Hirdetés

Női fitnesz

Ford Fiesta Sport teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Annak ellenére, hogy kívül-belül dögös kis járgány a Ford Fiesta 1.6 Sport, magamat nem tudnám benne elképzelni, pedig kimondottan élveztem a 120 lóerős benzinmotort, és a sportos futóművet.

Fordított irányzat: amíg a legtöbb gyártó fekete fényszóróbetéttel szereli sportos modelljeit, addig a Fiesta Sport éppen a széria fekete helyett kapott fényes felületű alkatrészt

Kemény a rugózás, eléggé ráz a Fiesta, viszont élvezetes vele kanyarodni

Szóval pici, stílusos és mozgékony. E jellemtrióból nem vitatható a stílusosság és a mozgékonyság, a méreteket feszegető kérdéseknél azonban rezeg a léc, pontosan ugyanúgy, mint a KIA Vengánál leírtakban. A szomszédom Peugeot 306-osa mellett parkolva a négyméteres Fiesta egyáltalán nem tűnt jelentéktelennek, sőt, csak éppen az igazsághoz hozzátartozik, hogy tíz évvel korábban a 306-ost egy kategóriával feljebb nevezték be a piaci játékba. A háromajtós Sport kivitel felszereltsége gyakorlatilag a közepes Trend szintről indul, de a 4,12 millió forintos alapárért azért bőséggel kapunk plusz tartozékokat. A teljesség igénye nélküli felsorolásból nem hagyható ki a sportosabbra hangolt futómű, a légterelő készlet (lökhárítók, hátsó szárny), a 16 colos könnyűfém felni, és a fokozott oldaltartást biztosító két első ülés, továbbá örömteli a széria első oldal-, valamint a vezetőnél a térdlégzsák megléte. Annak idején a Ford Puma volt a fiatal (?) lányok kedvence, a jómódú apukák előszeretettel vásárolták ezt a típust aranyhajú, csillagszemű büszkeségeiknek az érettségi megszerzésének örömére; de a Pumának már se híre, se hamva, mi lesz hát az önálló mobilitásra vágyó nőnemű népességgel? Semmi, a Fiesta Sport így feldíszítve a kvázi tökéletes Puma-pótlék, aggodalomra tehát nincs okunk, a fiúkat pedig nyugodtan felejtsük el, mert ők ötmillióért inkább használt Bimmert vesznek, kakaóval teli sorhatossal, és nem egy ilyen trendi, látványosra sminkelt guruló ékszerdobozt.

Sajnálatos, hogy a lökhárító mögé rejtették el a kipufogót, ha már Sport kivitel, legalább egy szép végződés dukálna. Hátrafelé rossz a kilátás, nem érdemes spórolni a tolatóradarral

Szokatlan a kék belső, de az elérni kívánt hatást garantálja, a fürge Fiesta belül is egyediséget mutat

Az imént említett súlyos összeg természetesen extrákkal együtt értendő, ettől függetlenül hamar elszalad a ló számolgatás közben. Az utastér legfeltűnőbb holmija, a háromféle színű bőrből varrt Individual bőrkárpit – a szintén bőrözött kormánnyal, ajtóburkolattal, a kék műszerfallal, és a színben kontrasztos szélű szőnyegekkel – önmagában bő 400 ezer forint, 50 ezer a függönylégzsák, 60 ezer a riasztó, és picit övön aluli, hogy a tükröket 16 ezer forint ellenében lehet fűteni, illetve elektromosan állítani, behajtani. A menetstabilizáló nagyságrendileg ugyanúgy 100 ezer forint, mint a legkomolyabb hifi az automata légkondicionálóval együtt, és a sornak még koránt sincs vége, de akit érdekel, biztosan megnézi a pontos tételsort a márka honlapján. A lényeg, millióban 5-össel kezdődő vételár nem csekélység egy hivatalosan kisautónak minősülő Fordért, amely után azért meglepően sokan fordultak meg az utcán. A vakítóan fehér fényezés valósággal vonzotta a tekinteteket, és ezzel a Fordnál tökéletesen tisztában lehetnek, mert hiába nem metál- vagy gyöngyház dukkóról van szó, ügyesen felárat kérnek érte. Bár alaphelyzetben nem egy ligában küzd a prémiumnak mondott MINI és a Fiesta, a párhuzamba állítás most valahogy adja magát, hiszen mindkét modell egyértelműen a vevők érzelmeire próbál hatni, ráadásul ugyanazokkal az eszközökkel: egyedi külső, különleges belső, vezetési élmény 120 lóerővel.

Mivel a Sport háromajtós, a konstrukcióból adódóan távol van a B oszlop, az üléstámla vaskos, és emiatt kényelmetlen a biztonsági övet elérni. Hátra már nem jutott kék oldalkárpit…

Ez minden, csak nem sportos autóba való műszerpark. Igaz, a csajoknak elég annyit tudni, hogy van-e benne üzemanyag

A MINI a retróláz zseniálisan profi terméke, tehát a külseje azért éppen olyan, amilyen, és azért van benne, például levesestál méretű sebességmérő, mert ettől lesz egyedi. Ezzel, és a többi hasonló turpissággal határolódik el a szokványostól, ezt kell busásan megfizetni, no és persze a háttérben leledző BMW márkanevet. Ehhez képest a Fiesta Sport ugyanolyan tucatáru, mint bármelyik olcsóbb rokona, vagy hasonszőrű konkurense, csak sokkal mutatósabb a külseje, a színek miatt vidámabb a belseje, és jó vele menni, de erről később. A műszerfal látványos, a formatervezett középkonzolt viszont szokni kell, ahol egy blokkba tömörül a rádió, a fedélzeti számítógép és a teljes menürendszer vezérlése. A műszerezettség szegényes, a Sport nem jelent egyet a GTI-vel, netán Ford-nyelven az ST-vel, még a mutatók sem függőlegesből indulnak – innen is látszik, nem gépszerető autóbolondoknak szánják ezt a kocsit. A kezelhetőség megegyezik a normál Fiestáéval, elöl maximális a kényelem, hátra bekúszni nem elementáris élmény, a férőhely sem bőséges, de praktikus, ha van hátsó utas, aki előre tudja nyújtani a kényelmetlen kicsavarodás nélkül amúgy elérhetetlen biztonsági övet. A csomagtér közel 300 literes térfogata kedvező értéknek mondható, és maximális kihasználással majd egy köbméternyi cuccot fuvarozhatunk.

Női szemmel nézve, azaz műkörmös női ujjakkal próbálgatva is kellemes a Fiesta használata. A nyomni, a húzni, és a tekerni való gombok is könnyen kezelhetők, a kormányon elhelyezett kapcsolóknál sem gond a hosszú köröm. A kilincsek nem jelentenek veszélyt a körmökre, a hátsó ajtó könnyen nyílik, zárásához a műanyag burkolatba mélyített, nagy méretű fogantyút képeztek ki.

Remek választás ez a korszerű, 120 lóerős motor, az autó eleven, de nem veszélyes

Mozgás közben fordul a kocka, mert a trendi Barbie-járgány egy városi gokart maszkját húzza magára. Az 1,6 literes, pörgős karakterű Duratec TI-VCT benzinmotor nem turbós, így a 120 lóerő mellé nem társul tengernyi nyomaték, a változó szelepvezérlésnek köszönhetően azonban tág határok között használható, életteli gépezet repíti a Fordot. A hangzás szintén nem rossz, és mivel feltankolva, vezetővel együtt éppen csak 1 tonna felett alakul a saját tömeg, az autó hamar lendületbe hozható. A stopper gonoszkodik, a nulláról százra megadott 9,9 másodperc a valóságban kevesebbnek érződik, a 193 km/órás végsebesség pedig hivatalosan ki sem használható képesség. A dinamizmusnak nincs irreális költsége, a városi max 9 literrel szemben autóúton akár 6 liter alatt el lehet gurulni, összességében tehát nem kunszt 7 liter környéki átlagot kihozni. A futómű a várakozásoknak megfelelően kemény, a Fiesta Sport rosszabb minőségű úton hajlamos kirázni az utasok lelkét, de ez az ára a vezetési élménynek. Higgyék el, nem rossz üzlet, mert a kis fenevaddal vigyorogva lehet kanyarokra vadászni, a kormány informatívabb a döglöttséget hitelesen imitáló átlagnál, egyedül a hosszú utakon bolyongó váltókart érheti panasz. A fék jó, igaz, a fékerő adagolhatósága szerintünk némi megszokást igényel, de ez csak alkalmazkodás kérdése, semmi több. A tesztautón opciós, 17 colos felnikre húzták a vadonatúj nyári abroncsokat, aki ezzel rendeli meg az autót, számítson rá, hogy minden hosszanti mélyedés azonnal „sínre teszi” a Fiestát, amely ilyenkor menne a saját útján.

Nem része a Sport csomagnak a 17 colos könnyűfém felni, alapban csak 16 colos kerék jár, amivel egészen biztosan jobb a gördülési komfort

Autópályán jól jönne a 6. fokozat, hosszú utazásnál nem ideális az állandó magas fordulatszám

Reális piaci ellenfelek után kutatva a 125 lóerős Suzuki Swift Sport (4,32 millió Ft) maradt fenn a rostán, mint a legpotenciálisabb kihívó, de bármilyen jó is a nemzetközi híre a japán méregzsáknak, külsőségeiben nem veheti fel a versenyt az attraktív megjelenésű Forddal. Aki ragaszkodik a japán technikához, vigye haza a Fiestával műszakilag rokon Mazda2 GTA-t (4,5 millió Ft), amelynek unalmasan fekete, ám precízen összeszerelt belseje valószínűleg nem hallat olyan zörgéseket, amiket néha a kékkel bélelt Fordban tapasztaltunk, de vigyázat, a Mazda benzinmotorja csak 1,5 literes, 103 lóerős. Végezetül, aki csak száguldozni szeretne, teljesen anonim módon, válassza a szolid német uniformist viselő Volkswagen Polo Highline 1.2 TSI-t (4,1 millió Ft), amelynek nyomatékos, 105 lóerős turbómotorja abszolút partiban van az 1,6-os szívó benzinessel.

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?