Ford Galaxy/SMax modellekben lehet gondolkodni. Egyszerűen nincs más, ill. még lehetséges alternatíva egy 7 üléses terepjáró (pl. Volvo XC90) is, de az nem családi egyterű…

    Amennyiben pedig tolóajtó is szükséges, úgy kizárólag a Sharan, Seat Alhambra, Citroen C8, Peugeot 807, ill. esetleg VW Multivan modellek maradnak. (Nekünk nagyon bevált a tolóajtó, mert nagyon megkönnyíti a gyerekek ki-bekapcsolását, ill. a beszállást a parkolóházban, másik autó mellett stb…)

    Háromgyerekes családnak minden más típus kompromisszumot fog jelenteni: vagy szűkös az utastér, vagy nem férnek be a gyerekülések, ill. a nagyi a 3. üléssorba (amikor babysitternek a családdal utazik), vagy kicsi lesz a csomagtartó, vagy alulmotorizált lesz az autó. (Privát tapasztalat: amikor nagyobb útra megyünk, és utazóágyat, babakocsit, kisbiciklit stb. viszünk, akkor nagyon kell a hely…) Végül, de nem utolsó sorban, ott a biztonság is: egy túlzsúfolt alsóközép-kategóriás egyterű nem igazán hasonlítható össze a fenti buszlimuzinokkal – főleg ha a 3 üléssorban is vannak utasok!

  • 2017.10.29. at 12:18
    Permalink

    Jó ez a cikk, de azért a gyakorlatban nem az a jellemző – legalábbis az esetek többségében -, hogy a gombhoz vesszük a kabátot. Vagyis ha van egy kocsim, akkor – amennyiben szükséges – olyan gyerekülést veszek, amiből befér 3 db. Persze lehet egy autóvásárláskor szempont ez is, de azért ez egy erősen átmeneti állapot, max 1-2 év, amíg mindhárom gyerek gyerekülésben utazik, a legnagyobb előbb-utóbb csak ülésmagasítót fog használni (kivéve persze ikrek, hármasikerk esetén). Én még olyat nem hallottam, hogy vegyünk másik lakást, mert az ülőgarnitúra nem passzol a nappaliba. Na mindegy, nekem két gyerekem van – nem hajtok a szocpolra, meg az adókedvezményre 🙂 – szóval a 3 gyerekülésnél nem vagyok érintett.

  • 2017.10.29. at 12:19
    Permalink

    Köszi a cikket!
    Pont ezzel küzdök énis, csak a sokkal olcsóbb kategóriában.
    Asszony kizárt mindent ami Dacia, ezzel nem tudok mit kezdeni pedig mint használati eszköz legjobb lenne.
    Tegnap elvittem 3 gyerekülést, melyből 1 isofix , megvizsgálni a Peugeot 301 ! Citroen c-elysée párost.
    Ha egyik sem isofix, és a gyerekülések nem a legszélesebből valóak, akkor neccesen de befér hátra 3 gyerekülés.
    Ha már egyik is isofix esélytelen.
    Pedig az autó ideális, egy nyíltvégűvel hoszabbtávra a használtautók ára alá is vágna szumma ktgben.
    Egyre inkább egyterűket látok esélyesnek, majd még egy Újabb Mondeót nemsokára megpróbálok, hátha.

    Én keresem a választ arra, hogy milyen olyan használtautó van, ami nem egyterű, és befér 3 gyerekülés hátra, és mondjuk árban 1-3 milla közt van. Szerintem sokan örülnének egy ilyen infónak. Bár nagyban függ azért a gyerekülésektől is.

  • 2018.02.24. at 23:00
    Permalink

    Aa harmadik üléssor szükség megoldás, ha nem muszáj, csak a gyerek kérésére ne utazzon ott senki,
    Láttam már pár horrort hátulról belejövő esetén. Szinte semmi védelem nincs, aki ott ül az felkenődik az előtte lévő ülésre vagy még előrébb.
    CSak ha muszáj!!

Vélemény, hozzászólás?