Piaci körkép: klímás kombit egymillió forintért

Kompaktomat egy kombiért: megéri váltani?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Életkor, gyerek, új munka, kényelem utáni fokozott vágy: számos oka lehet annak, ha az ember tér után sóvárog. Korosodó kompaktból lehet-e nagyobbra váltani minimális ráfordítással?



Almerám remek autó, bármelyik tesztautóból örömmel ülök vissza az ismerősre koptatott ülésbe, jól hurcolja a bambuszt az ellopásra ítélt bringához, megy szépen, baja sosincs, néha mégis terpeszkedik az elme: túrázni, snowboardozáshoz, hurcolkodni jobb lenne valami nagyobb, kombi, esetleg egyterű, de csak minimális anyagi ráfordítással.
Már ketten is könnyű telerakni egy tíznapos utazáshoz, ha jönne egy gyerek, amire mondjuk semmi esély, még feszítőbb lenne a helyigény. Ugyanakkor idén pont eléri a hazai autópark átlagéletkorát, amivel lélektani határhoz ér, keresettsége mostantól hónapról-hónapra csökkenni fog. Vonzerejét egy darabig még fenntarthatja itthon igen ritka, inkább háromajtós kasztnival előforduló 1,8-as motorja miatt, de kívülről kapott szépen az évek során, állapota korántsem makulátlan. Egyik serpenyőben racionális szempontok, a másikban hosszú közös évek során megélt emlékek, és az eddig egyszer sem eljátszott bizalom: ész és szív könyörtelen csatája ez.
Gyorsan átnézem a hasznaltauto.hu több mint 250 darabos Almera-kínálatát, a hasonló korú/futásteljesítményű példányok 600-800 ezer forint között alakulnak állapottól függően: választhatok, hogy meghirdetem 800-ért, és várom a balekomat, aki beleszeret, vagy inkább lejjebb, 700-750 környékéről indulok, és nagyobb engedményre is hajlandó vagyok, csak vigyék. Legyen utóbbi, természetesen, hogy vonzóbb legyen, elszöszmötölök egy hétvégét otthoni karceltávolítással, elviszem kiűzetni a cigifüstöt, gondos külső-belső takarítás, a téli bakancsokat pedig könnyű papucsokra cseréljük.
Ha minden jól megy, 660 és 700 ezer között elkel, így eredeti tervem, miszerint legfeljebb a kapott vételár felét tudom még rákölteni, egymilliós keretet engedélyez. Ismét irány a hasznaltauto.hu, maximum ár adott, csak érvényes magyar papírosok érdekelnek, és legalább 2013 májusáig ne kelljen vizsgáztatni. Ha már nyújtózom, akkor legyen fiatalabb az Almeránál (2001-), a maximális futást pedig 150 ezer kilométerben kötöm ki. Ha ezek megvannak, bármilyen klímás kombi, egyterű vagy kisbusz jöhet.
Hirdetés

Keresésemmel 311 autóból álló találati listát kapok, ennek nagyjából 90%-a teljes érdektelenség okán első blikkre kiesik, marad 36, majd egyszerűsítés után 25, kattintásra érdemes hirdetés. Nem valami vérpezsdítő társulat, de akad köztük egy-két olyan példány, ami tetszene. Lássuk tételesen!
Típus Motor Évjárat Ár
Nissan Vanette Cargo 2,3 dízel 2002 798 888
Hyundai H1 2,5 dízel 2001 790 000
Skoda Fabia 1,2 benzin 2004 589 000
Mazda Premacy 1,8 benzin 2001 900 000
Volvo V40 1,6 benzin 2001 899 000
Renault Laguna 3,0 benzin 2003 899 000
Opel Zafira 1,8 benzin 2001 899 000
Mitsubishi Space Star 1,3 benzin 2002 996 000
Renault Kangoo 1,2 benzin 2002 890 000
Peugeot Partner 2,0 dízel 2001 890 000
Renault Scenic 2,0 benzin 2001 835 000
Opel Omega C 2,5 TD 2003 990 000
Fiat Multipla Benzin/gáz 2001 990 000
Nissan Primera 2,0 benzin 2001 990 000
Renault Laguna 1,8 benzin 2001 995 000
Renault Grand Espace 2,2 dízel 2001 995 000
Ford Mondeo 2,0 dízel 2001 999 000
Opel Zafira 2,2 benzin 2001 999 000
Peugeot Expert 2,0 dízel 2001 999 000
Skoda Octavia 1,4 benzin 2003 999 000
Volkswagen Passat 1,6 benzin 2002 999 000
Kia Carnival 2,9 dízel 2001 999 000
Mitsubishi Space Star 1,9 dízel 2001 999 000
Ford Focus 1,8 dízel 2002 1 000 000
Peugeot Partner 1,4 benzin 2001 1 000 000
A lista jól kezdődik, bár nem részletezik, mennyire keveset futott a 2001 októberében forgalomba helyezett Vanette, de szimpatikus, hogy első tulajos, és bevizsgáltatható. A Hyundai H1-es sem rossz, de a márkahűség okán nem is kérdéses a választás. Az 1,2-es Fabia alig fogyaszt, de nem is megy túl nagyot, és mérete sem az igazi. A Premacy nem szép, de praktikus, az 1,6-os V40-est felszereltsége teszi vonzóvá, tempomattal és xenonnal csábít. A V6-os automata Laguna kombi elsőre nagyon vonzó, de gyanúsan jó áron kínálják: a sokféle rejtett hibalehetőség mellett a 3000 köbcenti etetése is meggondolandó.
A 900 ezer forint alatti Zafira-Kangoo-Partner hármasból a kétezres dízellel szerelt legutóbbi tűnik ki üvegtetővel, de az egyterűek közül a 990 ezerért kínált benzin-gázos Multipla lehetne befutó. Ha nem szerepelne nem sokkal alatta a most kétszázezres kedvezménnyel a listára kerülő, fullextrás, 2,2 dCi-s Grand Espace, aminél kellemesebb utazóautót nehéz elképzelni.
És persze ott vannak az eredetileg keresett kombik, melyek közül az Octavia és a Focus méret, a Passat pedig az 1,6-os motor alig 102 lóereje miatt esik ki. Ugyanakkor a Mondeo és a Primera hívogatók, utóbbiban a 2 literes benzinmotor fogyasztását a CVT-váltó optimalizálja. Komfort szempontjából az Omega is hívogató, viszont a 2,5 literes turbódízel négyfokozatú automatával még kíméletes vezetéssel sem kimondottan takarékos.

Alapvetően tehát nem lenne lehetetlen az idősödő kompaktot visszafogott ráfordítással kicsivel újabb, akár jóval nagyobb autóra is cserélni, de mivel az itt felsorolt autók sem sokkal fiatalabbak, érdemes megfontolni, mi ér többet, a változás utáni vágy kielégítése, vagy a jól bevált, megbízható technika megtartása. Mivel pillanatnyilag nem igazán tudnék racionális érveket felsorakoztatni a váltás mellett, egyelőre marad az Almera, de a középtávon egyre sürgetőbbé váló kérdés akut felmerülésekor valószínűleg ezen az úton fogok elindulni: Vanette, Space Star, Grand Espace, Primera. Ezen modellek a hasonló cipőben járó vagy épp teljesen más élethelyzetből adódóan, de ennyi pénzért nagyterű autót keresőknek ajánlhatók - természetesen azzal a kiegészítéssel, hogy ilyen - azaz az átlagos - autó-életkor környékén már nem elsősorban modellt, hanem állapotot kell keresni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 01:21
    Permalink

    Én a magam részéről 14 éves kombival járok, és a következőket jegyezném meg. Ha nem jársz nap mint nap teletömött puttonnyal piacra vagy akármilyen célból, akkor hülyeség kombira vágyni. Alkalmanként, jó hogy van hely meg minden, de a mindennapok során én is csak az üres puttonyt cipelem magam után.
    A másik dolog pedig, hogy az én autóm állapota jobb, mint a családban lévő 4 évvel fiatalabb másik autóé. Ezt csak azért említem meg, mert egy 12 éves autóból átülni egy 10-11 évesbe, az nem igazán előrelépés.
    Szóval, ha az Almera tudja, amit elvársz tőle, nincs nagyobb költeni való rá, és nem kezdett el még számottevően rozsdásodni, akkor maradnia kell.
    Inkább azt nézd meg, hogy 6-7 évesen mit vennél meg, csak azért, hogy tudd mire és mennyit kell gyűjtened. Utána ki tudod számolni, hogy mennyi idő alatt tudod reálisan összegyűjteni a hiányzó manit…

  • 2017.10.31. at 01:21
    Permalink

    Hali!
    Ne gondolkozz az Almera eladásán, vagy add el, vagy hagyd a témát. Én náyron kezdtem el forgatni a fejemben a Suzuki Swift (1998) váltását egy kombira, és sorban elromlott rajta minden, úgy, hogy adiig szinte soha semmi baja nem volt 🙂
    A Focus kombi terével mi a gondod? Szerintem hatalmas…

  • 2017.10.31. at 01:21
    Permalink

    Vegyél egy Primera P10, vagy P11 kombit, benzinest, és megmarad a megbízhatóság, japán minőség, viszont hozzájön egy kellemesen nagy utastér és egy még nagyobb, jól pakolható hatalmas csomagtér.

  • 2017.10.31. at 01:21
    Permalink

    ez akkora baromság hogy öregszik az autó akkor el kell adni. mindig szervíz időben ha kell komplett motorujjáépítés ha meg valami kikopik akkor féláron bontottat berakni ennyi. nrkrm is 2001 évjáratú a kocsim. egy karc nincs rajta a bőr ülések is makulátlanok kormány sincs kikopva kőfelverődés sincs felniken sincs egy darab sérülés se. pedig jóval 200 ezer fölött futott. ha vigyázol rá és megadodami kell a kocsinak akkor örök barát ha leszarod és hajtod akkor kirohad alólad lehet új is

  • 2017.10.31. at 01:21
    Permalink

    Vanette Cargo keveset futott. Azt megnézem.

    Szerintem totalkárból most rakták össze,és azért lehet bivizsgáltatni,mert most mindent megcsináltak rajta.

  • 2017.10.31. at 01:21
    Permalink

    Szerintem hiba lenne megválni az Almera-tól. Egy hasonló korú vagy csak néhány évvel fiatalabb autó nem jelenthet valódi alternatívát. Ha mondjuk egy 5-6 éves autóra váltanál akkor igen. Addig is a legjobb megoldás a jól bevált Almera megtartása, és egy öblös tetőbox beszerzése, hogy a tér probléma javuljon!

  • 2017.10.31. at 01:21
    Permalink

    Ne add el az Almerat:) Nálunk is addig marad, míg ki nem rohad alólunk.

    Ha mégis, próbáld ki az 1,4-es Octaviat, annyira nem szörnyű, Főnökömnek van egy és 7,5-ből el van városban. Fiatal, olcsó iszonyatosan sok van belőle.

Vélemény, hozzászólás?