Rekordot döntöttek a villanyautók Európában, egy Tesla a király

A két legkeresettebb villanyautó tavaly Tesla volt, miközben a konnektoros hibridek eladásai estek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Teslának két modellje is bejutott az élmezőnybe, de a Volkswagen-csoportnál szélesebb a választék, így összesített villanyautó-eladásokban verik az amerikaiakat.

Közzétette európai autóeladási statisztikáit a Jato Dynamics. 2022-ben újabb rekordot döntött a villanyautók értékesítése Európában: 1,56 millió példány kelt el tavaly, ami 2021-hez képest 29%-os növekedés. Eljutottunk arra a pontra, amikor az újautó-eladásoknál (összesen Európában) már komoly tényezőnek számítanak az elektromos modellek, a teljes piac 13,9%-át tették ki. 15,3%-os értékesítési részesedéssel a lágy hibridek is növekedést produkáltak, csakúgy, mint az öntöltő (8,7%) és a konnektoros hibridek (9,1%) - már ami az újonnan eladott autókon belüli arányukat illeti. A konnektoros hibridek egyébként úgy növelték részesedésüket, hogy volument tekintve csökkentek az eladásaik - de kisebb mértékben, mint a teljes autópiacé.
Hirdetés
2022-ben a kizárólag belsőégésű motorral szerelt autók csupán az összes eladás 51,4%-át tették ki, 2021-ben ez még 57,9% volt. Ha folytatódik a tendencia, idén először fordulhat elő Európában, hogy hagyományos meghajtású autóból kevesebb fogy, mint alternatív meghajtásúból. A konnektoros hibridek növekedése az eladások terén tavaly megtorpant, ami érdekes fejlemény, és megkérdőjelezheti azokat az állításokat, hogy a zöld autózásra való átállás először a vegyes meghajtású modellekkel indul. Elektromos autókból már évek óta többet adnak el, mint konnektoros hibridekből, de mindkét típus eddig nagyjából azonos növekedési ütemet produkált - utóbbi viszont most leszakadni látszik. A gyártók közti versenyt messze a Volkswagen-csoport vezeti, villanyautókból 349 147 darabot adtak el, ami 15%-os növekedés 2021-hez képest. Másfélszer annyi eladást produkáltak, mint a Tesla (232.018 db), ami nyilván a több márkának és a széles modellkínálatnak köszönhető. A konnektoros hibridek mezőnyét szintén a Volkswagen vezeti 183.065 darabbal, még úgy is, hogy 23%-ot estek az eladásaik ebben a kategóriában. A prémium német márkák közül a BMW-csoport vezet a villanyautók között, következő helyen a Mercedes-Benz áll viszonylag jelentős lemaradással, az Audi két fő riválisánál valamivel kevesebb emissziómentes kocsit adott el. Annak ellenére, hogy a jelenleg kínált elektromos autók között a Porsche Taycan az egyik legdrágább, még így is a 35. helyre került a top 50-es listán, maga mögé utasítva például a Mercedes-Benz EQS-t, ráadásul a testvérmodell Audi e-tron GT-énél háromszor több eladást ért el. Az egyenkénti modellek értékesítésit tekintve viszont a Tesla az abszolút győztes, a Model Y lett a legkeresettebb elektromos autó 137.052 eladással. A második helyet úgy vitte el a Tesla Model 3, hogy 35%-ot még estek is az értékesítési számai 2021-hez képest. Hasonló a tendencia a Volkswagennél: az ID.4 eladásai nőttek, míg az ID.3 eladásai csökkentek. A Volkswagen és a Tesla mellett a Stellantis vált még meghatározó szereplővé az elektromos autózásban, de a legnagyobb növekedést a Geely csoport és a többi kínai márka érte el.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?