Pályára vele: Lexus IS Circuit Club Sport

Tokióban érkezik a legdurvább Lexus IS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota gyári tuningcége, a TRD vette kezelésbe a legkisebb Lexus sportváltozatát, félig-meddig versenyautót építettek az IS-ből.

A Toyota Racing Development készítette el a tavalyi Tokiói Autószalonon bemutatott, könnyített, erősített Lexus IS-F versenyváltozatot, melynek az idei szalonon már szériaérett változatát láthatjuk.
Az IS-F Circuit Club Sporton tömegcsökkentéssel kezdték a munkát, eredetileg acélból készült motorházfedelét, tetejét, csomagtérajtaját, első és hátsó lökhárítóját valamint kötényeit karbonszálas műanyagra cserélték, majd az utastérben is folytatták az elemek könnyítését, bár egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy összesen hány kg-ot faragtak le az autó tömegéből.
Hirdetés
A motortérben nem vacakoltak sokat, legfontosabb változás az új sportkipufogó rendszer beépítése, az autó ötliteres V8-asának teljesítménye 430 lóerő körül alakul. A futóművet versenyzésre kifejlesztett állítható keménységű lengéscsillapítókkal, alumínium felnikkel, nagyobb fékekkel és a TRD részlegesen önzáró differenciálművével egészítették ki. Az autó árát és a limitált széria darabszámát jövő héten, a tokiói premier után ismerhetjük meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?