Ötvenes páros: fél évszázados az Opel Manta és az Ascona

A ralipályák mellett Amerikát is meghódította az Opel Ascona

Új alapokra helyezte középkategóriás modelljét az Opel, az 1970-ben debütált Ascona dögösebb ruhába csomagolva Manta néven csavarta el a fejeket.

A hatvanas években már javában folyt az Opel Olympia A utódjának tervezése, ami a németek eltökélt szándéka szerint Olympia B néven került volna a kereskedésékbe, továbbra is kitöltve a kompakt Kadett és a felső-középkategóriás Rekord közötti rést. A konkurencia viszont közbeszólt, mivel kiderült, hogy a Ford már javában tervezi a középkategóriás Taunust és a sportos Caprit, az Opel pedig nem kívánt lemaradni az egyik legnagyobb vetélytárs mögött. Felpörgetve a fejlesztést elbúcsúztak a harmincas évek óta használt Olympia névtől, helyette Asconára keresztelték az új modellt, a sportos variáns pedig a Manta nevet kapta. Az Ascona első generációja körlámpákat rejtő szögletes orrot és rövid első túlnyúlást kapott, amivel a sportosabb kinézetű modellek táborát erősítette. A középkategóriás Opel két- és négyajtós karosszériával, illetve – a mai szemnek kissé szokatlan kinézetű – háromajtós kombiként készült, ami az Ascona Voyage nevet kapta. Az 1970-ben debütált Ascona (az Egyesült Államokban Opel 1900) klasszikus hajtáslánccal készült, azaz a motort hosszában építették be, a kerekek közül pedig a hátsók kiváltsága volt a meghajtás. A motorháztető alatt 1,2-es, 1,6-os és 1,9 literes erőforrás lapulhatott, amelyek 60 és 90 lóerő közötti teljesítménnyel készültek, felár ellenében pedig háromsebességes automataváltó könnyítette meg a sofőr dolgát. Egy középkategóriás modell esetében ma már megmosolyogtató adat a hatvan lóerő, ám a legszerényebb kivitelben csupán 870 kilóra rúgott a menetkész tömeg, de a legnehezebb verzió sem lépte át az egy tonnát. A jó vezethetőséggel kecsegtető Ascona elöl független felfüggesztést kapott, hátul viszont még merev tengelyes megoldást találni, amit Panhard-rúddal támasztottak meg. Az alapfelszereltség részeként olyan tételek kerültek az Asconába, mint a sportkormány, a fűthető hátsó szélvédő, a halogén izzók vagy az elektromos ablakmosó, de nem csak ezek tették vonzóvá a típust. A jó vezethetőség a ralipályákon is kapóra jött, 1974-ben Walter Röhrl és Jochen Berger az Európai ralibajnokságon nyolc futamból hatot megnyert, ezzel pedig a bajnoki cím jogos birtokosává váltak, a következő évben pedig az Ascona megszerezte az első rali vb futamgyőzelmét. Az első generáció pályafutása nem nyúlt túlságosan hosszúra, csupán öt évig kínálták a típust, viszont nem csak a versenypályákon, hanem az értékesítésben is szép eredményeket ért el, közel 700 ezer példány kelt el az első kiadásból.
Hirdetés
Szintén 1970-től lett elérhető a Manta A, ami a platformstratégia szellemében az Asconára épült. A középkategóriás modellből ugyan készült kétajtós kivitel, de a Manta kupésított karosszériájának is köszönhetően teljesen más vevőkörre célzott a két modell. A típusnév egészen mélyről érkezett, ugyanis egy Vörös-tengerben élő rájafajta nevét hordozza a sportkupé, aminek emblémáját a híres tengerkutató, Jacques Cousteau fotói alapján készítettek. A hetvenes években nem a városi terepjárókra, hanem a sportos jellegű négykerekűekre vágytak a vásárlók, ezért már az első évben 56 ezer példány fogyott a Mantából. A forgalmazás kezdetén csak 1,6-os erőforrások (75 és 80 LE) hajtották a hátsó kerekeket, majd csatlakozott az 1,9-es (90 LE), utána pedig az igen nagy népszerűtlenségnek örvendő 1,2-es (60 LE) színesítette a kínálatot, bár utóbbit hamar megszüntették. Az Opel balszerencséjére az olajválság kirobbanásakor már nem volt gyártásban a takarékos 1,2-es, így az 1,6-os 68 lóerőre butított verziója töltötte be az alapmotor szerepét, a kínálat csúcsára pedig a GT/E verzió került, 1,9-es 105 lovas motorral. A legnagyobb riválisnak számító Ford Capri V6-os motort is kínált, így az Opel is tesztelt hasonló verziót, de sem a V6-os, sem a kabrió, sem a turbómotoros Manta nem jutott el a sorozatgyártásig. A típus pályafutásának öt éve alatt olyan különleges kiadásokkal kedveskedtek a vevőknek, mint a Berlinetta, aminek kordbársony üléseiért rajongtak a női vásárlók, ezért a tervekkel ellentétben egészen a típus kifutásáig kapható volt ez a különleges kivitel. Az Asconához hasonlóan szépen fogyott a Manta is, öt év alatt közel félmillió kelt el az Opel kupéjából, megágyazva ezzel a B szériának. Az Ascona esetében B és C generáció is készült, majd végleg lekerült a név a középkategóriás Opelekről, átadva a helyét a Vectrának, de már az utóbbi név is csak történelem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?