Rendes motort kap az Opel Grandland X

Háromtagúvá bővül az Opel Grandland X motorpalettája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az egy-egy benzines és dízel motorral debütált Opel Grandland X kínálatába hamarosan egy újabb gázolajos érkezik.


Aki erős Grandland X-et szeretne, az vegyen dízelt - vélheti az Opel, ugyanis a háromhengeres 1,2 literes benzines és az 1,6-os gázolajos mellé 2,0 literes gázolajost hoz. Ahogyan a kisebb egységek, úgy a 2,0 literes is a PSA sajátja a Grandland esetében. Összkerékhajtás utóbbihoz sem lesz elérhető, a csúcsmotor viszont 177 lóerejével és 400 Nm nyomatékával gyorsulásával és végsebességével is a legjobb lesz, miközben fogyasztásával még mindig jobb, mint a csupán három hengerrel gazdálkodó 1,2 literes benzines.
Hirdetés

A csúcsdízel a Grandland X 100 km/órára gyorsulása 9,1 másodperc, végsebessége 214 km/órára, míg vegyes fogyasztása megáll 5 literben. A csúcsmotorral egy új, Ultimate nevű - az eddigieknél jobb ellátmányt adó - felszereltség is érkezik, egyebek mellett ergonomikus ülésekkel, 19 colos alufelnikkel, Denon hifivel és első-hátsó ülésfűtéssel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?