Hirdetés

Minek a turbó? Szívódízel autók fillérekért

Piaci körkép: szívódízel autók 20 év/500 ezer forint alatt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csak ez érdekli: a legolcsóbban elautózni A-ból B-be? Akkor a dízel a nyerő. Mármint a jó kis szívódízel. Ilyeneket néztünk 20 év alatt, 500 ezer forintig.

Mondjuk egy Skoda, egy Felicia már VW-technikával, 64 szívódízel lóerővel és különösebb odafigyeléssel 6 l/100 km alatti fogyasztással? Nem is rossz, és olcsó!

Számos érv szól a dízelautók mellett és ellen is – cikkek tömkelegében érintettük vagy veséztük már ki és fogjuk is még a témát, ugorjunk. A környezetkímélőnek mondott elektromos autók kora még arrébb van, és a hibridek sem olyan hű de takarékosak, ráadásul sokba kerülnek – cikkek tömkelegében érintettük vagy veséztük már ki és fogjuk is még a témát, ugorjunk. Az autózásban csakis egyvalami érdekli: relatíve szerény összegért szerzett kocsival minél olcsóbban eljutni A-ból B-be? A dízel a nyerő, pláne, ha szívó. Mert tartósabb, nem gyilkolja a technika egyéb fontos részeit, nincsen rá turbó akasztva, ami elromlana, s aminek horror a javítása vagy a cseréje. Szívó benzines? Nem rossz megoldás, azonban a dízel kevesebbet fogyaszt. De vajon van még ma is használható használt autó szívódízelként? Milyen és mennyiért? Ennek néztünk utána.

Hirdetés

A Használtautó.hu[/url] keresőjében nehezítésként és elvárásként 20 év alatti kort, érvényes magyar okmányokat, normál állapotot, legfeljebb 75 lóerőt és szervokormányt állítottunk be, illetve vártunk el. És csak a képes hirdetések játszottak – íme a 300-as találati lista. (Ebben persze turbósok is vannak.) A szívódízeleknél főleg ugye a maximum 2 évtizedes múlt a komoly szűrő, hiszen az elő/lég/örvénykamrás atmoszférikus gázolajosok többsége a 80-as években kimúlt, átadva a helyet a korszerűbb, feltöltött, az egyre szigorodó károsanyag-kibocsátási normákat teljesíteni képes motoroknak. A 20 esztendős korhatárral mondjuk nem kevés, a 80-as években, illetve a 90-ek évek elejéig gyártott modellt ki is zártunk, de a 20 egyrészt kerek szám, másrészt egyébként is olyan koros a magyar járműpark, hogy legalábbis biztonsági szempontból igazából már “beszélni sem illendő ilyen idős példányokról.

A szívódízelesek elpusztíthatatlanságról, szerény étvágyról és karbantartási költségekről mesélnek, ma persze már nem valami korszerű és környezetbarát a például SDI-technika

Azt még szögezzük le, hogy mai szemmel egy szívódízel elképesztően lassú, lusta és kihívásokkal teli. Az remek, hogy turbó híján turbólyuk sincs, viszont erő se nagyon. Se lent, az alsóbb fordulatszám-tartományban, se fent. Cserébe – megfelelő, ideális esetben egyáltalán nem költséges karbantartással – kilométerek sok-sok százezrén át elketyeg úgy, hogy közben alig kér a drága üzemanyagból. Az adagolóra azért nem árt figyelni… Milyen még egy szívódízel azon túl, hogy türelmet és megértést igényel, 100 km/h-ra meg 15-20 mp-nél nem “sprintel gyorsabban? Büdös, füstölő és kormoló – hát igen, valljuk be, hogy egy elavult dízelmotor politikailag lassan ugyanúgy nem korrekt, mint egy benga benzinzabáló 6, 8, 10 meg 12 hengerrel és pfuj, csodás hanggal és menetteljesítménnyel…

De válság van (vagy nincs?), autózni pedig muszáj. Vagy életforma. Vagy mindkettő. Következzék hát az említett kritériumokra rímelő (józan személy)autók listája a legalacsonyabb talált hirdetési ár szerint növekvő sorrendben.

Szívódízel autók 20 év/500 ezer Ft alatt

Modell Évjárat Futott km Ár (Ft)
Peugeot 106 1.5 D 1995-1998 154 000-186 000 115 000-499 000
Renault 19 1.9 D 1993-1994 340 000 135 000-250 000
Nissan Primera 2.0 D 1994-1995 153 000-250 000 150 000-385 000
Citroën BX 1.9 D 1993 255 000 158 000
Nissan Sunny 2.0 D 1993-1994 150 000 169 000-325 000
Citroën ZX 1.9 D 1995-1996 187 000-225 000 180 000-299 000
Renault Clio 1.9 D 1995-1999 196 000-263 000 219 000-485 000
Peugeot 306 1.9 D 1994-1999 218 000-310 000 245 000-499 000
VW Golf 1.9 D 1996-1997 267 000-271 000 255 000-455 000
Opel Astra 1.7 DTL 1993-1994 210 000 259 000-299 000
Rover 218 D 1995 228 000 259 000-275 000
Renault Megane 1.9 D 1996-1998 170 000-248 000 260 000-449 000
Skoda Felicia 1.9 D 1998-1999 173 000-323 000 290 000-499 000
Peugeot 405 1.9 D 1993 nincs adat 299 000
Ford Fiesta 1.8 D 1999 129 000-185 000 300 000-499 000
SEAT Ibiza 1.9 D 1993-1997 137 000-273 000 320 000-399 000
Fiat Punto 1.7 D 1996 170 000-273 000 330 000-399 000
VW Polo 1.9 D 1995-1999 167 000-340 000 330-499 000
Ford Escort 1.8 D 1996 198 000 349 000
Toyota Corolla 2.0 D 1993-1996 267 000-272 000 349 000-370 000
Citroën Saxo 1.5 D 1997-2001 107 000-190 000 350 000-500 000
VW Passat 1.9 D 1993-1996 270 000 369 000-499 000
Tata Indica 1.4 D 2003 179 000 399 000
Opel Corsa 1.5-1.7 D 1995-1999 160 000-210 000 400 000-469 000
Peugeot 206 1.9 D 2000 221 000-272 000 420 000-499 000
VW Vento 1.9 D 1996-1997 142 000-179 000 440 000-490 000
Mazda 323 2.0 D 1997-1999 161 000 449 000-500 000
Nissan Almera 2.0 D 1995-1998 162 000-230 000 450 000-499 000
Nissan Micra 1.5 D 1999-2000 160 000-177 000 499 000

Amint az látható, bőven van kínálat, sőt még a sorolt típusokon kívül is akadnak vagy nagyobb vagy kevésbé személyautós szívódízelek, tehát aki szeretne minél kevesebb hibalehetőséget kínáló gázolajos autót, 500 ezer forint alatt is kedvére szemezgethet. Mi több, már 200 ezer forinttal a zsebben sem kell lemondani a választásról, de igaz, ami igaz, az áruba bocsátott kocsik nagyja nem örvend épp kicsattanó egészségnek. Ellenben klímás, 1-2-4 légzsákos darabokat sem lehetetlen kifogni, s olyan típusok is vannak, amelyeket nem csak 3 vagy 5 ajtós, de szedán vagy kombi karosszériával is meg lehet vásárolni.

Legfiatalabb szívódízelként 10-12 éves autókat kapni félmillió forint környékén.
A 2000-esekből a képen látható 206-os Peugeot-n kívül Citroën Saxót,
Nissan Micrát vagy kuriózumként Tata Indicát kínál a használtpiac

Legolcsóbban 106-os Peugeot-t láttunk, a sok-sok SDI és más német meg francia szívódízel mellett kivételnek itt egy Rover vagy Tata vagy egy-egy japán – Mazda, Nissan, Toyota is. A 10-20 éves példányok futása nyilván nem alacsony, nem egy esetben a 300 ezer (khm, vagy még több) kilométert is meghaladja, de csak ez senkit ne tántorítson el a turbótlan, mégis dízeles döntéstől.

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Azért ez, nem teljesen így van. A kék matricához, nem elég az injektor és a katalizátor. Előző autóm is szabályozott katalizátoros volt és hengerenkénti injektoros, mégis piros volt a matricája.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Csak ez máris nem a muszájról szól, hanem arról, hogy kényelmesebben és gyorsabban tedd meg az utat. Én is járhatnék busszal melózni, 2,5 óra alatt be is érnék… kocsival meg 15 perc. Egyébként, épp ezzel kezdtem, hogy városon kívül van csak értelme, aki meg a blaha-stadionok távon kocsival ingázik (mert tudok ilyenről is) az meg tankoljon 10 litereket 100 km-re egy kiskocsiba és álljon a dugóban. Város alatt a nagyobbakat értettem, nem a pár tízezer fősöket, ezért elnézést kérek.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Ha nem Budapesten laksz, mire kigyalogolsz a busz, troli, vagy villamosmegállóhoz, vársz még megérkezik a járat, (kötött időpontól beszélünk) felszállsz, utazol, majd leszállás után továbbgyalogolsz, majd elintézed amit akartál, majd ugyanez megismételve vissza, addigra az egészet autóval kétszer elintézed, és még a cuccolásról nem is beszéltünk. Szóval az autóhoz viszonyítva Budapesten kívül a tömegközlekedés igen körülményes, tehát lehet értelme a rövid szakaszokból álló kocsikázásnak is.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Ha a fővárosban vagy egy megyeszékhelyen laksz akkor igazad lehet. Nálunk Hajdúszoboszlón összesen 3 buszjárat van (25.000 fős) ebből egy csak hétvégén jár. Amelyek mindennap járnak azok is csak a fő közlekedési csapásírányon mennek (autóbusz állomás-vasút állomás illetve autóbuszállomás -Tusko, között), tehát a tömegközlekedés az a nullához konverál. Tehát rá vagy kényszerűlve az autóra, mert mínusz 10 fokban nem fogsz biciklizni.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Nem azt mondtam, hogy nem éri meg a szívódezső, csak ugyanannyi a költsége mint a korszerűbb benzinesnek, amivel nem kell szabadságra menned ha ha szmogriadót fújnak! Benzinesnél elég, hogy injektoros, meg legyen alatta katalizátor, és máris kék, nem fekete…

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Végülis lehet, de azért ez elég ritka… viszont 10 km-nél hosszabb távokon már nem jobb a szívódezső a benzinesnél, és a legtöbb ember nem 2 km-re használja az autóját, nyáron a 40 fokba meg a benzines is 1 km alatt üzem meleg.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Lehet annyi cuccot kell cipelnie,amivel nem szeretne teszem azt buszra ülni. Meg olyan környéken. Továbbá,ha olyan munkája van,ahol bármikor kellhet a kocsi(lásd pl. körzeti orvos: nagy táska tele cuccal,genetikailag hiperpigmentált közeg). Valószínű te se szívesen tennéd ki édesanyádat ilyen körülményeknek 😉

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Már ha beindul a nagyon nagy mínuszokban. Egyébként egy állófűtéssel megoldható ez a probléma a benzineseknél, bár továbbra is az a véleményem az ilyen 2 km-es kocsikázásról, hogy megérdemli ezt a fogyasztást aki ilyen távolságért VÁROSBAN autóba ül, nyilván vidéken ha olyan helyen lakik, ahol nincs tömegközlekedés kénytelen autóba ülni még azért a 2 km-ért is, na de városban???

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Na ez az. A szívódieselekkel kapcsolatosan előkerültek a benzinmotorok is. Nagyon helyes, már csak azért is, mert előtérbe került a benzinmotorok “rákfenéje”, ez pedig a hidegindítás, és az ennek kapcsán megugró többletfogyasztás. Minden szidalmak ellenére legfőképpen a hidegindítás az, amiben egy régi szívódiesel is sokkal jobban teljesít akármelyik benzinmotornál. Vagyis egyáltalán nem úgy érzékeny a diesel a hidegindításra, azaz nem ugrik meg emiatt az üzemanyag fogyasztása.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Ugyanilyen használatnál a 99-es Clio II (1.2 8v) 7.5 literből eljár télen. De a normális nagyvárosi üzem esetén ahol már bemelegszik a motor ez lemegy 7 literre, dinamikus vezetési stílus mellett. Hosszútávú országúti üzemnél simán hozom az 5.2-es fogyasztást!

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    [i]“Egyébként remélem jó mélyen elnyomja magában a lelkiismeretét az aki ilyen fél literes spórolásokért inkább okádja a kormot más pofájába, nem ő lesz tüdőrákos hanem aki mögötte jön és szívja a füstöt.” [/i]

    Nyugodj meg, beörvénylik az a dieselfüst a saját autóba is. Az többet kap belőle, aki állandóan ott ül a kormánykeréknél, mint aki néha kap a “pofájába”.

    [i]“Érdekes adatokat mondtok, haveromnak van egy 50-es 4t honda dio robogója, ha 40-45-ös átlaggal halad, amire ki lett találva a motor, 1,5 literből eljár, nyilván ha húzza elkér 2-t is, de annál többet soha nem evett még.”[/i]
    Nekem Kymco Agility City nagykerekű 50-es 4T van, igaz 50-60-al járok vele, de a 3 litert benyeli.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    95-ös 1.1 8v injektor, 6 sebis váltóval, ami sokat számít. Soha nem megyek autópályán, mivel 130-nál megzabál 5,5-6 litert még nyáron is, nem arra lett kitalálva, de a szívódezső se. Mivel mindenhol 60-as korlátozás alatt hajtok ha melóba megyek ,így 70-75-nél többel nem haladok, mert nincs kedvem fotózkodni. Nyáron hosszabb távon, pl bp-keszthely simán megvan 3,5-3,8 literes átlagból falukon városokon keresztül 0-90 közötti tempóval, nagypapásan gyorsítva de sebességhatárokon haladva, nagy követési távolságokat hagyva, és ha lehet hosszan lassítva motorfékkel. Érdekes adatokat mondtok, haveromnak van egy 50-es 4t honda dio robogója, ha 40-45-ös átlaggal halad, amire ki lett találva a motor, 1,5 literből eljár, nyilván ha húzza elkér 2-t is, de annál többet soha nem evett még.
    Egyébként remélem jó mélyen elnyomja magában a lelkiismeretét az aki ilyen fél literes spórolásokért inkább okádja a kormot más pofájába, nem ő lesz tüdőrákos hanem aki mögötte jön és szívja a füstöt.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    [i]“a koromgyár elmegy 2-3 literből? 125-ös 4t robogóm eszik annyit…”[/i]
    [b]A benzinmotor sűrű hidegindítással más kategória mint a “koromgyár”.[/b]
    A 250-es Yamaha Majesty robogóm is elmegy annyiból mint a 125-ös, (2-3 liter/100 km), sőt a nagytestű 50 köbcentis 4 LE 4T robogóm is elkér annyit. Tudod miért? Egyrészt azért, mert a súlyokban alig van különbség amit mozgatni kell, azonkívül a nagyobb hengerűrtartalomnak jobb a termikus hatásfoka.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Nyáron vegyesben én is eljárok egy puntoval 3,5-3,8-4 között ha normálisan megyek, de télen se megy 6 fölé, szóval a swift is max akkor eszik 9-10-et ha a blahától az oktogonig jársz, és folyamatosan, csak és kizárólag hideg motorral közlekedsz, de az meg is érdemli aki az ilyen távolságokért autóba ül! Én 10 km-re járok dolgozni vidéken egy szomszédos faluba, de téli hajnalokon ha fullon nyomatom a fűtést és nem sietek, gyakorlatilag mikor odaérek még mindig jéghideg a hűtő, mert még ki sem nyitott a termosztát, pedig 10 km-t lenyomtam!

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Mondom ugyanolyan teljesítményű! Ki ne találd már, hogy egy 1.7-1.9 szívódezső, ami 60-80 lóerő körül teljesítenek, fele annyit eszik, mint egy 1.3-as régi swift. Az eszik 5-6 körül kb, ezekszerint ha a koromgyár elmegy 2-3 literből? 125-ös 4t robogóm eszik annyit… ne fárassz már baromságokkal légyszives!

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Úgy látszik neked is nagyon súlyos gondjaid vannak az olvasással és a szövegértelmezéssel, kérdéseket tettem fel és Te háborodtál fel ezeken nem én. Ennek köze sincs a baszogatáshoz és garantálom neked hogy nem szeretnéd megtudni milyen az amikor valóban azt teszem. 😉

    [i]“Ja es itt van bongeszd ezt:
    http://carfueldata.dft.gov.uk/search-new-or-used-cars.aspx“[/i]

    Böngésztem – bár feleslegesen mert nagyon régóta tudok arról az adatbázisról – és a CO2 emisszió szerint növekvő sorrendbe rakott lista első 2 helyén a Toyota Yaris hibrid változatának 2 modellje áll. Ezek után hol van az általad benyögött

    [i]“S csakhogy tudd hybrideidnel jopar kisdizel zoldebb”[/i]

    kisdízelek jópárja amire verted itt az asztalt?
    Vagy ez is csak piszkálódás lenne részemről hogy megnéztem azt a linket amit a saját állításod igazolására küldtél és az ehelyett tökéletesen cáfolta azt és maximálisan megerősíti amit én mondtam hetekkel ezelőtt? 🙂

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Ehhez még annyit, ha csak a 100 km-enként elfogyasztott litermennyiséget vesszük alapul, (merthogy az üzemanyaghoz jutás feltétele a literenként fizetett egységár) ez a szélsőséges használati körülmények közötti akár 3-4 literes különbség a Diesel javára még a ma már őskövületnek számító “kisnyomású” Dieselek esetében is fennáll. Ez azért elég nagy kritikája a mai “modernnek” nevezett benzineseknek.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Én azt várom már, hogy ezek is kövessék a 2t autók sorsát. Én még felgyújtani se engedném őket, nemhogy közlekedni. Semmivel sem jobbak, mint az ugyanannyiba kerülő, ugyanolyan teljesítményű benzinesek, viszont legalább annyira fájnak a környezetnek és a szervezetemnek, mint egy régi benzines V12, de az legalább a fülem nem bántja!

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Te valakivel nagyon össze tévesztesz.. ja bocs, te kibaszott okos vagy és jobban tudod, hogy én ki vagyok? Hát magyarázd már meg te kis taknyos…
    Olvassa vissza pár hsz-t, esetleg nézz szét olyan cikkekben ahol hozzászóltál a témához.. mindenki téged ócsárol, mert egy kis mitugrász okoskodó hülye gyerek vagy! Te mindent jobban tudsz mindenkinél és azt hiszed te szartad a spanyol viaszt, jó lenne ha egy kicsit tükörbe néznél, mert szerintem a tízen-pár éved alatt ez nem sikerült. Semmi más nem derül ki a írásaidból, csak az, hogy egy kis elkényeztetett majom vagy. Húzz el erről az oldalról a picsába!! Értelmesen szeretnénk itt kommunikálni és vitatkozni témákban (ésszerű keretek között), de hidd el nekem, senki sem kíváncsi a hülyeségedre!!! Ja, és még arra kíváncsi lennék, hogy te ki is vagy a való életben….
    [i]Megkérném az Adminokat, hogy dolgozzanak már egy kicsit. Jó lenne az ilyen kis patkányokat eltakarítani innen…[/i]

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    [i]“Egyebkent ha ennyire zoldnek allitod magad akkor meg vizzel fozol vagy csak a levegot kapkodod?”[/i]

    Hol állítottam itt bármit is magamról? Látom neked is rettentő nagy gondjaid vannak az olvasással (is).

    [i]“S csakhogy tudd hybrideidnel jopar kisdizel zoldebb”[/i]

    Tényleg? Aztaaa, te ne beszélj mán! És melyek azok konkrétan, mennyivel és miért zöldebbek és mely hibridekhez képest? LOL! 🙂

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Hazudni csak úgy érdemes, ha nem kapnak azonnal rajta kedves bukott HR-eském! LOL! 🙂 Annyira “talán 3x” szóltál hozzá az elmúlt egy évben, hogy csak a látható történet 14 hozzászólásodról emlékezik meg 8 különböző témában, ebből 7-hez soha nem is szóltam hozzá! 🙂
    Tudod van az a mondás hogy a hazug embert könnyeb utolérni mint a sánta kutyát, nos a Te esetedre illesztve a dolgot ez így módosul:

    pkrt-t könnyebb utolérni mint a láb nélküli kutyát! LOL! 🙂

    És ezt egy “kognitívan az áltag hülye szintjét sem elérő vadmarha” derítette ki. kb 5 másodperc alatt! Azt képzeld el, hogy ezek után Rád milyen jelző illene a legjobban? ROFLAMO! 🙂

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Köszönjük az őszinte hozzászólást Combi27! Azt hiszed nem üvölt azonnal ki van a fikanick mögött? LOL! 🙂
    Hát persze hogy ezt hiszed, hiszen nálatok faékéknél már ez sem látható át. 😀
    Azt pedig elfelejtetted hozzátenni, hogy abból a 9 fórumozóból 9 Te vagy! LOL! 🙂

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Egy W124, amiben 2-300.000 km van, az keveset futottnak tekinthető. Megfelelő karbantartás esetén, a világból kimennek, legalábbis, 7-800.000 km-t, simán lefutnak.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Sok olyan van ami szervízkönyves, csak nem végig vezetett. Utóbbi pár éven át nem szervízelték.
    Ami jó az tényleg drága. 1 millió forint körül kezdődik egy normális állapotban lévő 2-300.000km es w124 es és ilyenkor gondolkodok el egy régebbi Golfon, Passaton, A4 en ,de ezekből is a 90 lóerős 2000es évjárat alatti autókon külföldről behozva szervíkönyvvel.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Szivesen!
    Ha ilyen vagy hasonlo autot keresel legkobbszor a szervizkonyv csak mervado.
    Ha megnezel parat legyen oszinte tulaja a motorja rendben es kapjon meg mindent amit kivan
    ezt 1normalis eladotol megtudod de ha azt mondja mindenre h nem tudja hagyd ott.
    Kasztnija belulrol legyen egeszseges nyulvanyok hossztartok…ha parkolasi serulesei vannak
    attol meg nem kell sirva elrohanni.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    W124 250Td kombi 7szemelyese volt a regi cegem szemelyzeti taxisanak.
    Sokat nem tudok mondani csak azt hogy mindig ment.Lugobelu autoba nem ult Merci tipptopp volt
    10 evesen vettek 2000kornyeken mai napig hajtjak de mar nem taxi kent arra vett masikat
    par eve,Nemetbe es Olaszba is sokat ment nem merek bele gondolni hany km lehet benne.
    De asszem 2000ben Nemetbol hozta szervizkonyvel kb 200e 250e-kmel mikor a
    annal cegnel voltam azt mondta heti 10-12e km is belemegy.
    318tds-rol nem tudok semmit csak annyit h lengyel par azzal van kint angliaban szep es fekete

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Sziasztok!Nincs véletlenül valakinek véleménye ,tapasztalata a régi W124 es Dízeles Mercedesekről?,illetve a Bmw nek a 318tds motorjáról?
    Szívesen elolvasnám ezekről a típusokról a véleményeket.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Kedves Admin! Kéretik azt a bizonyos kerítést kicsit magasabbra emelni. Az elmúlt egy évben, mióta olvasom ezt az oldalt, talán háromszor szóltam hozzá. Ebből kettőt ehhez a cikkhez. Ezt is csak S3000 égbekiáltó kreténsége váltotta ki belőlem, amivel széttrollkodta az egyébként építő jellegű és érdekes hozzászólásokat. Azt hiszem nem kötelessége egyikünknek sem egy komplexusokban szenvedő, másokat az ő feltétlen és egyetemleges igazáról meggyőzni akaró, kognitívan az átlag hülye szintjét sem elérő vadmarhát elviselnie.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Ez előtt 1-2 évvel megörültem hogy van egy jó autós oldal,, amit élmény olvasgatni. Volt hozzászólások, tapasztalatok, tényleg tök jó volt nézni a cikkeket. Viszont mióta ez az agyhalott szellemi fogyatékos S3000 írogat, egy nagy szar lett az egész oldal!!!
    Nem hiszem el, hogy a moderátoroknak nem tűnik fel, hogy olyan ember írogat akinek nem lenne szabad emberek között lennie? 10-ből 9 fórumozó rühelli őt, mint a SZART!! És akkor ezek után még az én hozzászólásom lesz törölve, mert őszinte merek lenni egy ilyen kis retekegérrel…

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    olvasgattam itt a nagyobb okfejtéseket,de ezek már túl léptek nálam egy szintet…….így számomra érdektelenné vált illetve okafogyottá….a lényeg az végül is tényleg abban van,hogy ki mit tud megengedni magának,van egy szerencsétlen barátom aki szív folyamatosan az öreg 1,7d és szerencsétlenségére nála maradt 1,7Td opel astrával .szóval van kettő,de minek!? csak költ és költ…ő is nagyban hibás benne……..de szegény ember “vízzel főz “effektus van nála az egyiknek van papírja a másiknak nincs,mert szegény ember létére át is verték…..mint ahogyan sok embert ebben a szegény országban……már azt mondtam,hogy adja oda egy autóért a 2-őt……és szerezzen be egy suzuki szedán-t……..kész és annyi…………egyszerű viszonylag használható is van csomagtartója……eszik 5litert…és van hozzá cucc bőven…………

    visszatérve a kérdésedre,miért lett ez a felhasználó név!?Nem is tudom ez csak így jött a cikkhez adódóan,meg aztán azért talán,mert úgy döntöttem mikor eladtam a szuper elegáns extrás dízel autómat…..hogy inkább fizetek havonta 20.e 4évig,de jóval minimálisabb fenntartási költséggel rendelkező fapados motorú skoda octaviát(ezt ajánlották,vezettem is őket,na meg a családban van spec.skoda autó szerelő is)mint hogy a másik meg egye ugyanazt!………elegem lett a gondokból és a nagyobb szerviz igényekből………..ez remélem beválik…………..a srác csak annyit mondott….ha azt akarod,hogy gondod szinte ne is legyen,de megmaradjon a nagy autós érzésed….akkor ezt válaszd…..a többiben meg itt vagyok én és megcsinálom………..ja még hozzá tette azt is……(nem nagyon lesz vele dolgom)….

    Olvastam ezt a kis suzukis cikket is már……………teljesen helytálló………ha ebbe cipőbe lennék(hála isten nem vagyok ilyenbe,de mondjuk nem is dúskálok) én is bármikor visszatérnék a suzukik-hoz…..volt belőle5db. nagyon szerettem őket……főleg a 2szedánt…

    Szóval tömören ennyi,vagy ez inkább már túl hosszúra sikerült……..:)

    üdvözlettel:József

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Jajj de kis humoros valaki. Hát ja,a számokat nem ismerem,de csukott szemmel megtalálom a szívedet,és egy kisollóval átszúrom,erről biztosíthatlak 😉 És mielőtt meggyanusítanál,nem vagyok se kisebbségi,se gyilkos. Csak továbbtanultam,nem úgy,mint te…:)

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Mondeo-szulok
    Mazda-regi autom ami 1darabig kint lakott s a piaci erteke nem fer ossze az eszmei ertekevel.
    Focus-amit most hasznalok kint
    Ha ennyire nem fernek lelkivilagoddal ossze a haladas eszkozei minek irkalsz ilyen oldalakon?
    Egyebkent ha ennyire zoldnek allitod magad akkor meg vizzel fozol vagy csak a levegot kapkodod?
    S csakhogy tudd hybrideidnel jopar kisdizel zoldebb

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Persze hogy nem olvastál! Mivel egyértelműen kiderült, hogy még a kérdőjel jelentését sem ismered, a számokat akkor hogy a fenébe tudnád felismerni? LOL! 🙂

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Teljesen igazad van. De tudod van itt jónéhány móresre tanított alak, akik természetesen a lehető legostobábban állnak hozzá a móresre tanításukhoz és ahelyett hogy köszönetet mondanának azért, hogy annak idején ki lettek mosva a hülyeségükből, égő-izzó sebként hordozzák magukban ezt és életük hátralevő részében egy szent célt tűztek ki maguk elé, hogy ahol csak tudnak megpróbálnak belémkötni – totálisan sikertelenül 🙂 – és ezzel szinte az összes téma hozzászólásait telefossák a szemetükkel, teljesen jogosan zavarva az adott témához hozzászólni kívánókat.

    De akkor térjünk vissza a témához, Te vajh miért választottad ezt az érdekes, jövőbe mutató és a fejlődést/megújulást/feleszmélést sugalló “Már nem dizeles” nevet? 🙂

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Na látom megint kiengedtek jó magaviseletért a nagy sárga házból. Miért nem csinálsz saját autós oldalt? 🙂 Ott mindenki a te okosságaidat olvasgatná. Osztasz itt mindenkit,hogy csak hasracsapnak,de te se csinálsz mást. Egyszer se olvastam tőled számszerű indoklást 😉

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Rendben, értem én hogy nagyon fáj neked az a valljuk be őszintén, GIGANTIKUSAN nagy ruci LOL! 🙂 amit kaptál, de legyen ez tanulságul mindekinek – még akkor is ha te azóta is csak hisztérikusan próbálod tagadni a tagadhatatlant 🙂 -, hogy a végtelen tudatlanság és a gondolkodás teljes és tökéletes hiánya amit bemutattál amikor habzó szájjal üvöltötted hogy a Hummer zőődebb mint a Prius, előbb vagy utóbb elnyeri méltó büntetését! 🙂 Nem lehet megúszni azt, ha valaki ekkora egetverő ökörséggel szennyezi az információs teret és ilyen mocskos hazugságokkal próbálja átverni embertársait! Neked sem sikerült, méghozzá nagyon csúnyán nem! LOL! 🙂

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    [i]“A különböző jelenlegi környezetre ártalmas tevékenységek szóba hozása nem mentségként szolgált érvelésemben, pusztán azt kívánta bemutatni, hogy jóval nagyobb céltábla is létezik az ökonácik számára a lyukas zsebű emberek helyett.”[/i]

    Én meg azt kívántam bemutatni, hogy ez a hozzáállás mihez vezethet, és nagyon sok esetben ide is vezet.

    [i]“bár nem szeretnélek megsérteni”[/i]

    Ezzel egy pillanatig sem kell foglalkoznod, mert ez nem lehetséges. A megsértődés az idióták kedvenc elfoglaltsága, nem az enyém.

    [i]“Mivel nem voltál oly kedves, hogy elolvasd ezeket mielőtt hozzászólsz a témához ezért utólagos engedelmeddel a figyelmedbe ajánlanám a modern és a régi dízelüzemű gépjárművek károsanyag kibocsátásának kutatásait. A kvintesszenciája röviden csak annyi, hogy amit nem látsz az nem feltétlenül nem létezik.”[/i]

    Én meg a figyelmedbe ajánlom azt a tényt, hogy mindegyiket elolvastam, SŐT reagáltam is csak te ezt vagy nem vetted észre vagy nem értetted meg. Ez a nyitott kapukat döngetés tipikus esete. Úgy látszik a HR-esek már annyira torzultak, hogy automatán minden lényegeset kigyelmen kívül hagynak.

    [i]“Az utolsó pár sorodat azt hiszem inkább nem méltatom válaszra”[/i]

    Ebben eléggé biztos voltam, amikor a lényegről esne szó akkor jön a hápogás a dadogás a mellébeszélés és nagy hallgatás.

    [i]“És ha már engem ennyire nem tiszteltél, hogy érvekkel alátámasztott és átgondolt ellenvéleményt írjál”[/i]

    Én viszont megköszönöm, hogy leírtad ezt a nagy semmit, ami még önmagának is ellent mondott. 🙂

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    [i]“Az hogy miert kell ennyi auto az nem ebbe a posztba tartozik de ha oly kivancsi leirhatom.”[/i]

    Rendben, halljuk!

    [i]“Es ha ezek oly pusztito tragacsok akkor miert kek es zold cimkesek?”[/i]

    Minden ami nem zöld címkés az teljesen elfogadhatatlan, sőt a zöld címkések nagyrésze is az.

    [i]“Es az a rengeteg suzuki akit a hozzad hasonlok istenitenek miert kekek?”[/i]

    Abszulút nem érdekel, hogy miért kékek. Kik a hozzám hasonlók és mikor istenítettem én bármit is pláne Suzukit?

    [i]“mert mint irtam szeretem tudni mivel jarok es magamnak javitok “[/i]

    És minek akarsz egyáltalán javítani, ha nem is kell? Hány hibridet láttál már javíttani, amit Te nem tudnál megcsinálni?

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    De igen, az a 64 lovas.
    Híresztelésekkel ellentétben nem lomha, simán tartom vele a városi forgalmat…
    Áttételezése jó, 50-nel simán 5.ben lehet erőltetés nélkül gurulni (1200 1/min ~3,4l), 90-nél (2200 1/min ~ 4,2l).
    Igaz ezeket nem autópályára tervezték (120-nál 3000 1/min), ott is megállja a helyét, főleg, hogy 3000-nél van a nyomatékmaximum, uh könnyű szerrel lehet “ugrálni” a sávok között. 🙂 …igaz, 130-140-es tempóban “becsókolja” a 6 litert. 🙂

    Mondjuk nagyon sokat számít, hogy a 64 lóerőre/125nm és 960 kg jut.

    …nem egy gyorsulás-bajnok, de nagyon megbízható és nagyon meg lehet szeretni. 🙂

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Csak nem a 64pacis???
    Nemtom van ki a V8hangjara izgul de nekem 1ilyen dizel is eleg.
    S az is hogy mikor valtasz erzed az autot s nem 1agyonszervozott fogpiszkalokat
    mozgatsz

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Az eredeti témában én is hozzászólnék:

    1999-es VW Polo 1.9 szívódízel második tulajdonosa vagyok.
    Az autót Németországban egygazdás tulajtól vásároltuk, leinformált előélettel: Minden előírt szerviz 120.000-ig elvégezve, dokumentumokkal igazolva (számla is)…
    Ezek után az autó az előírt 15.000-s olajcsere intervallumot lerövidítve, 10.000 km-ként kapott minőségi olajat, szűrőt.

    Hibalista mostanáig 269.601 (természetesen kötelező szervizeket kivéve):
    Első két lengéscsillapító (250.000-nél): 20.000.-
    Első lengőkar-szilentek 4 db (263.000-nél): 8.000.-

    Átlagfogyasztás: 5,05 l -> 133g/km -> Euro 2

    Az autó esztétikailag jó állapotban van, rozsdamentes.

    Mindenki döntse el, megéri-e szívódízelt venni…

    Most mégis úgy tűnik szükségünk lesz egy nagyobb autóra… Kész dilemma, mi legyen az utódja… 🙁

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Az eredeti témában én is hozzászólnék:

    1999-es VW Polo 1.9 szívódízel második tulajdonosa vagyok.
    Az autót Németországban egygazdás tulajtól vásároltuk, leinformált előélettel: Minden előírt szerviz 120.000-ig elvégezve, dokumentumokkal igazolva (számla is)…
    Ezek után az autó az előírt 15.000-s olajcsere intervallumot lerövidítve, 10.000 km-ként kapott minőségi olajat, szűrőt.

    Hibalista mostanáig 269.601 (természetesen kötelező szervizeket kivéve):
    Első két lengéscsillapító (250.000-nél): 20.000.-
    Első lengőkar-szilentek 4 db (263.000-nél): 8.000.-

    Átlagfogyasztás: 5,05 l -> 133g/km -> Euro 2

    Az autó esztétikailag jó állapotban van, rozsdamentes.

    Mindenki döntse el, megéri-e szívódízelt venni…

    Most mégis úgy tűnik szükségünk lesz egy nagyobb autóra… Kész dilemma, mi legyen az utódja… 🙁

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Kedves s3000. Pontosan az ilyen és hasonló hozzászólások miatt vélem úgy, hogy igenis egy konfliktushelyzet alakult ki amelyben állást kívántam foglalni. Érdekes, hogy Neked nem tűnt fel, holott az egyik fő gerjesztője éppen Te voltál a hozzászólásaid stílusát elnézve. Mielőtt megkapnám a szokásos liberális maszlagot a szabadság szubjektívan vélelmezett megsértéséről azelőtt jelzem; öröm eltérő véleményeket és építő jellegű kritikákat olvasni amennyiben azok a megfelelő hangnemben íródtak. Ez – bár nem szeretnélek megsérteni – úgy tűnik messze áll Tőled.
    Annak ellenben kifejezetten nem örülök, hogy kiforgatod a szavaimat. A különböző jelenlegi környezetre ártalmas tevékenységek szóba hozása nem mentségként szolgált érvelésemben, pusztán azt kívánta bemutatni, hogy jóval nagyobb céltábla is létezik az ökonácik számára a lyukas zsebű emberek helyett.
    A régi gépjárművek környezetszennyezését nem kívántam érdemben kommentálni mivel ezt előttem már megtették. Mivel nem voltál oly kedves, hogy elolvasd ezeket mielőtt hozzászólsz a témához ezért utólagos engedelmeddel a figyelmedbe ajánlanám a modern és a régi dízelüzemű gépjárművek károsanyag kibocsátásának kutatásait. A kvintesszenciája röviden csak annyi, hogy amit nem látsz az nem feltétlenül nem létezik.
    Az utolsó pár sorodat azt hiszem inkább nem méltatom válaszra mivel nem biztos, hogy ennyire egy síkú gondolkodóként valaha is meg tudnám értetni Veled a rendszerben való gondolkodást és az egyes elemek közötti összefüggéseket. Ugyanakkor mint HR-es úgy vélem, hogy kvalitásaidat roppant jól tudnád kamatoztatni az olyan mechanikus és kreativitást, rendszerben történő gondolkodást nem igénylő munkák során mint a futószalag melletti betanított munkás.
    És ha már engem ennyire nem tiszteltél, hogy érvekkel alátámasztott és átgondolt ellenvéleményt írjál, akkor legalább a többieket kíméld meg önmagadtól. Éljenek a bébifókák és az ökonácik 😉

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Az hogy miert kell ennyi auto az nem ebbe a posztba tartozik de ha oly kivancsi leirhatom.
    Es ha ezek oly pusztito tragacsok akkor miert kek es zold cimkesek?
    Es az a rengeteg suzuki akit a hozzad hasonlok istenitenek miert kekek?
    Ha van penzed hybridre vegyel nekem van de nem veszek mert mint irtam szeretem tudni
    mivel jarok es magamnak javitok es ha meg fotelfizikus is lennel akkor jobb
    ha nem tudod neha mire fizetsz ki 50e-ket mert okoskodasod miatt tuti atb….nak.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Látom örökké tartó, mély és nagyon fájdalmas sebet ejtett rajtad amikor elárultam neked, hogy a Hummer bizony nem ződebb a Priusnál, méghozzá brutálisan nem, pedig te ún. “műszaki diplomásként” addig halálosan meg voltál győződve róla! LOL! 🙂
    Mondhatok még valamit? Tökéletesen megérdemelted a móresre tanítást! ROFLMAO! :)))

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Egyetlen szóval nem mondtam, hogy a politikusokat tartanám példaképemnek, teljesen másnak fordítottad azt, ami mindenki számára bagatell, egyértelmű. Közösség által választott funkciókról van szó, akik ezáltal természetszerűen reflektorfényben vannak. Ezért kell, hogy példát mutassanak.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    [i]“Látom még mindig parázs viták zajlanak a környezettudatosság és az autózás összefüggései körül.”[/i]

    Nem tudom Te mit olvastál és hol, de itt semmilyen parázs vita sincs a kérdésben. Bár lenne! Itt csak annyi van, hogy néhányan leírják, hogy nincs pénzük és a régi, borzalmasan szennyező tragacsaikkal járnak, ami szerintük szemre kicsit kevesebbet füstöl mint az Etna az aktivitásának a maximumán és ők tulajdonképpen ennek örülnek is. Ez minden csak nem vita.

    [i]“…amíg az Egyesült Államokban a járművek száma és mérete akkora marad…addig felesleges dolog arról vitáznunk, hogy…”[/i]

    Így is van, tehát ha valaki az utca szélére üríti a béltartalmát, akkor Te is oda csinálsz, hiszen amíg más is ezt csinálja addig nincs miről beszélni igaz? “Klassz” hozzáállás.

    [i]“Tudom, hogy sokaknak szúrják a szemét a csoffatag, rozsdás ezeréves “szarok” az úton.”[/i]

    Semmit nem értesz az egészből, itt nem a szemszúrásról van szó, hanem arról hogy kinyírja vele a környezetet. Felőlem széteshet a rozsdától az egész, ha nem szennyezi és nem károsítja vele sőlyosan mások egészségét.

    [i]“Azt hiszem inkább örülnünk kéne, hogy vannak még olyan józan gondolkodású emberek, akik gazdasági megfontolásból az öreg járműveket választják (akár van jobbra keretük, akár nincs), a svájci frank alapú hitelre vett cukormázas takony helyett ami a “szép új jövőt” képviseli azok számára akik bekajálják a marketinget.”[/i]

    Ez gazdasági megfontolás, hanem inkább tömegpusztítás. Gondolom arra is büszke lennél aki a szemetét és a szennyvizét egy mozdulattal átöntené a Te kertedbe, hiszen milyen ügyes ember aki gazdasági megfontolásból józanul, nem a szemetesnek meg a csatornázási műveknek fizet, hanem mindezt megspórolja és még hitelt sem kell felvennie. 🙂

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Teljesen igazad van, én is így látom. Sok GeoBioHero elfelejti, hogy egyelőre mindketten ivóvízzel húzzuk le a szart. Szívó dízelt meg senki nem divatból vesz… egyszerű és olcsó konstrukció, világból kimegy normális használat mellett.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Nem mondom hogy meglepődtem mert már ismerlek mint a rossz pénzt, de az sok mindent elmond, hogy Te a politikusokat tartod példaképednek és a birkák hierarchikus rendszerét tartod üdvözítőnek. A Te beteg világodban ahol a hasravágásra bemondott ökörségek számítanak és a tények kifejezetten tiltva vannak ez nyilván nagyon rendben is van. 🙂

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Látom még mindig parázs viták zajlanak a környezettudatosság és az autózás összefüggései körül. Nagyon sarkított lesz amit írok de azt hiszem, hogy amíg az Egyesült Államokban a járművek száma és mérete akkora marad (sőt esetleg nő) mint most, amíg a fűtésre jenki testvéreink sok helyen fűtőolajat használnak, amíg a kínai gazdaság motorjának számító villamosenergiát barnaszénből nyerik és amíg a globalizmus zászlaja alatt etióp babot és Seychelles – szigeteki paradicsomot kínálnak a multik áruházai az akciósan kínált kínai ruhákkal egyetemben áthajózva a fél világot (gázolajjal persze..), addig felesleges dolog arról vitáznunk, hogy az autóra átlagosan másfél millió forintot (vagy többször annál jóval kevesebbet) költeni képes magyar honfitársunk miért nem buszozik vagy sétál ha már ennyire nem viseli szívén a bébifókák sorsát, hogy nincs pénze hibridre vagy euro x-es dízelre.
    Közlekedni sokan szoktak, még több embernek muszáj, de a mi a legfontosabb, mindenkinek joga van hozzá függetlenül attól, hogy kicsoda, hol lakik, mennyit keres és kire szavazott. Tudom, hogy sokaknak szúrják a szemét a csoffatag, rozsdás ezeréves “szarok” az úton. Szíve joga nem szeretni őket. De nekem meg a mocsokban fetrengő hajléktalanok, a “svéd cserediákok” és az egyéb lumpen elemek szúrják a szememet, akik ugyanolyan vizuális, kulturális és biztonsági környezetszennyezések mint az előbb említettek számára a régi járművek………
    Azt hiszem inkább örülnünk kéne, hogy vannak még olyan józan gondolkodású emberek, akik gazdasági megfontolásból az öreg járműveket választják (akár van jobbra keretük, akár nincs), a svájci frank alapú hitelre vett cukormázas takony helyett ami a “szép új jövőt” képviseli azok számára akik bekajálják a marketinget.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    [i]“Csak néhánynak van, de ez hogy jön ide? Ki a francot érdekel, hogy a nemtudommilyen hoppmester mivel jár?”[/i]
    Nagyon egyszerűen jön ide!
    Rajtad kívül pedig mindenkit érdekel, és kell is hogy érdekeljen!
    Miért???
    Azért mert a társadalom hierarchikus felépítésű. Az ilyen funkciók pedig tiszteletbeli, közösség által választott emberek által betöltöttek, tehát kirakatemberekről van szó, akikhez olyan kötelezettség is párosul, hogy példamutatás.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    [i]“Sajnos szegény ember vizzel főz, szokták mondani.”[/i]

    Node a szegény embernek minek személygépjármű? Anyagilag könnyen lehet, hogy jobban járnál nélküle, és a környezetet sem pusztítanád vele.

    [i]“de ha egyszer nincs pénzem akkor a kénytelen vagyok valami olcsón fenn tartható elavult környezet szennyező autóval járni. Amit persze nem bánok!”[/i]

    Nem bánod, hogy kinyírod a környezetet? Ez durva! Mivel Te is a környezet része vagy, feltételezem akkor azt sem bánod, ha más meg Téged nyír ki.

    [i]“Hány állami vezetőnek, miniszeternek, képviselőnek, polgármesternek van hibridje?”[/i]

    Csak néhánynak van, de ez hogy jön ide? Ki a francot érdekel, hogy a nemtudommilyen hoppmester mivel jár? (azt az esetet kivéve, hogy ha nagyon szennyező dologgal jár, akkor azt maximálisan el kell ítélni)

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    És miért kell ennyi jármű, ha egyik se megy néhány ezer km-nél többet? Ennyire majdnem nem érdemes kocsit fenntartani, hármat meg pláne nem.
    A sok ócska, borzalmasan környezetpusztító tragacs helyett 1 (vagy 2 ha külföldre is kell) hibridet kellene használni.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Tisztelt László!

    Sajnos én csak azt hiszem el amit magam tapasztalok, amely lassan a 170000 km felé közelít, 10 éves távlaton. Részletezve két autó: egyik karburátoros: benzin 6,7 / LPG 7,8 l/100km; másik szekvenciális: benzin 6,9(39000km) / 8,9(37000km) l/100km. A karburátoros szegényítve volt az újabbnál már nem kockáztattam inkább.
    Akárhogy is nézem az általad írt adatok számomra megdöbbentőek. Ellenben az enyéimmel, amelyeket a spritmonitor.de oldal többszáz adata, valamint a gyár által közöltek is nagyjából alátámasztanak. Valamint nem 3 benzines tankolás alapján íródtak (ha jól értem ez a 3 tankolás, a gyárból épphogy kigördült autó első 3 fogyasztási adatai).
    Az újabb autónál valóban nem volt észrevehető menetdinamika csökkenés.

    Az én adataimmal a számolás:
    Beépítés: 220000 Ft.
    benzin:6,9*418 (98-as, Auchan) =29,-/km
    Nálam az lpg-hez még jön kb. 0,6 l/100km benzines fogyasztás (nyáron kevesebb, télen több), ezt 3 forint pluszként hozzáadom az lpg-s költséghez.
    lpg 1. jövedékiadóemelés előtt:8,9*242 (MOL)=8,9*242=21,5+3= 24,5 Ft/km (megtérülés 49e km)
    lpg most: 8,9*259 (MOL)=23+3= 26 Ft/km (megtérülés 73e km)
    lpg 2. jövedékiadóemelés után (MOL, kb.): 8,9*279=25+3= 28 Ft/km (megtérülés több mint 220e km)

    “Egyéb” költségem a gázszűrő volt (amire rá van írva, hogy 20e km-ként cserélendő -ez 5-10e Ft-s tétel) és az általad is említett gázszemle a vizsgán. A másik autón amely több mint 100e km-t ment lpg-vel volt egy reduktorfelújítás (ez kb. 20e Ft volt, ha jól emlékszem)

    Véleményem szerint iskolapéldáját látjuk annak, ahogy az E85 után egy újabb környezetkímélőbb üzemanyagot lehetetlenítenek el. Ez az én véleményem. Nyáron cserélek autót (egyéb okból), addig én is lpg-zek még, de utána biztos, hogy TDI-re váltok. Akinek továbbra is megéri annak egészségére ill. egészséGÜNKre én csak örülök neki, de mindenki jó alaposan járjon utána, hogy megéri-e, mert ez nem egyértelmű.

    Tisztelettel: “Pilács”

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Mondeo 1.8 dizel kek matricas(csak itthon jar evi 5-6e km)
    Van 1db Mazda 626 2.0benzines zoldel(miota itthon lakik evi 2e km talan)
    Ford Focus 1.6benzin anglia H besorolasu(csak anglia varos evi 4-5e miles atvaltom6-7,5e km)
    2db magyar biztos azert ilyen mert elhanyagoltak es szarok
    de suzukin is ilyen keket lattam ma azis biztos szmogos budos szar
    ja es Mondi eheten pihen 2csepp olaj volt ma alatta s megy majd szervizbe
    ami esedekes olajcseret es tarsait jelent meg.O nem egesz5-5,5ot
    Mazda 7korul vegyes(50%varos-50%palya kb),eves karban tartas 6honap mulva lessz
    de csak kopo alkatreszek cserejet igenyli neha pedig parszor atutazta Europat
    Focus 9-10 de ez kokemeny varos 500m-enkent korforgo vagy lampa.
    Remelem valaszom kimerito volt.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Tisztelt Pilács!
    Nem vitatkozni szeretnék,ha nem tényeket közölni feléd!
    Nekem 5.-ik éves Octavia 1,4 benzin-gázos autós tapasztalatom van!Ha elfogadod amit tényként írok azt megköszönöm!Előre leszögezem,(hajlott koromra való tekintettel)ritkán vezetek sportosan!A 85000km. amit a kocsival eddig megtettem a következő adatokat hozta!Benzinből az 1 tankra vetített átlag fogyasztás=7l/100km.!Ezt kipróbáltam 3x egymás után teli tankkal!Gázos fogyasztás=7,8-8,2l/100km.A beszerelési költség(2008-ban)250000.- volt!A jelenlegi gáz ár=250/l. !
    Matekozzál!A benzin 426.-/l x 7=30.-/km. Gáz 250.-/l x 8,2=21.-/km.!
    Eddig semmilyen +költség nincs,nem volt!Kivéve a műszaki vizsgán a gáztartály szemlét,ami 4000.- volt.
    A menet dinamikán nem érezhető,hogy benzinnel vagy gázzal megy az autó!
    Hozzá kell tenni,hogy az indítás benzinről történik,melyre 3havonta költök 3000.-t!Shell W power racingból!Tehát:ez a 85000km.-s tapasztalat a feltüntetett adatok,vegyes használatra vonatkoznak,országúton a fogyasztása gázból:6,5l/100km.,városban 9l./100km. körül van,de ezeket külön nem mértem,(ezeket a fedélzeti számítógép mutatja)mindig teli tankot számoltam!
    Még egyszer szeretném megjegyezni,SEMMI KÜLÖN “EGYÉB KÖLTSÉG” a 85000km.alatt nem merült fel!
    Az áremelés “csak ” a gáz jövedéki adóját érintette,ami az árában,kb.+20.-/l jelentett!
    Ha a 85000km.-re számoljuk az 6000l benzint jelentene,aminek az ára(350.-/l átlaggal számolva)=több mint 2 milla!!!Míg ugyan ez gázzal:6800l.(200.-/l átlaggal számolva,megjegyzem,2008-2009-ben 126.-/l áron tankoltam a gázt,tehát ettől alacsonyabb az átlag költsége),1,36milla!!!!!
    El lehet gondolkozni,hogy megéri vagy nem éri meg!A benzin ára is emelkedik folyamatosan!A gáz ára mindig jelentősen alacsonyabb,teljes Európában tankolható(határon túl,lényegesen olcsóbban!),az internetről letölthető a teljes Európai kút lista,árral együtt!
    Baráti üdvözlettel:Soós László

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Tapasztalatból mondom, hogy az LPG már nem éri meg, májusban a második emelés után meg teljes ráfizetés. Nem annyira bonyolult, érdemes kiszámolni. Octavia gyári benzines fogyasztás 7,2, LPG-ből 9,2 és az indításokhoz még elkér kb. 5000 km-ként egy tank benzint, plusz karbantartás. Egyszerűen nem éri meg, mert benzinből ugyanannyi (jó eséllyel kevesebb) a km költséggel.

    Ez a valóság: +25-30% többletfogyasztás + egyéb költségek.

    http://www.skoda-auto.com/SiteCollectionDocuments/Catalogue/NewOctavia/37_NewOctaviaLPG_Catalogue_ENG.pdf

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Nekem Picasso HDI-m volt,melynek történetét elolvashatjátok a Totalcar népítéletében,Clemenceau bosszúja címszónál.
    Az a baj,nem értenek hozzá a szerelők,hibakiolvasó nélkül már a motorháznyitó karhoz sem mernek nyúlni.
    Engem a magas nyomású szivattyú előtt lévő szűrő szívatott,melyet kb. 3000 Ft-ból kitakaríttatott a nepper,akinek eladtam.
    Az új tulaj meg felhívott,hogy minek újítattam fel az egész rendszert 160-ért?
    Annyit mondtam neki,örülj így 10 évig gondod nem lesz vele.
    Picasso 1,8 benzin-gázra gyúrok,jelenleg Atosom van-tökéletes városi autó,egyedül a klíma hiányzik belőle,ami pályán hiányzik.
    Mellesleg a grando.hu-n,meg a neten az autóitok baráti honlapjain vannak hasznos tanácsok,alkatrész árakkal,szakmai tanácsokkal.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Modernebb dízeles autót csak külföldről szervízkönyvvel ,de akkor is max 1.9tdi 90 vagy 110 lovas konszern típusokat.Vw Audi Seat Skoda.
    Átlagembernek ez lenne szerintem az ideális választás ,ha megbízható turbódizeles autót szeretne.
    Itt is belelehet akadni a rosszba.
    Turbó Dízeles autót meg annak aki nagytávú utakon használja és egy évben minimum 25.000-30.000kmt megy.Nagyvárosban ,mint Pesten sosem vennék turbodizelt ha ott laknék.
    Tdi annak aki külföldön dolgozik és nagyvárosok között ingázik naponta.
    Ez az én véleményem.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Nekünk egy Merci Vito 112 cdi típusú személy teherünk van.
    Most van benne kb 500.000km.
    2 hónapja kb 500-600ezer forintból lett felújítva arról nem beszélve ,hogy 200ezer km nél turbó tönkrement, ekkor 4 éves volt az autó.150-200 ezer forint volt a javítása(szervíz)
    Most pedig üzemagyagszabályzószelep lett kicserélve:100 000+hiba kiütése a számítógépből
    Porlasztócsúcsok és még sok más.Már a 3madik termosztát lett cserélve ,de sosincs meleg az autóban amikor felmegy üzemi hőfokra.
    Gyűrűzés stb..
    + Alvázvédelem + sok helyen gittelés ujrafújás.Nagyon rohadó kasztni.
    Szerintem egy pocsék technológia a cdi motor.
    Olasz elektronika spanyol kasztnival.
    Nem vagyok egy autó szaki ,röviden tömören ennyit szerettem volna hozzászólni, kiváncsi lennék a régi w124 w123as típusokra ,hogy azokkal is ennyi probléma van?
    W210röl annyit hallottam ,hogy pocsék benne az adagoló ,mert Lucas adagolós.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Neked van igazad……..ha ennyi a keret akkor így kell tenni………én csak leírtam a történetemet egy hiper-szupernek mondott dízellel kapcsolatban…én valószínűleg pont a rossz szériát kaptam el,de egy biztos akkor se lehet ilyen alkatrész árakat kérni……..mindenesetre ha helyedbe lennék akkor én is ezt választanám,vagy tényleg egy olcsóbb benzines autót kevés kütyüvel és olcsó anyagokkal,benne a gáz és kész………

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Nekem az autóba 189000 km volt mikor végre elment, a bajok 150000 km után jöttek egymás után…………….és az előélete ismert volt a kocsinak teljesen 102000 km-rel vettem meg……és mindig amíg nálam volt megkapta a kötelező dolgait ,állandóan karban volt tartva………..,de hangsúlyozom ez már hála istennek utópia…….:):)

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Sajnos szegény ember vizzel főz, szokták mondani. Szeretnék környezetkimélő modern autót venni, hibridet, gázost bármilyet, de ha egyszer nincs pénzem akkor a kénytelen vagyok valami olcsón fenn tartható elavult környezet szennyező autóval járni. Amit persze nem bánok! Sima 1,9 szivó dizel, olajat nem eszi, nem füstöl (235.000km), fogyaszt 5 litert (50%gázolaj+50%használt étolaj) a gázolajat most 320ft-ért veszem igy kb. 800ft/100km. A teljes vezérlés cserém 16.000ft az öninditó felújitás 6000ft volt. Ha cserélnem kell porlasztó csúcsot 2500-4000 forint darabja, a kuplungozás 12.000ft. A fenn tartás miatt ez tökéletes autó nekem. Egyszerű kispénzű munkás ember vagyok, ne tőlem várjátok el, hogy hiper-szuper környzetet kimálő autóval járjak. Hány állami vezetőnek, miniszeternek, képviselőnek, polgármesternek van hibridje?

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Ha az ember utánanéz,lehet venni felújított csúcsokat is 35-40ezer/db áron. Hogy mér ennyi? Mert így alakította a piac,valamiből a szervizeknek is meg kell élnie. Ha valaki vigyáz a kocsira,akkor nem feltétlenül kell 90-100ezer kmenként porlasztót cserélni. Meg ha a porlasztó tönkremegy,érdemes körbenézni még a motortérben(magasnyomású csövek,magasnyomású szivattyú). Mert ha a szivattyú tönkremegy,az fémreszelékkel teleköpheti a porlasztókat,és attól halnak be. Delikvens berakja az új porlasztókat,csili-vili,aztán nemsokára megint tönkremegy. Van a családban 400ezret futott modern dízel,a motort megbontani még nem kellett,kuplungot először 270ezernél kellett cserélni.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Továbbra is kérdezem: mi kerül egy pl. porlasztócsúcson több tízezer, esetleg százvalahány ezer forintba? Olyan nehéz legyártani? Bonyolult technikát igényel? Esetleg valamilyen drágakőből van? Hányan szedik meg magukat azon hogy az átlagautós (tíz és körüli autóval) ki kell csengessen érte annyi pénzt.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    [i]“Ha azt gondolod, hogy a modern dízel kipufogógáza kevésbé káros, mint a régi füstokádó dízelé…”[/i]

    Soha életemben nem gondoltam ezt, ne izgulj. Dízel esetén teljesen mindegy, hogy új vagy régi, akármilyen is, toronymagasan a legpusztítóbb az összes jelenleg létező hajtásmód közül a környezetre. Szégyen és gyalázat hogy ezt a szart ráerőltetik az emberekre, persze a dolog kétoldalú, ehhez kellenek abszolút tudatlan ostoba emberek is.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    [i]“De jozan esszel felfogom h-ha valamibol tobbet kell gyartani az nem epp gazdasagos foleg ha 3X4X
    annyit kell gyartani…”[/i]

    De ez így kevés, ha csak ezt veszed figyelembe és azt nem, hogy a régi szerkezetnek mennyi a fogyasztása/környezetterhelése az újhoz képest. Az összes fontos tényezőt számításba kell venni, különben nagy hülyeségek tudnak kijönni.

    [i]“Igen figyelemmel kovetem az uj technologiakat kornyezettudatosan elunk.”[/i]

    Hogyan? Úgy, hogy egy fekete környezetvédelmi matricás járművel pusztítod azt?

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Volt hozá
    Nem hororsztorinak irtam csak tapasztalat 2névben hasonlo termék közt
    Mekkora strapabirási külöbség van.
    Hororsztorik nem csak ismeretlen futású autoknál van.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Mindez hány km után jött elő? Előélet ismert volt? Én egy garantáltan 70e km-et futott ilyen hdi-t ismerek, de az pöcc-röff minusz akárhányban is és selymesen duruzsol. Füst csak padlógázon, erőltetve de ennyi az újakból is jön.

    Horrorsztorikat én is tudok, de az mind ismeretlen futott km vagy tisztázatlan származású dízel olaj miatt.

    Viszont tudok bőven 200e feletti km-es cégest, gyári motorral, ismert előélettel.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    360ekm-nél gyári kuplung volt benne birta volna még de Soroksáron 1kisöreg 5000Ft-ért
    kipucolta megigazitotta kinyomocsapagyat cserére itélte.
    Előtte unokatesom Focusaban csereltük az 120e volt mérisne duplás kuplung és
    110e km volt benne 4év alatt beleugrott 70e-km
    megint cserélni kellett volna szaki mondta h birja még.
    Alkatrésznek betolták bontoba szétverte a motort váltot:(

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    ezek mind lehet ,hogy helyt állóak de ne haragudj a te autód Lancia ha jól tudom és gondolom jóval több mint 10 éves az enyém meg éppen múlott 7 éves tavaly októberben…..szóval a két autót sajna nem lehet összehasonlítani árakban……….teljesen más……..sajnos a majdnem”prémium” kategóriát igencsak meg kell fizetni……….akárhogy is próbálsz variálni………

    megnéztem az oldalt…….és nem tévedtem a kedvezmény az nem lett volna……:(

    http://zsu.hu/webaruhaz/htmls/autotipus__PEUGEOT_s73___407+__407+%286D_%29_s51_2004|05_s13___17852/Kuplung_s73___…Lendker%C3%A9k_s68____s80___.Mind._s74_?gyakori=I
    itt a 2. lett volna az enyém

    http://zsu.hu/webaruhaz/htmls/autotipus__PEUGEOT_s73___407+__407+%286D_%29_s51_2004|05_s13___17852/Kuplung_s73___…Kuplungk%C3%A9szlet_s63____s80___.Mind._s74_?gyakori=I
    itt a 4. lett volna az enyém

    siemens fúvókát meg nem is találtam…………..szóval ez van…….

    na de mindegy ez már lerágott csont és hála isten ilyennel már nem kell idegesíteni magamat…………ja és azért rendesen el is tértünk a tárgytól már……..ez már nem is idevaló…….

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Kár hogy régi merciket nem találtak bemutatni az árlistában.
    Azok bizony nem F-1 performanszúak de “elketyegnek” sok 100 ezer km-t mindenjavítá nélkül.
    És ha javítani is kell nem horibilis áron kaphatók az alkatrészek és a sufniban a szomszéd is meg tudja javítani!! Nem kell spéci szerszám, szakirodalom, utasítások,…

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    na ez így is van aki nem hiszi el nézzen utána és rádöbben,hangsúlyozom a kettős tömegűnél a kuplungot is cserélni kell ám………..csak szólok……ja és a munkadíj…….még ha a haverod is…..kurva sokba lett volna………futómű,bölcső levétele stb……………

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    ez nem volt duma elhiheted…………a Bárdi-nál is volt ismerősöm 20% kedveszmény….körbejártam én a dolgokat elég rendesen,szerinted miért nem csináltattam meg a nagyságos urat! A speckó szerelőm is sokszor segített………ahogy csak tudtam mindenből csippantottam……így lett a hátsó kerék csapágyam csupán csak 34000,- …..és a porlasztócsúcsok is ennyibe lettek volna,ha lettek volna egyáltalán kaphatók…..gyáriban franciából annyi lett volna darabja amit írtam…..a felújított meg mivel Siemens rendszerű és sorozatszámos…………….75000ft/db……ezt is megkérdeztem……így 1 db-ot vettem ill.találtam nagy nehezen 45-ért amit egy roncsból szedtek ki ……….szóval gondolhatod…… szóval én befürödtem ezért is ment a háztól a peugeot 407 2.0HDI Supreme piaci ár alatt,pedig makulátlan volt amúgy……elegem lett…..

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Mondja már meg nekem valaki, hogy miért kerül egy porlasztócsúcs, vagy egy kettős tömegű lendkerék olyan horror pénzekbe? Miből vannak ezek az alkatrészek? Nem az a gond, hogy beadja a kulcsot a dízel injektor, hanem az, hogy abnormális alkatrészárak vannak. Ezaz átverés.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Szerencsére úgy néz ki, vannak még értelmes emberek akik itt írogatnak, nem idéznék, csak a neveket akikkel majdhogynem maximálisan egyetértek: Robert83, Akos696, Pkrt.
    Igaz én inkább turbó párti vagyok, de véleményem szerint a modern dízelek mind anyagilag, mind egészségügyileg tönkretesznek minket, az említett úriemberek leírták miért, nem ismételgetném.
    Nemrég én is úgy döntöttem, hogy fiatalítok kicsit a gépjárműparkon és hűen szolgáló kis kadettem nyugdíjba küldöm, ezért elkezdtem kutakodni, annyit tudtam, hogy minél alacsonyabb fenntartású de mindezért cserébe minél fiatalabb és felszereltebb középkategóriás sima adagolóst akarok, végül egy 2000-res 1.9TDi 110 lovas A6 lett belőle (amit az asszony ugyan elcsaklizott én meg maradtam a jó öreg kadettnél de az már egy másik történet).
    A lényeg, a meglátásom beigazolódni látszik, mert a kocsi az általam előre kiszámolt ráköltésnél nem kért többet, mindent megkap időben, cserébe teszi a dolgát és véleményem szerint egy józan paraszti ésszel élő embernek ennél nem is kell több. Ez persze csupán egy év tapasztalata, de nekem tetszik, úgyhogy végül egy külföldi kihagyhatatlan (18 évig 1 rendőr tulaj, vezettett szervízköny, potom ár) ajánlat keretében egy kis 1.9TDi 90 lovas 80-as audival újítottam be, igaz korban nem nagy előrehaladás, de én már csak ilyen földhözragadt vagyok, ha villantani akarnék arra van olyan ami után megfordulnak. Na mindenesetre a témához visszakanyarodva, én amondó vagyok, hogy aki minél újabb szívódízelt akar, az a vw konszern környékén nézelődjön a 68 lovas SDi irányában Golf4, Polo, Skoda Octavia, vagy Fabia, Seat Ibiza, Cordoba ezek asszem ilyen 2004-5 ig mentek. Ennél újabbat aki nem villogni akar, hogy milyen szép új autója van szerintem tök fölösleges venni.
    Az embert minden áldott nap átverik, kihúzzák a zsebéből a pénzt ahogy tudják, és hülye trendekkel mint pl.: az új a fasza, a régi az szar még arra is ráveszik hogy ő maga elszórja a nehezen megkeresett betevőt. Ne dőljetek be minden baromságnak, a szegények a kapitalizmust csak számológéppel és önkontrollal fogják túlélni, a többiek beledöglenek a hitelükbe és a stresszbe amiért engedtek a kísértésnek: új autó, 0%, 10 év, lakáshitel-sokmillió 20 év, svájci frank, 150 ezer nettó, 2 gyerek, plazmatévé, totális bizonytalanság… ugye tiszta a kép?

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Ja es a hybrid is szerintem …nak pofon sok penzt koltenek ra de inkabb koltenek akksi fejlesztesre
    kis teljesitmenyu elektromos motor hissz nem kell 6alatt 100on lenni s nem kell 140el menniuk
    varosba,orszagutra masok valok ok majd soka ernek meg erre.
    Szerintem ez lenne a tuti ha meg tudnak csinalni h legalabb 10 evig menjen hiba nelkul

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    az enyém ilyen………….http://www.origo.hu/auto/20080718-skoda-octavia-16-dual-teszt.html
    én megvettem az autót és aztán külön rakattam bele a gázt tavaly november elején és mivel sorozat engedélyes maga a típus 1nap alatt megvolt minden……….Landi Lorenzo rendszerű olyan mint ha gyári lenne(csak elárulom a DUAL szériáknál,hogy az autó maga is alap, a skodánál teszik bele ugyanezt) tehát minden ugyan az…..2év/100.000km garancia…..és 205000-be került+ az a fránya új forgalmi……

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Lpg-vel engem a dizel érdekel a legjobban hisz van parositasa.
    Igaz a mi dizelünk értéket meg 3X(piaci nem eszmei)
    Benzinesnél kell szerintem a háttér is hozzá de engem is egyre jobban izgat
    De kinti Focusommal nem merem megtenni pedig jobb lenne de sokszor a szereloket nem tudom
    h most nem erdekli vagy csak le….jak az egeszet es emiatt szerelem utcán az automat
    es LPG-s autot utcan szerelni nem egészséges.
    Angliaban pedig igazi dizelt mar nem igazan talalsz mar lezuztak oket:(

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Láttam egyszer, egy 1.9-es szívódízel VW Transportert, 1.1 millió km-rel az órájában. Pöccre indult és úgy járt a motorja, mint egy óramű. Ehhez, nyilvánvalóan az is kellett, hogy megkapja a megfelelő karbantartást. Úgy is mondhatnám, hogy nem csak tulajdonosa, hanem gazdája is volt.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Ez érdekes, mert a gyárilag LPG-s Octavia gyárilag megadott _vegyes_ fogyasztása 9,2 l/100km. Ezek szerint úgylátszik -a benzines és a dízel autókkal szemben- az utólagos LPG-sek kevesebbet fogyasztanak mint a gyárilag LPG-s, gyárilag megadott fogyasztása!? Vagy a sok rövidtáv miatt a táv nagyrészén benzinnel mész?

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Focus kombi 1.8 benzin, 248e km jár, 4,2-5,5 kg cng, 254Ft/kg Győr. Lehet kalkulálni 🙂 Vicces dolog 1200 Ft alatt autózni. Persze kellett rá költeni, kupplung, gyergyacsere, szokásos karbantartás.
    Én csak lpgvel járok, 9,3-11,5l/100km, igaz 1,6t a kocsi plusz a többi.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Érdekes, hogy a cng-s autókat nem említi szinte senki, pedig messze a legolcsóbb üzemeltetési költségek szempontjából. Az enyém 5.5 kg gázt eszik százon, normál használat mellett, vegyes város-országút. Egy kiló gáz 330Ft Bp-n.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    legutóbbi mérésem alapján 8,5 litert evett meg vegyesben rövid távokon használva……….én most 242-ért kapom a gázt……..számoljál utána…..

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Én a legutolsó hozzászólás utolsó 2/3-nak részeivel,tudok egyetérteni…………..volt mondhatni nagy teljesítményű 2.0HDI-s Peugeot 407-es autóm 136 le…….szép volt meg kényelmes meg ilyesmi,de a gatyámat is megette…horror volt javíttatni…ez miatt úgy megutáltam,hogy az nem is igaz….szó szerint tele lett a hócipőm minden része………egykét példa,de ezeket már nem csináltattam meg mert így is 2,5év alatt fél milliómba volt a szuper jószág……..
    Szóval: – kettős tömegű lendkerék ,de akkor már kell a kuplung is kb.280.000,-
    – siemens rendszerű porlasztócsúcs 75000/db(de ez is csak felújított) a gyári ha lenne kb180-200.000/db
    – a turbóra rá se keresnék de kérdeznék se……….
    – egy rohadt hátsó kerék csapágy 47.000 ft…..stb.stb. nem is sorolom………

    És ha valaki azt mondja,hát azért volt ez, mert egy francia kocsid volt meg,hogy pancser meg ilyesmi……..akkor kívánom,hogy csak nyugodtan….vegyék meg a szuper Japán,Német meg kitudja még milyen csodákat és csak költögessenek rá………..az alkatrészek azért kopnak és azért drágák mert így éri meg ezeknek az okos autógyáraknak és szervizeknek(MÁRKA SZERVIZBE AUTÓDAT NE VIDD,MERT LE…OD MAGADAT AZ TUTI)……….

    Sofőrködtem az éjszakában Pesten 2,5 évet mindenféle autóval mentem……….letudtam vonni a konzekvenciát,hogy ha sikerül megszabadulna a pénznyelő gépemtől akkor mit tegyek……….úgy döntöttem visszatérek a faék dolgokhoz mondjon bárki -bármit……..nem akarok költögetni…..így lett SKODA OCTAVIA 1,6 MPI-m 4 évesen 65000Km-rel egyszerű régi benzines motorral,igaz már elég régi konstrukció….se turbó se a 16 szelep stb.,nincs is tele annyi kütyüvel,de még is van benne tempomat,szervó,4légzsák,tolatóradar,ESP……ja és még ülésfűtés amit csak megvétele után vetem észre……….:)aztán bele a gáz 65L-es pótkerék-tartállyal és kész……hiába emelik a jövedéki adót a fogyasztásom pénzben ugyanannyi mint az olcsó dízelemé volt (5-6L)…szóval kevés hibalehetőség……nincs többé bosszankodás………és hatalmas a csomagtartó nagyobb első hátsó hely…..mint a Peugeot-ba volt……..egyszerű és semmi más

    Visszatérve a cikkhez a szívódízelek káros anyag kibocsájtása nagyon magas,de a többi-é se alacsony……környezetkímélő mindenképpen az LPG ………..(ilyen autóim amúgy az 1990-es évek közepén is voltak már 2db-is Citroen BX 1,4-es),szóval vissza kellet térni rá………….nem bántam meg és tudom nem is fogom….

    Ui:Nem reklámozni akartam a Skodát csak leírtam miért kell szerintem visszatérni a régi gyökerekhez………és még valami….a Hibrid autó(vezettem nem egy nem kettőt) hát az kész röhej ugyanannyit eszik mint a sima benzines csak kicsit kell odalépni elindulás után már is benzinnel megy:)………elektromos no comment…….

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Először is teljes respekt elefántrigó w123-asának. Demagóg szöveg ugyan, de ezek a gépek még húsz év múlva is megtalálhatók lesznek az úton sok mai járművel szemben.
    Robert83 véleményem szerint abszolút jól látja a helyzetet míg s3000 (ne haragudj érte) nem holisztikusan nézi a problémákat.
    Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy egy jármű fogyasztása a környezeti terhelésnek csak egy igen kis részét adja (beleértve a károsanyag kibocsátást is). Sokkal több erőforrást igényel újra és újra legyártani a fémtől, műanyagtól kezdődően egy autót, mint megcsinálni normálisan egyet, aminek dupla – tripla akkora az élettartama. Elég belegondolni a szükséges energiába, raktározási költségekbe, munkaerőbe és a többi járulékos költségbe. Hiába szépítjük a dolgot, az utóbbi tíz – tizenöt évben gyártott járművek többsége már nem képes a korábbiaknál tapasztalt élettartamot elérni.

    Nem vagyok látnok és ne legyen igazam, de nagyon súlyos anyagi bukásokat fogunk látni az elkövetkezendő években, ahol a jelentős pénzekért vásárolt új vagy használt modern járművek gyakorlatilag vadonatúj külsővel fognak a bontóba gurulni olyan alkatrészek meghibásodása miatt mint a kettőstömegű lendkerék, porlasztócsúcs vagy turbófeltöltő. A tulajok nem lesznek hajlandók vagy nem fogják tudni kifizetni a javításokat, ráadásul nem is éri majd meg őket megjavítani.

    Örömmel olvastam ezt a cikket és a hozzászólásokat. Ezek szerint nem én vagyok az egyetlen aki nincs elragadtatva a multijet, pdtdi és egyéb borzalmaktól. Ennek ellenére néha úgy érzem, hogy sokan más világban élnek és én látom egyedül a százezer forintos darabáron mért porlasztócsúcsokat, a kettőszáz ezer forintos változóeometriás turbófeltöltőket és a szintén százezer forintos nagyságrendű kettőstömegű lendkerekeket. De a hiba biztos nálam van és torzít a monitorom. Csak azt sajnálom, hogy pár éven belül családok fognak anyagilag tönkremenni a szép, új és környezetkímélő technika miatt mert egyszer aput elvakította egy csillogó, erős pdtdi passat amit “olcsó fenntartani”….

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Ha azt gondolod, hogy a modern dízel kipufogógáza kevésbé káros, mint a régi füstokádó dízelé, akkor sajnos nagyot tévedsz. Annak a károssága abban rejlik, hogy már nem látod (de érezni érzed, mert az is büdös, orrafacsaró szagú), és az apróra porlasztott részecskék a tüdőn keresztül egyből bekerülnek a véráramba, míga a füstokádó dízelek koromszemcséi fennakadnak a nyálkahártyán a méretüknél fogva. Erről született több tudományos cikk is, hogy attól, mert EURO IV, még nem meleg levegőt enged a kipufogóján. A szmogriadó is a szálló por miatt van, mert az is a dízelekből származik. Ma a legkörnyezetkímélőbb üzem a gázüzem (gondoljunk a beltérben használható gázüzemű targoncákra). Szóval egy jó karban lévő, nem füstokádó öreg dízel sajnos nem károsabb a modernnél. Amerikában, ahol csak a teherautók, meg a buszok dízelek, érezhetően jobb a levegő minősége, ez a hazaérkezés első budapesti fél órájban tudatosult bennem.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Igaz, nem 20, hanem 32 éves Mercedes W123. 340 ezer km van benne és 3 literes motorral fogyaszt 8,7 l-t városban. Az adagolója fel van újítva, nem füstöl úgy, mint egy luxusterepjáró. Végsebessége 148 km/ó lenne, de 130-nál sosem megyek vele gyorsabban. A városi tempót jól tartja. Országúton csak akkor lehet biztonsággal előzni vele, ha üres a szembejövő sáv. A nyomatékéről meg annyit, hogy indulásnál nagyon oda kell figyelni, hogy a rögzítőfék ki legyen oldva, mert menet közben nem venni észre. Egyébként jól fog a fék. De azon a lejtőn, ahol az 1,6-os benzines Daewoo Lanos igencsak erőlködik a W123 akár gyorsulni is tud. Az injektoros Daewoo is ugyanannyit fogyaszt, csak benzinből. Szóval jó az a szívódiesel. Elautózok vele még vagy 30 évig.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Buszke nem vagyok es sporolni se sporolok az autoval
    ha kell megveszem a gyarit vagy az azzal megegyezot.
    De jozan esszel felfogom h-ha valamibol tobbet kell gyartani az nem epp gazdasagos foleg ha 3X4X
    annyit kell gyartani es itthon es kulfoldon is latom hogy autok sokszor olyan hibakkal mennek szervizbe 200e km alatt ami nevetseges rokonok es ismerosok kozt van jopar ujjab auto es kivetel nelkul mar felet kicsereltek a dragabb reszeinek(hengerfej,kuplung,injektor…)
    Vagy epp kis karambol utan mar nem eri meg javitani bontoba kell kuldeni az egesz autot
    mert olyan technologiaval gyartjak az alkatreszeket ami miatt a javitas nem gazdasagos.
    Vajon ez jo dolog?
    Igen figyelemmel kovetem az uj technologiakat kornyezettudatosan elunk.
    Emiatt van az hogy ez az oreg csotrogany jobb alapotban van nem kormol ugy mint sok ujjabb auto
    Mert PD es HDi-k szerintem gyorsitaskor 3X tobbet kormolnak mint a mienk igaz mienk 20 alatt van 100on nem 8alatt de minket mindez nem izgat nem tartjuk fel forgalmat vele nem dudalnak le vele es palyan is megyunk vele 130at

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    [i]“És mindez megéri-e ázért h kevesebbet szennyezen a kipufogon keresztül?”[/i]

    Akkor a Te – amúgy nem jelentős – spórolásod miatt mások meg dögöljenek meg és a környezetben sokszor annyi kár keletkezzen mint amennyit megtakarítasz?
    Pontosan ebbe az idióta, “az orromig látok, de sokszor még addig sem” gondolkodásba döglik bele a világ éppen. “Büszke” lehetsz magadra, hogy Te is beleversz még egy szeget a koporsójába.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Egy barätomnak anno volt Toyota carina II 2.0 D 72 pacival, igaz ez korosabb vas, mint a keresés, de nagyon jó autó volt. Lehetett pörgetni, ment is, autópályán (német) 190-t ment óra szerint. Persze már akkor se lehetett tudni, hány km volt benne, de jó volt.

    Vw elég sokáig életben tartotta, tartja ezt a technikát, golf 5-be is volt még 2.0 sdi 75 loval megáldva. Nem egy versenyló, de nem olyan rossz gépek. Fenntartása a pdtdi, cr és hasonlók mellett meg jóval szerényebb. 130-l közlekedni ez is elég, nyomatékkal leszedni a lányok bugyiját már kell a tdi.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Remek cikk, sokan gondoljuk úgy hogy igenis lenne jogosultsága ma is a szívó motoroknak, bár sajnos lassan minenhonnan kikopnak. 1999-es clio II 1.2-es városban télen -csak rövid távokon hajtva- 7.2 l/100km.

  • 2017.10.30. at 08:24
    Permalink

    Nekünk 95ös Mondi 1.8dizel van itthon,élete elsö 360ekm ét minimalis hibákkal teljesitett.
    De elkopott mert melos auto volt igy kapott teljes generált
    600ért(nem csak motor kacni felfuggesztes…)
    Ez volt 4éve most megint hiba nélkül leszaladt 20-30e km-ert eszik varosban 5.5öt.
    (Tavaly Miskolc Pest régi 3ason nem egész 4,5re jött ki 80nal)
    Kérdem én melyik a környezetkimélőbb auto?
    Az ilyen vagy az Euro norma 3asa-4ese mikor a duplakuplungot 100e kmenkent meg meg ki tudja mit tobb százezerért cserélni riziko ott a turboba a blokkba injektorban….
    ja és a folytasok miatt többet esznek.
    5,10évre kiszamolva az összköltséget(előállítas üzemanyag raktározások…) lennének csodák!
    Mivel az új alkatrészek eloállításával is rongáljuk környezetünk föleg ha évente 1X2Xkell cserélni
    És mindez megéri-e ázért h kevesebbet szennyezen a kipufogon keresztül?
    Mikor lehet h igy szennyez többet.Föleg h az ujjabbak már 10eves korukra úgy elöregednek
    Mint régebbi auto 20 evesen és muszály a bontoba tolni
    Persze kell a technika a fejlödés a biztonság de nem minden áron szerintem

Vélemény, hozzászólás?