Rács mögött a vezér? Botrány a Renault-Nissan körül

44 millió dollár jövedelmet felejtett el bevallani a Renault-Nissan vezér

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Letartóztathatják a Renault-Nissan-Mitsubishi vezérigazgatóját, Carlos Ghosn ellen már hónapok óta vizsgálódtak házon belül, a kirúgását fontolgatják.


Carlos Ghosn kétség kívül rendkívül sokat tett azért az utóbbi időszakban, hogy a Nissan talpon maradjon, és a Mitsubishi bevonásával annál sem várhattuk volna máshogy. Ám most kissé megváltoznak a dolgok Japán és a spanyol vezér között, ugyanis letartóztathatják adócsalás miatt. Carlos Ghosn vezérigazgató és Greg Kelly képviselő ellen hónapok óta folytak belsős vizsgálatok, a vádakra pedig bizonyítékokat is találtak.
Hirdetés

A japán média információi szerint nagyjából 44 millió dollárról, vagyis közel 12,5 milliárd forint jövedelem bejelentéséről feledkezett meg a vezérigazgató, amivel súlyosan megsértette Japán törvényeit. A Nissan közleményében az is szerepel, hogy Ghosn több esetben magáncélra használta a vállalati forrásokat. A Renault-Nissan-Mitsubishi egy közös ülésen tárgyalja át hamarosan a történteket, de a Nissan vezérigazgatója, Hiroto Saikawa már kijelentette, hogy indítványozni fogja Carlos Ghosn és Greg Kelly elbocsátását.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.11.19. at 16:26
    Permalink

    Hmm, izgalmas fejezet Ghost amúgy sem unalmas életében. 4-5 éve még a japán Miniszterelnök volt a fő ellenfél, aztán a jövőbeli Francia elnök, pont mire békét közöttek most újraindul a meccs Japánban. A jelentésk szerint egy belső szivárogtató jelentette fel,

    Viszont két pontosítás:
    Carlos Ghosn nem vezérigazgatója a Nissannak (az operatív vezetést újra egy japán, Hiroto Saikawa viszi) míg Greg Kelly nem “képviselő” hanem egy delegált HR igazgató.

    Ez a magáncélra fordítás elég furcsa egy olyan embertől aki maximálisan a munkájának élt, úgy hogy egyszerre kellett a világ két szélső pontján lennie.

    Ez a “fontolgatja” is eléggé ködös.
    A legnagyobb tényező messze a francia állam, a Renault meghatározó tulajdonosa, utóbbi pedig a Nissan meghatározó tulajdonosa. Megnézem hogy a közgyűlésen a pár japán bank mit kezd a kisrészvényesekkel és a Chase Manhattennel valamint a State Streetel…

    Persze ha Ghost épp letartóztatásban van akkor nehezen látja el a felügyelőbizottsági treendőit is 🙂

  • 2018.11.20. at 23:50
    Permalink

    Lassan másnak is leesik hogy egy kicsit túl simán mentek a dolgok: https://jalopnik.com/was-carlos-ghosn-whacked-1830569053?utm_medium=socialflow&utm_campaign=socialflow_jalopnik_facebook&utm_source=jalopnik_facebook&fbclid=IwAR2FPu8X73MHtQdXSCclWw0uGAuoj0L5-IlrwjHm2utUezkcpJ12MUcx8gk

    A Jalopnik egy FT cikket gondol tovább, a lényeg röviden: Ghosn egy fúziót készített elő, ami ugyan a Nissannak nagyon nem tetszett, nagyon nem tudtak volna semmi (mást) tenni ellene…
    Viszont így nagyon kényelmes volt, tudták mikor jön a Tokiói önkormányzattal tárgyalni, nyilván a belső kiszivárogtatás sem lehetett annyira véletlen.

Vélemény, hozzászólás?