Olcsó villanyautóval csábítaná el a fiatalokat Volkswagen

2027-ben érkezhet a VW villanyautója, amely a tervek szerint 8 millió forintnál is olcsóbb lehet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A napokban még arról beszéltek, hogy a 25 ezer euró alá pozicionált villanyautót a tervezettnél csak később dobják piacra, de utána rögtön érkezik a 20 ezer eurónál is olcsóbb modell.

Hivatalosan is megerősítette a Volkswagen, hogy készül a 20 ezer euró (7,6 millió forint) alatti városi villanyautójuk, amely a nemrég búcsúzó up utódja lehet. A modellt 2014-től kezdődően elektromos hajtáslánccal is kínálták, ám a 18,7 kilowattórás akkumulátorral és a 133 kilométeres hatótávval már eljárt felette az idő, így a belsőégésű motoros kivitellel együtt nyugdíjazták.
Hirdetés
Kai Grünitz, a márka technológiai fejlesztésért felelős vezetője elárulta, az első skiccek már el is készültek a jelenleg ID.1 néven emlegetett modell kapcsán, de előre leszögezte, hogy nem akar majd többnek látszani önmagánál, és kifejezetten egy városi kisautónak szánják az ennek megfelelő hatótávval és akkumulátor kapacitással. A szakember azt is kifejtette, hogy az alacsony ár bizony kompromisszumokkal jár majd, ezért a csúcstechnológiás megoldásokat biztosan nem ebbe a modellbe fogják beépíteni. Az Autocar kérdésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy a 20 ezer eurós kisautó up néven tér vissza vagy sem, azt viszont elhintette, hogy az elektromos autók korszakában visszatérhetnek a Golf, Passat, és Tiguan nevek is, és a mostani, numerikus elnevezéseket elhagyják. Az olcsó villanyautó piacra lépéséről csak annyit árult el Grünitz, hogy "jónéhány évvel az évtized vége előtt" leleplezik a modellt. Figyelembe véve a Volkswagen 36 hónapos járműfejlesztési időkeretét, ez leghamarabb 2027-ben következhet be. A szakember azt is elárulta, hogy az elsődleges cél nem feltétlenül a hatalmas profit lesz az ID.1/e-up esetében, hanem az, hogy lehetőség szerint fiatalokat is megszólítsanak a modellel, és potenciális első autó lehessen, a mostani autótulajdonosoknak pedig ezzel mutatnák meg, hogy az elektromos autózás jelenti a helyes irányt - fogalmazott Grünitz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.01.12. at 11:41
    Permalink

    Az 4 év. Eddig mit csináltak? Miért nem az olcsó (elektromos) NÉPAUTÓVAL kezdték, mint Dolfi bácsi és Ferdinand Porsche ’36-ban? ID. 4, meg ID. 5, 20-30 milliókért és csodálkoznak hogy Daciát vesz az átlagpolgár?

Vélemény, hozzászólás?